2024. május 12. vasárnap Pongrác

Kínaiak tesztelik a magyar agráriumot

agrarszektor.hu
A szőlő-bor és a gabona magyarországi eredményeiről és a szakmai együttműködés lehetőségeiről is tájékozódott egy kínai delegáció a Földművelésügyi Minisztériumban (FM). A felek megegyeztek abban, hogy e területeken szakértői szinten is felveszik egymással a kapcsolatot.

Kínai delegációval tárgyalt Budapesten az agrártárca a kétoldalú kapcsolatok bővítéséről - áll a minisztérium közleményében. Ningszia-Huj autonóm tartomány képviselői a szőlőtermesztésben és a gabonaágazatban nyitottak a kapcsolatteremtésre magyar kutatóintézetekkel és ágazati szereplőkkel - derült ki az egyeztetéseken.

2 nap, 80 előadó, 800 résztvevő, és az agrárszektor legforróbb témái. Termelők, gazdák, döntéshozók, véleményformálók az agráriumból egy helyen egy időben csak az agrárszektor konferencián!

A megbeszélésen szó volt a 16+1 együttműködésről, azaz Kína, illetve a Közép- és Kelet-Európa országainak összefogásával létrejött szövetség szerepéről a mezőgazdasági kutatásban és kereskedelemben. A formáció miniszterelnöki csúcstalálkozóját 2017. november 27-28. között rendezik meg Budapesten.

Kína az utóbbi években Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált a magyar-kínai agrár- és élelmiszeripari kapcsolatok bővülésével - szögezte le Czerván György, a tárca államtitkár. Tavaly a Kínába irányuló összes magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot. Az agrártermékek közül a magyar sertés-, liba-, kacsa-, marha- és nyúlhús, illetve az élő ló és búza exportja jelentős, de a napokban megtörtént több hazai tejipari vállalkozás akkreditációja is.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?