NAK: A szárazság ellenére jó az idei szilvatermés

Agro Napló
A tavaszi fagy és a nyári szárazság ellenére az idei szilvatermés alig marad el az átlagostól, mennyisége 50-60 ezer tonna között alakulhat – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Beszámolójuk alapján az idei termés egy része kisebb, beltartalmában pedig gyengébb lett a kívánatosnál a vízhiány miatt, ami a jövő évi kilátásokat is befolyásolhatja. A szárazság ugyanis hátráltatja a virágrügyek fejlődését, ezért nem zárható ki az ismételt terméscsökkenés. Hozzátették, hogy az időjárási szélsőségek felértékelik a gyümölcstermesztési kutatások és az öntözés jelentőségét. Szilvát termeszteni nem mindig könnyű, mert nehezebb körülmények között tudni kell, mennyi vízzel és milyen tápanyagokkal lehet segíteni a fejlődését – értesült a közleményből az Agro Napló.

Az alma és a meggy után a szilva a harmadik legnagyobb mennyiségben szedhető gyümölcs Magyarországon, ahol a körülbelül 3 ezer fajtából 25 található meg. Majdnem 7 ezer hektáron terem, túlnyomórészt Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A szilva csúcsidénye augusztus végén kezdődik, ekkor indul az ipari feldolgozása is – írták.

A NAK kiemelte, hogy a szilva nemcsak könnyen elérhető, de értékes táplálék is.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még nem késő szüretelni!

Még nem késő szüretelni!

Bár már őszbe hajlik az idő, még mindig nem késő, hogy az ország számos pontján elérhető szedd magad akciók keretében saját magunk szüretelte gyümölcc...

Már javában tart a körteszezon

Már javában tart a körteszezon

A NAK és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!