Még mindig alacsony a tej felvásárlási ára

Agro Napló
A Tej Terméktanács szerint emelni kell a nyers tej felvásárlási árát annak érdekében, hogy az alapanyag Magyarországon maradjon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett egyeztetésen elhangzott, ha a jövőben kizárólag importtermékek lennének a piacon, az nem segítené az ágazat stabilitását – írja a csütörtöki Magyar Hírlap.

 

Tavaly augusztusban két és fél százalékkal emelkedett itthon a nyers tej alap- és átlagára, hatvanhat-hatvannyolc forintra, kilónként. Akkor ez az ár az Európai Unió rangsorában a huszonötödik helyre volt elegendő. Azóta markánsan növekedtek az árak Európában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tejágazati egyeztetést tartott tegnap a tejtermelők, –feldolgozók, –kereskedők és a kiskereskedelmi áruházláncok képviselőinek részvételével.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt két évben kínálati piaccal néztek szembe az európai uniós tejtermelők, a jelentős túltermelés hatására pedig drasztikusan csökkenni kezdett a nyers tej ára. Az alacsony árak miatt számtalan európai termelő felhagyott tevékenységével. 2017. január–májusban az Európai Unióban számottevően visszaesett a nyerstej-beszállítás a tavalyi év azonos időszakához képest, emellett a tejzsíralapú tejtermékek mennyiségének csökkenése volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan viszont az ilyen termékek iránti kereslet folyamatosan bővül: a vajat egészségügyi szempontból „rehabilitálták”, a fogyasztók „természetes” eredetű termékként tekintenek rá, fogyasztása világszerte divatossá vált.

Ennek következtében az európai tejzsír (vaj, tejszín) árak évtizedes rekordokat döntögetnek ezekben a hetekben. Az európai vajtermelés éves bázison hat százalékot esett, miközben az uniós vajkészletek gyakorlatilag eltűntek. A déli féltekén tapasztalt kedvezőtlen időjárás és az EU dinamikusan bővülő vajexportja Kínába szintén nagyban hozzájárul a soha nem látott tejzsírárakhoz. Ez a folyamat érzékelhető a nyerstej-piacon is, az olasz és holland spot (azonnali) piaci árak idén augusz­tusra meghaladták a 43-44 eurocentet (130-133 forint) kilogrammonként. Eközben a hazai nyers tej átlagára ez év januárjától a kilencven–kilencvenkét forintos sávban stagnál, ami a hazai nyerstej-kivitel növekedéséhez vezet. Harcz Zoltán szerint ahhoz, hogy az alapanyag Magyarországon maradjon, elengedhetetlen a nyerstej-árak rendezése.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a beszállítói pozíció­kat, ugyanakkor a hazai árualap megvédése elképzelhetetlen a termékpálya valamennyi szereplőjének összefogása nélkül.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke eredményesnek ítélte a megbeszélést. Úgy vélte: a tejtermelőknek, a feldolgozóknak, a kis- és nagykereskedőknek, illetve a fogyasztóknak egyaránt érdeke, hogy a hazai tejágazat stabil maradjon. Szerinte, ha a jövőben kizárólag importtermékek lesznek a piacon, akkor nem lesz a magyar piaci szereplőknek ráhatása a tejágazat stabilitásába beleszólni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Miért fontos a tej?

Miért fontos a tej?

A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a f...

Merre tovább európai állattenyésztés?

Merre tovább európai állattenyésztés?

A „SEBASTIEN projekt – Intelligens döntéstámogató rendszer” című, magyar nyelvű felirattal ellátott videóval bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ho...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!