Eljött az idő! Ezeket a fűszernövényeket már most kiültetheted a kertbe

agrarszektor.hu
Ha fűszernövények is szerepelnek az idei ültetési listádon, akkor több olyan faj is van, amelynek magját már most elvetheted a kiskertbe. Ugyanakkor amennyiben a palántázás híve vagy, akkor vannak olyan fűszernövények, amelyek már most kiültethetők. Érdemes azonban figyelnünk arra, hogy akár csak a zöldségekre, a gyógynövényekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak: addig ne ültessünk és vessünk semmit a kiskertbe, amíg nem megfelelőek hozzá az időjárási körülmények, és hideg, esetleg fagyos a kertünk talaja.

Ha már kellően meleg és napsütéses az idő, nincsenek fagypont alatti hőmérsékletek, valamint a talaj is elég meleg ahhoz, hogy kicsírázhassanak benne a magok, akkor már most elvethetjük az edzettebb fűszernövények vetőmagjait. A petrezselyemről sokan tudják, hogy nehezebben csírázik ki, mint a társai, pedig csak melegre és türelemre van szüksége ahhoz, hogy egészséges növényeket neveljen a magokból. Így ha a kertünk talaja még túl hideg, akkor eredményesebb, ha beltérben vetjük el a magokat, és inkább palántákat nevelünk, amelyeket majd csak akkor ültetünk ki a szabadba, ha elég meleg lesz a föld, és a kinti hőmérséklet.

A metélőhagyma magját is elvethetjük már most a kiskertbe, akár a zöldségek közé, de használhatjuk szegélynövényként is. A lila virágait ugyanis nagyon szeretik a méhek és a pillangók, így segíthet abban, hogy odavonzza majd a beporzókat a kertünkbe. Több olyan fűszernövény van, amelyeknek a palántáját már most kiültethejük a kertünkbe. Ilyen akár a rozmaring, az oregánó, a menta vagy a zsálya

Ha inkább a napfényes ablakpárkányt választod, és beltérben nevelnél fűszernövényeket, akkor most van itt az ideje a bazsalikom és a koriander ültetésének. Ha időközben meggondolnád magad, és mégis kiültetnéd őket a kertbe, akkor, amint a fagyok elmúltak, és folyamatos a meleg idő, azonnal kitelepítheted az egészséges palántákat. 

EZ IS ÉRDEKELHET
Ahogy azt a Kiskertbloggeren már korábban írtuk, a bazsalikom otthoni termesztése nagyon népszerű, nem mindig könnyű azonban életben tartani a palántákat. Olvasd el az útmutatónkat, amelynek biztosan hasznát veszed akár a konyhában, akár a kiskertben szeretnél bazsalikom nevelni. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 10. 12:13