RAGT TERMELŐI VERSENY 2014 (x)

Agro Napló
Idén már ötödik alkalommal került megrendezésre az RAGT Vetőmag Kft. termelői versenye, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a termelők körében. A díjátadóra látványos keretek között került sor 2014. december 10-én a Vasúttörténeti Parkba, ahová a díjkiosztó résztvevői az RAGT jelképéhez híven gőzmozdonnyal érkeztek.

Ebben az évben kukoricából és napraforgóból is egy-egy hibrid állt a kihívásokra kész, versenyezni vágyó gazdaságok rendelkezésére. A megmérettetés hibridjei szemeskukoricából a mára Magyarország „felsőházi” (értsd 10 legnépszerűbb) hibridjévé vált Phileaxx, napraforgóból pedig a magas olajsavas Clearfield hibridek piacvezetője, a Mooglli CL HO volt.

A Phileaxx négy éve van jelen a magyar piacon. 2014-ben már több, mint 30 ezer hektáron termesztették Magyarországon, amely a hazai kukorica vetésterületnek több mint 2%-a. Megjelenésekor (2010-ben) rögtön megnyerte a Magyar Kukorica Klub TOP 20-as versenyének FAO 300-as éréscsoportját, azóta pedig minden évben (így várhatóan idén is) szerez regionális első helyezést a Magyar Kukorica Klub által szervezett termelői versenyben.

 


 

A Phileaxx állami elismerése óta eltelt néhány év igen változatos környezeti feltételeket hozott a növénytermesztés számára. Volt extrém aszály, és volt belvizes, csapadékos év is.

A hibrid népszerűségének talán legfőbb oka, hogy mind a száraz, mind a nedves évjáratokban nagy biztonsággal képes jóval az átlagos szint fölött teremni. Igen jól vizsgázott a 2012. évi aszályban is, idén pedig képes volt a rekord termésszintek elérésére.

A gyors vízleadásának köszönhetően még az idei nedves évben is a vetésterület túlnyomó részéről 17-19%-os szemnedvesség tartalommal tudták betakarítani, mely a kevesebb szárítási igénye miatt jelentős költség megtakarítást eredményezett termesztőjének. A fajta termőképességét jól mutatja az idei RAGT Termelői Verseny eredménye. A Phileaxx versenyben 146 gazdaság nevezett be (ennek feltétele a minimum 15 ha volt), melyből 107 ellenőrzött betakarítású eredmény érkezett a versenybizottsághoz. Az összes eredmény termésátlaga 15%-os szemnedvesség tartalomra korrigálva 11.65 t/ha, mely összesen 3135 ha területet reprezentál.

A nagy számú induló lehetővé tette, hogy a kukorica versenyben a versenyzőket két csoportban értékeljük. A két földrajzi terület az országot a Dunánál kettéosztva, Kelet-Magyarország, és Nyugat-Magyarország lett. A győztesek erdménye az alábbi táblázatban szerepel:

 

 

 

 

A napraforgó verseny hibridje a 2013-ban Agromash Expo-n Termékfejlesztési Prémium Oklevél-lel kitüntetett Mooglli CL HO magas olajsavas Clearfield napraforgó volt. A Mooglli középmagas méretű növény, mely kiváló évjárati stabilitással és betegség-ellenállósággal rendelkezik. A Magyarországon előforduló összes peronoszpóra rasszal szemben rezisztens. Teljesítményét jellemzi, hogy a KITE Zrt. 2013. évi magasolajsavas kísérletében a második helyen végzett legjobb CL HO-ként 3.67t/ha terméseredménnyel. De 2012-ben is igen jól szerepelt. 23 versenyző közül a hetedik helyen végzett, és az aszályos év ellenére az ország egész területét reprezentáló 8 kísérleti hely átlagában 2.92 t/ha-os terméseredményt ért el. Olajtartalma 47.7% volt, ami szintén átlag feletti teljesítmény.

 


  


A Mooglli versenyben 21 gazdaság nevezett be, melyből 14 ellenőrzött betakarítású eredmény érkezett a versenybizottsághoz. Az összes eredmény termésátlaga 8%-os szemnedvesség tartalomra korrigálva 3.33 t/ha, mely összesen 495 ha területet reprezentál. A verseny győztesei az alábbi táblázatban szerepelnek:

 

 

A verseny mindhárom mezőnyben igen szoros volt. Az ellenőrzések során számos hozzáértő szakemberrel, és magas technológiai színvonalon működtetett üzemmel találkoztunk, mely reménnyel tölt el bennünket afelől, hogy a hazai mezőgazdaság színvonala a jövőben is megmarad.

Gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük a részvételt minden versenyzőnek!

RAGT – a másik út a sikerhez!  
                                                   

www.ragt.hu

https://www.facebook.com/ragt.vetomagkft

 

 


 


 


 


 


 


 


 


  


 


 


 


 


 


  


 


 


  


  
 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!