Jövő márciusra készül el az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye

Agro Napló
Az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének épül fel Újfehértón, amit jövő márciusra fejeznek be az építők – mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban november végén.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István kifejtette: az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes.

A februárban elkezdett munkálatok során elvégezték az épületek alapozását, a szerkezet építését és a külső burkolást, illetve lezárult a válogató-csomagoló technológia beszerzése - tette hozzá a tárcavezető. A miniszter szavai szerint jövő tavasszal kezdődik el a beszállítói kör szervezése és az integráció felépítése, a projekt célkitűzéseit az almatermesztéssel érintett nagyobb településeken szervezendő gazdafórumokon fogják megismertetni a szakmai közvéleménnyel. A hűtőházi épületrész befejezése, valamint a válogató-csomagoló technológia kiépítése után az üzem előreláthatólag 2022 júliusában kezdheti meg működését.

Ez a központ a magyar almatermesztés megújításának sarokköve, legfontosabb feladata az, hogy integrálja a térség termelőit - fogalmazott az agrárminiszter. Emlékeztetett, az ágazat évtizedek óta keresi a megoldást az almatermelés nyereségesebbé és versenyképesebbé tételére, a gazdák számára pedig biztos piac és egyben termesztési jövőkép nyújtására. Eközben az alma a világ harmadik legjelentősebb gyümölcsévé vált, Magyarország almatermése egy átlagos évben 500-600 ezer tonna közötti, de az elmúlt 15 évben ez a mennyiség 170 ezer és 780 ezer tonna között ingadozott.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A kormány arra törekszik, hogy a magyar almatermesztés mind jobban igazodjon a piaci körülményekhez, az ennek elősegítésére elindított vidékfejlesztési program kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 770 termelő pályázott – ismertette Nagy István, megjegyezve, ebből a keretből támogatták több mint 1,5 milliárd forinttal az újfehértói létesítmény létrehozását.

Szólt a miniszter arról is, hogy áprilisban egy ültetvénytelepítést támogató pályázati kiírás is megjelent, a felhívásra több mint 20 milliárd forint igénnyel érkeztek be pályázatok, a gazdák által tervezett összes gyümölcstermő terület nagysága pedig elérte a 2500 hektárt. A sikerre való tekintettel a kiírás újbóli megnyitását tervezi az agrártárca, a termelők várhatóan 2022 februárjában adhatják be pályázati kérelmeiket – közölte Nagy István.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Takács Ferenc, az MKSZN Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. stratégiai és fejlesztési igazgatója az eseményen elmondta, a nagy múltú Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet területén megvalósuló beruházás a magyar gyümölcstermesztés jelenlegi legnagyobb fejlesztésének számít nemcsak méretének, hanem identitásának és feladatának tekintetében is.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy az üzem újra hitet fog adni a szabolcsi gazdáknak az almatermesztésre, és köreikben visszaállíthatja a mára megfogyatkozott és ingadozó termesztési kedvet – foglata össze az eseményen történteket a kormany.hu.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!