Megdöbbentő szám: ki nem találná, az ország hány százalékát borítja erdő

Megdöbbentő szám: ki nem találná, az ország hány százalékát borítja erdő

MTI
Az ország területének több mint 21 százalékát borítja erdő - mondta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár elmondta, ez az arány a jogilag is meghatározott erdőre vonatkozik, a fás területekkel együtt valószínűleg jóval nagyobbat boríthat növényzet. Az a cél, hogy az ország területének legalább 27 százalékán erdő legyen - hangsúlyozta. Szentpéteri Sándor elmondta, tavasszal indul egy újabb - több mint 500 millió forintos - fásítási program iskolák, önkormányzatok, közösségek számára.

Emlékeztetett, az AM tavaly elindított egy fásítási programot, aminek köszönhetően ma kedvezőbb feltételekkel lehet fát ültetni. A programra jelentkezők eddig 11 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást. A szakemberek dolga, hogy olyan fafajt válasszanak, amely jól érzi magát az adott területen. Ugyanakkor - a klímaváltozás miatt azt is figyelembe kell venni, hogy 30-40 év múlva mire lehet számítani az országban - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?