Hazai pékségek az albán kenyér ellen?

agrarszektor.hu
Konkurenciaharc folyik az országban fellelhető magyar és albán pékségek között.

A Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára, Werli József a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata szerint az országban található 250-300 albán pékség jelenléte csak azért jelent problémát a magyar konkurens cégeknek, mert azok nem minden esetben tartják be a higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat.

Kiderül továbbá, hogy a Magyar Pékszövetség értesülései szerint a hazai élelmiszer-biztonsági felügyelet szakemberei korábban már végeztek vizsgálatokat albán pékségeknél, azonban ezt a hírt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nem erősítette meg. Emellett piaci részesedésükről sincs adat.

A Magyar Nemzet adatai szerint "Magyarországon megközelítőleg 1300 pékség található, ebből 1000-1050 a magyar vállalkozás" - írja a Magyar Nemzet. Ezen felül mintegy 1800-2000 látványpékség is működik."

Werli hozzátette, hogy előreláthatólag drágulni fog a kenyér és a többi sütőipari termék is, hiszen a pékségek költségei tavaly is folyamatos emelkedésben voltak - írja a hir24.hu.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?