Maradnak a feszültségek a főbb agrár-termékpályákon

Agro Napló
A kukorica árában már nem látható tartalék, és a búzáé is alig nőhet Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának vezetője szerint.

A Vidékfejlesztési program (VP) megjelent, összesen 74 pályázatából 21 van nyitva és további három nyílik meg hamarosan – mondta egy a mezőgazdasági termelőknek szervezett rendezvényen Mezei Dávid, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a Világgazdaság szerint. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben tartott tájékoztatón a közös agrárpolitika (KAP) várható irányairól és a tárgyalások állásáról elmondta:

az egyeztetések elhúzódása miatt egyre valószínűbb, hogy a következő pénzügyi-kifizetési ciklus is átmeneti évvel kezdődik a KAP-ban.

Az elmúlt hónapok gabonapiaci áremelkedése után a búzapiacon már csak kis mozgástér maradt a további drágulásra – foglalta össze piaci elemzése következtetéseit Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központ vezetője, aki szerint tavasszal kisebb korrekció következhet be.

A kukorica – az elmúlt hónapokban szintén dinamikusan emelkedő – árában pedig már nem lát tartalékot.

A sertéspiaci helyzet most is szoros összefüggésben van a kínaival, ahol egyre nagyobb területeken tombol az afrikai sertéspestis. Ennek hatása már érezhető, és jövőre még inkább figyelniük kell rá, hiszen akadályozza a tervezett kínai termelésbővülést, így fokozhatja az importigényt, amit jellemzően kétharmad részben Európából elégítenek ki.

A tejpiacon ismét jelentős a különbség az export és a belföldi felvásárlási árak között, ami állandó feszültséget teremt. Az Erste Bank szerint a jelenlegi, 95 forintos kilogrammonkénti árszint a következő két évben stabil marad, és igen lassan ugyan, de emelkedhet. A tejzsír piaci felértékelődése tartós lesz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét végéig maradnak a zivatarok

A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, ugyanakkor a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!