Zseniális: a legprofibbak már így szabadulnak meg a mezőgazdasági fóliahulladéktól

MTI
A Green Csoport és a Jager Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg az agráriumban, amelynek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt - mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán.

Nemesvámoson a mezőgazdaságban használatos műanyag fóliahulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak, így mentesítik a környezetet a szennyeződéstől, egyben hatalmas lépést tesznek a körforgásos gazdaság megvalósítása felé - emelte ki Nagy István. Az agrárminiszter elismerését fejezte ki Csatári Lászlónak, a Jager Csoport tulajdonos ügyvezetőjének, hogy kifejlesztette a technológiát, amelynek során a felhasznált műanyag tisztítása és az ezzel járó környezetszennyezés nélkül készítenek új termékeket. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy országszerte már mintegy száz begyűjtő ponton adható le a mezőgazdaságból származó műanyag hulladék.

Nagy Lajos, a Green Csoport tulajdonos ügyvezetője ismertette: a két cég együttműködése során a Jáger Csoport ügyvezetője által kifejlesztett agglomerációs technológiát a Green Technológia Kft. meghonosította a mezőgazdaságban. Az új technológia lehetővé teszi, hogy - ellentétben a korábban használt módszerekkel -, szennyezést hordozó műanyag termékeket is felhasználjanak az agglomerátum gyártása során - közölte a szakember.

A műanyag hulladék újbóli felhasználásával olyan termékeket állítanak elő, amelyeket szintén a mezőgazdaságban tudnak alkalmazni. Mintegy 15 különböző terméket állítanak elő az üzemben, köztük csöveket, mezőgazdaságban használatos hálót, munkavédelmi padozatot. Az új csarnok mintegy 600 négyzetméteres, 170 ember dolgozik az üzemben.

(A cikkben szereplő képek forrása: MTI/Krizsán Csaba)

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?