crop-EX: új távlatokat nyit a gazdálkodásban a SYNGENTA TUDÁSBÁZISA

Agro Napló
A legújabb napraforgóhoz és kukoricához kapcsolódó kínálatát és megoldásait, valamint a vállalat új tudásbázisát mutatta be a Syngenta az első alkalommal szervezett hajdúböszörményi crop-EX rendezvényen. A résztvevő gazdálkodók emellett több új biológiai készítmény gyakorlati alkalmazását is megismerhették.

Dr. Varga Zoltán növényvédelmi kampánymenedzser kihangsúlyozta: a gazdákkal szorosan együttműködve dolgoznak, fejlődnek, ezért indították el napraforgóban a nemzetközi szinten is nagy érdeklődéssel kísért 6 tonna szakmai programot, és indul hamarosan az „Együtt fejlődünk” kampányuk, amellyel szeretnék a közös szakmai fejlődést és együttműködést még magasabb szintre emelni.

Új digitális megoldást fejlesztett a Syngenta

Napjainkban a technológiai elemek finomhangolása elengedhetetlen része a sikeres termesztésnek, ezért is nagy mérföldkő a vállalat szempontjából a crop-EX kísérleti hálózat, amely magasabb technológiai szintre emeli a gazdálkodást és közös gondolkodást. A Cropwise Seed Selector segítségével vetőmagokra vonatkozóan pontos ajánlásokat kaphatnak a termelők a kukorica és a napraforgó termesztéséhez, lehetővé téve a táblaszintű hibridválasztást. 2024-től elérhető újdonság lesz a termelők számára is a Cropwise Planting, amely segítséget nyújt a táblaszintű hibridspecifikus tőszámajánlás megvalósításában. Használatával képet kaphatnak tábláik változatosságáról és a Syngenta kukoricahibridek optimális vetésnormájáról táblaszinten egyaránt.

Folytatódik a napraforgó 6 tonna program

„A napraforgó vetőmag piacvezető Syngenta 6 tonna programját nagy érdeklődés övezi, az idei évben már 75 termelő vesz részt benne. A program legfőbb célja, hogy velük együtt fejlődve, tanulva adatokon alapuló tábla- és hibridszintű tápanyag, valamint agrotechnikai szaktanácsadást tudjunk nyújtani, amelynek köszönhetően termelőink maximalizálni tudják profitabilitásukat”, hangsúlyozta Ácsné Dr. Szekeres Dóra, az olajos növények vetőmag kampánymenedzsere.

Az elmúlt évben a nitrogén volt a figyelem középpontjában, idén pedig a nitrogén mellett a kén és a talaj sótartalma került fókuszba. Ennek eredményeire még várni kell, hiszen a betakarítás után kaphatnak csak pontosabb képet. A tápanyag-utánpótlás mellett tőszámkísérleteket is végeznek a vállalat szakértői, hogy termelőiknek hibridenkénti javaslatot tudjanak biztosítani, hogy melyik hibrid hogyan reagál a tőszámsűrítésre. „A jövőben is folytatódik a 6 tonna program, távolabbi célunk a termelői körforgás egészének szaktanácsolása. Vetésforgóban gondolkozunk, hogy termelőinknek a növényeken átívelő tápanyag és agrotechnikai szaktanácsot tudjunk biztosítani, mely az elő- és utóvetemény agrotechnikáján és a talaj tápanyagtartalmán alapul” – mondta Szeleczki Attila fejlesztőmérnök.

A rendezvényen újdonságokról is szó esett: a vállalat nemesítési programjának eredményeként ismét bővül a Syngenta egyedülállóan széles portfóliója. A magasolajsavas Clearfield® Plus szegmens újdonsága az NX12294, a magasolajsavas Express®-toleráns szegmens pedig az NX22316 hibriddel bővült, említette Ácsné Dr. Szekeres Dóra.

Erősödő kukorica vetőmag portfólió a Syngenta-tól

A Syngenta kiemelt figyelmet szentel Magyarországra: Mezőtúron a vállalat stratégiailag kiemelt vetőmagközpontot hozott létre, és ezzel elindult hazánkban is egy kiemelkedő kukoricanemesítési program.

A vállalat a magyar gazdák igényeire szabottan, a hazai területi adottságokat figyelembe véve végez kutatásokat annak érdekében, hogy minél jobb minőségű, magas biológiai értékű vetőmag kerülhessen a partnerekhez. Ennek eredményeképp egyre több gazda választ Syngenta kukoricahibridet, mondta Krupp Kristóf vetőmag kampánymenedzser.

A korai érésű hibridektől a kései 400-as éréscsoportig mindenre van megoldása a vállalatnak. A 2023-as szezonban újdonságként elérhetővé vált az SY Fabio (FAO 450–470) prémium kukoricahibrid a kései éréscsoport közepén. Kiváló zöldszáron éréssel és magas termésszinteken magas potenciállal rendelkező hibrid. A következő szezonban pedig két új hibridet vezetünk be a termelők számára. Az SC3211 (FAO 350–370), valamint az SD3121 (FAO 360–380) kukoricák nagyon ígéretesen szerepeltek a kísérletekben, mondta Krupp Kristóf.

A Syngenta nemcsak vetőmagot, hanem egész technológiát kínál a termelők számára. A Debreceni Egyetemmel való együttműködés keretében a vállalat évek óta kapcsolatban van a szakemberekkel, és együtt vizsgálják a legújabb hibridek reakcióit, eltérő termesztési viszonyok mellett is. A legutóbbi kísérlet eredményeképp az SY Solandri és SY Minerva hibridek közötti különbség megmutatta, hogy milyen hatása van a különböző nitrogéndózisoknak öntözött és nem öntözött körülmények között. Az „igásló” SY Minerva kisebb nitrogéndózissal is jól terem, míg az SY Solandri „versenyló” ideális környezetben és nagy nitrogéndózis mellett kivételes termésnövekedést biztosít, számolt be Dr. Bódi Zoltán fejlesztőmérnök.

Akár egy mázsa nitrogén hatása is kiváltható

A növényvédelmi piacvezető Syngenta portfóliójában, a biológiai megoldások terén fontos újdonság a Quantis biostimulátor, amelyet stresszhelyzetek megelőzésére lehet használni. A következő szezontól elérhető Vixeran biológiai készítmény pedig speciális baktérium összetevőjének köszönhetően hatékonyan segíti a kultúrnövény nitrogénfelvételét a levegőből. A Vixeran képes kiváltani akár egy mázsa nitrogéntartalmú műtrágya hatását a szántóföldi kultúrákban, ismertette Papp Zoltán növényvédelmi kampánymenedzser.

-an-

A cikk szerzője: -an-

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!