Középtávon megszűnhet a magyarországi dinnyetermesztés, főképp amiatt, hogy a termelők a kiskereskedelmi üzletláncok felé való átadási árban nem tudják érvényesíteni a költségeiket.
Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt összes búzát és 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak – jelentette be a szlovén kormányfő.
Várhatóan kevesebb dinnye terem idén, de a belföldi fogyasztást ki tudják elégíteni a termelők – közölte a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.
Indiában a cukorexport korlátozásáról döntött a kormány. Mindez csak néhány nappal az után történt, hogy a búza kivitelét is engedélyhez kötötték.
Megjelent az Európai Bizottság végrehajtási rendelete, (ami a korábbi rendeletet módosítja). A baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó és a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árakat határozzák meg.
Húsz, 30 százalékkal drágultak egyes növényi termékek, de némely gyümölcs akár 50 százalékkal is többe került augusztusban, mint egy évvel korábban – derült ki a KSH legfrissebbb termelői árakról szóló jelentéséből.
Először a leginkább hidegtűrő leveles zöldségek (saláták, káposztafélék) hazai termésének március végi megjelenése törheti le a sokkoló gyümölcs- és zöldségárakat a boltokban – írja az agrárszektor.hu. Húsvét környékén pedig az olcsóbb magyar termékek válthatják nagyobbrészt a zöldségespultokon a drága importárukat.
Hogyan alakulnak az idei repcemagárak? Milyen értékesítési stratégiát érdemes kialakítanunk annak érdekében, hogy az árváltozásokat a magunk javára tudjuk fordítani?
Ebben az évben 8,5 százalékkal nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, és az árak 2,9 százalékos átlagos csökkenése következtében 5,3 százalékkal nagyobb értéket állított elő az ágazat, mint 2015-ben – tette közzé pénteken az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslések alapján készített jelentését.
Bérmunka árak alakulása a fontosabb munkaműveletek alapján (június-augusztus)
A fizikai piacon kötött jövőre vonatkozó ügyletek pénzügyi elszámolása csak a tényleges adásvétel idején történik meg. Bármekkorát is mozdul a piac, a feleknek nincs teendője a teljesítésig. A tőzsdei határidős ügyletek vagy a bankokkal megkötött tőzsdén kívüli határidős ügyletek elszámolása azonban minden egyes tőzsdei kereskedési napon megtörténik. A keletkezett nyereséggel szabadon rendelkezhetünk, az esetleges veszteséget viszont biztosítanunk kell a számlánkon.
Épp 150 éve, hogy 1864. január 18-án a magyar tőzsde megkezdte tevékenységét Pesten. Akkoriban a régió legfontosabb határidős gabonatőzsdéje működött Magyarországon, ma viszont csupán elvétve kötnek ügyletet a hazai virtuális parketten. Ha nem megy itthon, próbáljuk meg az európai piacon! A tőzsdék innovációi, az európai egységes piac kialakulása és a technológiai fejlődés lebontotta a korlátokat. A tőzsdei kockázatkezelés lehetősége a magyar termelők előtt is nyitott!
Bérmunka árak* alakulása a fontosabb munkaműveletek alapján (szeptember–november)
Bérmunka árak* alakulása a fontosabb munkamûveletek alapján (augusztus–október)
Bérmunka árak* alakulása a fontosabb munkamûveletek alapján (május–július)
Bérmunka árak* alakulása a fontosabb munkamûveletek alapján (február-április)
A hazai sertésállomány létszáma több mint 60 éve, a II. világháborút követõ években volt utoljára olyan alacsony, mint most. Az EU-hoz történõ csatlakozás évében – 2004 januárja és decembere között – bekövetkezett 1 millió darabos állománycsökkenést az elmúlt években további 1 millió darabos visszaesés követte. (A jelenlegi sertéslétszám már csak bõ harmada a 20 évvel ezelõtti, 8,5 milliós állománynak.) (1. ábra)
A nehéz helyzetben lévõ meggypiaci szereplõk uniós pozíciójának megõrzésérõl egyeztettek az FVM valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) szakértõi június közepén Budapesten.
Az uniós tejpiacon a 2006/07-es évben hiány mutatkozhat, mivel a termelés kissé csökken, a belsõ kereslet viszont erõsödik, állítja a német piac- és árfigyelõ szolgálat (ZMP). 2006 elsõ négy hónapjában a huszonöt tagország tejértékesítése 43,06 millió tonna volt, 1,7 százalékkal elmaradt az elõzõ év hasonló idõszakától.
A KSH adatai szerint – az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva – 2005. január hónapban a mezõgazdasági termékek termelõi ára 13,3%-kal volt alacsonyabb.