Gazdafórumot szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A szervezők várnak minden érdeklődőt a „KAP-nap” Gazdafórum című rendezvényre, melyet december 9-én tartanak Napkoron, a Kerekerdő Turisztikai Központ...
A szervezők várnak minden érdeklődőt a „KAP-nap” Gazdafórum című rendezvényre, melyet december 9-én tartanak Napkoron, a Kerekerdő Turisztikai Központ...
Lesz olyan vadászjegy, amely a negyedével drágul, de olyan engedély is akad, amelynek az ára a háromszorosára nő.
Christine Lagarde szerint az eurózóna inflációja még nem érte el a csúcsot.
A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző...
Szentkirályi Alexandra posztolt arról, hogy kedden összeülnek az energia-veszélyhelyzet illetékesei. Az üzemanyag-ellátási zavarokról nem írt, de a be...
Az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak – fogalmazott Farkas Sándor az AXIÁL Kft. új, felsőzsolcai t...
Az egyik legnagyobb hazai agrárcégnél folytatódott a Digitális Agrárakadémia bemutató programsorozata. A Bonafarm Csoport egyik tagja, a Dalmand Zrt....
Magyarország a FAO elkötelezett partnereként nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektekkel segíti a fenntartható fejlődési célok elérését...
Több mint 5300 milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására, a magyar gazdák működése garantáltan finanszírozott 2027-ig – fejtette ki az agrá...
Tavaly a primer belföldi energia felhasználás 67,9 százalékát elsődleges fosszilis energiahordozók, 15,2 százalékát nukleáris energia, 11,7 százalékát...
A felgyorsult fejlődés, a technológiai átalakulás folyamatos alkalmazkodásra készteti az agráriumot – mondta az agrárminiszter csütörtökön Budapesten...
Több feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy maradjon az ársapka.
Tamási Péter hosszú idő óta műveli Fejér megyében a Székesfehérvár és a Zámoly környéki földeket. Elkötelezett a folyamatos fejlődés, a versenyképessé...
Az inflációval korrigálva annyit érnek most a fizetések, mint 2020 végén. A teljes állásban dolgozó magyarok fele visz csak haza 285 ezer forintnál tö...
Közel 30 fő vett részt a Digitális Agrárakadémia rendezvényén a Győr-Moson-Sopron megyei Püski község Faluházában. A házigazda az Agrofil-SZMI Kft. vo...
Somogy megyében, Segesden és környékén foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel a 2006 szeptemberében alapított vállalat. A 4 alapnövény; a repce,...
A szállítási szünet egy hétig is eltarthat.
A Nemzeti Földügyi Központ (NFK) Erdészeti Főosztálya az előző évekhez hasonlóan idén is elkészítette a hazai erdők és erdőgazdálkodás legfontosabb je...
A Digitális Agrárakadémia (DAA) bemutatói már sokat foglalkoztak a szántóföldi növénytermesztéssel, most azonban az állattartás kerül középpontba.
Éppen 1 évvel ezelőtt indult el a vízügyi ágazat által az a vízpótlási tervezési projekt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) speciális kiadványokkal is segíteni kívánja a gazdálkodók támogatási követelményeknek való megfelelését.
Négy évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a Baranya vármegyei bicsérdi horgásztóból.
Megjelentek az első dunavirág kérészek, így a következő hetekben akár milliós tömegben is megfigyelhetjük nászrepülésüket a Dunán és mellékfolyóin.
Egy friss elemzés szerint több mint kétmilliárd euróval csökkentette az európai gabonatermés értékét a júniusi hőhullám.
A háború miatt több országban is megnövekedtek az olajárak, Brazíliában például a szójaolaj azonnali piaci ára tonnánként 10 dollárral, 1200-1210 dollárra nőtt.