Sok a tévhit a húsmarhatenyésztésről és a marhahúsfogyasztásról

Agro Napló
Sok a tévhit a húsmarhatenyésztésről és a marhahúsfogyasztásról, ezeket szeretné eloszlatni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfrissebb tájékoztatója, amit az Agro Napló is megkapott.

Több valótlanság terjed a köztudatban a húsmarhatenyésztést és a marhahúsfogyasztást illetően – állítják a köztestület szakértői. Például: nem igaz, hogy 15 ezer liter vízre van szükség egy kilogramm marhahús előállításához, és az sem bizonyítható minden kétséget kizáróan, hogy a vöröshús-fogyasztás növeli a rákos betegségek kialakulásának kockázatát. Mi több, a hús az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, ezért fogyasztása egyértelműen indokolt.

A „European Livestock Voice (Meatthefacts)” – az európai állatállomány hangja (tények a húsról) – néven indított kampányban elsőként néhány húsmarhatenyésztést és a marhahúsfogyasztást övező tévhitet vizsgáltak meg.

Gyakran hangoztatott állítás, hogy 15 ezer liter víz szükséges 1 kilogramm marhahús előállításához. Az ezt állító tanulmány azonban a marhatenyésztés „vízlábnyomába” a csapadékot is beleszámította, rendkívül torz képet adva ezzel a vízszükségletről. A francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet (INRA) vizsgálatai alapján 1 kilogramm marhahús termelése valójában 50 liter, felszíni vagy felszín alatti forrásból biztosított vizet igényel.

Hamis az az állítás is, amely szerint az állattenyésztés a Föld édesvíz-készletének harmadát használja fel. Ez a kutatások alapján legfeljebb 8 százalékra tehető. A közvélemény számára kevésbé ismert, hogy a szarvasmarhák tartására szolgáló legelők amellett, hogy hozzájárulnak a tájkép megőrzéséhez, a biológiai sokféleség fenntartásához, meghatározó szerepet töltenek be a légkör szén-dioxid-tartalmának megkötésében is.

A húsfogyasztás emberi egészségre gyakorolt hatásáról is megoszlanak a vélemények, ebben a témakörben is számos megtévesztő hír látott már  napvilágot. Például nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a vörös húsok fogyasztása rákkeltő hatással bírna. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat hasonló arányban állapított meg vastagbélrákot a vegetáriánusok és a húst fogyasztók körében.

A hús több millió éve központi eleme az ember étrendjének, ennek megfelelően fejlődött ki az ember szervezete. Kiterjedt tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a hús és hústermékek nélkülözhetetlen tápanyagokat, nagy biológiai értékű fehérjéket, esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmaznak. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentősége van a B12-vitaminnak, amely egy algafajon kívül kizárólag állati eredetű élelmiszerekben található meg.

Ez a vitamin kulcsszerepet játszik a vérképzésben és az idegrendszer működtetésében, hiánya vérszegénység, érrendszeri és idegrendszeri problémák (pl. demencia) kialakulásához vezethet. Egy adag (100 gramm) vörös hús a napi ajánlott B5- és B6-vitamin-bevitel negyedét, a B12-vitamin esetében pedig kétharmadát biztosítja. Az olyan – húsokban megtalálható – ásványi anyagok pedig, mint a vas, csökkentik a fáradtságot. Minden élelmiszer túlzott mértékű fogyasztása különböző kockázatokat rejt magában. A kiegyensúlyozott étrend az egészséges életmód egyik legfontosabb eleme, és ennek a mértékletes vöröshús-fogyasztás is része.

Ezért indítottak meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek #Meatthefacts címmel kampányt az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a kezdeményezéshez. A húsmarhatenyésztést övező tévhitekről Süle Katalinnal, a NAK Zala megyei elnökével, a kiscsehi Cinke Úti Charolais Törzstenyészet tulajdonosával készült videót pedig mindenki megnézheti az agrárkamara Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján – olvasható a köztestületi összegzésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hamarosan drágulhat a hazai sertéshús

Hamarosan drágulhat a hazai sertéshús

A fogyasztói árak fokozatos, de később akár robbanásszerű emelkedését is okozhatja az afrikai sertéspestis – írta a Magyar Nemzet. Magyarország profit...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!