Újabb megyét ért el a madárinfluenza-járvány

Agro Napló
Egy Hajdú-Bihar megyei, több mint 25 000 egyedet tartó pulykatelep állatainál is igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.

A Hajdú-Bihar megyei Nádudvar településen található, 25 812 tenyészpulykát számláló telepen a megemelkedett elhullás, az állatok levertsége, valamint víz- és takarmányfogyasztásuk csökkenése hívta fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma végül igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét az állományban.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állomány felszámolását megkezdték, a gazdaság körül pedig kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a 10 km sugarú megfigyelési körzetet.

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok. Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

A Nébih laboratóriuma Debrecenben begyűjtött vadmadárbélsár-mintákból szintén kimutatta a vírus jelenlétét. Ezen eredmények is alátámasztják, hogy az állományok zártan tartása és a járványvédelmi előírások szigorú betartása kiemelten fontos, mivel csak ezekkel csökkenthető annak kockázata, hogy a baromfiállományok fertőzött vadmadarakkal érintkezzenek.

A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak, ide kattintva.

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!