2024. április 19. péntek Emma

Heti fókusz: Lépjünk fel hatékonyan a szőlőperonoszpóra ellen!

Agro Napló
Alapos és folyamatos megfigyelésen alapul a sikeres védekezési stratégia a szőlőperonoszpóra ellen. Szakértők mutatnak rá, hogy hogyan tervezzük az idei védekezést egy csapadékhiányos telet és tavaszt követően. A válaszokért kattintson!

Lépjünk fel hatékonyan a szőlőperonoszpóra ellen!

A válaszokért kattintson!

Lovász Csaba
Bayer Hungária Kft.
Bálint Sándor
Corteva Agriscience
Gaál Orsolya
Nufarm Hungária Kft.
Varga Zoltán
Syngenta Kft.

Lovász Csaba (Bayer Hungária Kft.) 

Bár a peronoszpóra elleni küzdelem több mint száz éve az egyik legfontosabb része a szőlő növényvédelmének, nehéz előre tervezni a védekezéssel kapcsolatban. Ha alacsony is a fertőző anyag mennyisége az ültetvényben, szállított formában bármikor érkezhet, akár nagy távolságról is. De lehetnek olyan évek is, amikor komolyabb kárt még a kezeletlen állományokban sem okoz. Ilyen volt az elmúlt év is, sok termelő raktárában porosodik 2021. év elején vásárolt peronoszpóra elleni készítmény. A feketerothadás jelentőségének növekedése és a peronoszpóra szempontjából kevésbé kritikus évek hatására elhomályosul a korábbi peronoszpóra járványok emléke, de korai lenne még kihúzni a legfontosabb károsítók listájáról, továbbra is folyamatos készenlétben kell lennünk.

Hogy mi várható 2022-ben, még nehéz lenne megjósolni. Amit már tudunk, hogy a téli csapadékmennyiség elmaradt az ideálistól, majd az azt követő tavasz még ezt is alulmúlta, április második felében megváltásként éltük meg azt a néhány esős napot. Az is valószínűsíthető, hogy az ültetvények többségében nem halmozódott fel jelentősebb mennyiségű fertőzési forrás. Ezek a tényezők okot adhatnának a bizakodásra, hogy 2022 sem lesz egy peronoszpóra járványos év, azonban sok minden függ még az elkövetkező néhány hónap időjárásától.

Az oospórás gombák ellen ható gombaölő szerek palettáján is elkezdődött a választék szűkülése a hatóanyagok kivonása miatt. Szerencsére a Bayer portfóliójában két kiváló peronoszpóra elleni készítmény áll a termelők rendelkezésére.

A Profiler a cég igazi nagyágyúja, két felszívódó hatóanyagot fluopikolidot és foszetilt tartalmaz, melyek együttes hatása kimagasló védelmet nyújt a peronoszpóra ellen. Ez a hatóanyag kombináció egyszerre biztosítja a gyors és hosszan tartó külső és belső védelmet, gátolva a kórokozó minden életciklusát. A fluopikolid erősen kötődik a növény felületéhez, de transzlamináris aktivitása révén a mélyebb szövetekbe és az új növekményekbe is eljut. A foszetil gyorsan felszívódik és áramlik szét, átjárja a teljes növényt és stimulálja annak természetes védekező képességét.  A szőlő növényvédelmi technológiában a legkritikusabb időszakban, közvetlenül virágzás előtt vagy virágzás kezdetén javasoljuk az alkalmazását, mivel a Profiler virágvédelemben kiemelkedően teljesít. A kezeléseket előrejelzésre alapozva, preventíven végezzük el, a dózist pedig a fertőzési nyomás mértéke alapján határozzuk meg (2,0 – 2,5 kg/ha). Az évenként megengedett kezelések száma függ attól, hogy a technológiában fluopiram hatóanyagú készítményt (Luna termékcsalád) hány alkalommal tervezünk használni. Fluopikolid és fluopiram hatóanyagot összesen kétszer alkalmazhatunk egy évben, ha egy Profiler-es kezelést már elvégeztünk, fluopiram hatóanyagot tartalmazó készítménnyel már csak egyszer van lehetőségünk a permetezésre.

A Bayer peronoszpóra elleni technológiájának másik jeles képviselője a Melody Compact, amely egy felszívódó és egy kontakt hatóanyag kombinációja. A felszívódó iprovalikarb a növényi szövetekbe gyorsan bejut és a sejt közötti járatokban szállítódik. Akkor is védetté teszi a növényt, ha a permetlé nem tudta tökéletesen befedni minden részét. Ezt a belső védelmet remekül kiegészíti a réz-oxiklorid kontakt hatása. A Profiler-hez hasonlóan preventív alkalmazással nyújtja a legjobb hatékonyságot, de a Melody Compact rendelkezik antisporulációs hatással is. Alkalmazását közvetlenül virágzás előtt vagy kötődés időszakában javasoljuk, 1,5 kg/ha-os dózisban, legfeljebb 3 alkalommal.

Bár jósolni valóban nehéz, de szerencsére napjainkban már megbízható előrejelző rendszerek segítenek bennünket a tudatos és okszerű védekezésben. A Profiler és a Melody Compact erős fertőzési nyomás esetén is hatékony védelmet biztosít az állománynak, megfelelő időzítéssel és a felhasználásra vonatkozó előírások betartásával sikeresen előzhetjük meg a peronoszpóra károsítását.

További információkért látogasson el weboldalunkra!
agro.bayer.co.hu

Bálint Sándor (Corteva Agriscience) 

A szőlőperonoszpóra erős fellépése a fürtökön a szőlőtermelés gazdaságosságát romba döntő mértékű veszteséget jelenthet. A kórokozó számára kedvező csapadékos, enyhe időjárás a szőlő virágzása-kötődése idején a védelem pillanatnyi megingása esetén is természeti csapás veszélyét rejti magában. Olyan gombaölő szert kell ekkor használni, amely extrém körülmények között is kőkemény hatású a kórokozó ellen.

VEGYÜK KOMOLYAN A PERONOSZPÓRÁT

A szőlőperonoszpóra virágzás időszakában történő erőteljes fellépése képes csaknem a teljes termés megsemmisítésére. Ilyenkor nagyon tudatosan, a fertőzéshez kedvező körülmények esetén haladéktalanul el kell indítani a védekezést, mert a késlekedés nagyon súlyos következményekkel járhat.

Olyan készítményre van szükség, amely hosszú ideig véd, gyorsan, nagyon erős hatást fejt ki.

A Corteva Agriscience™ erre a célra hozta forgalomba a Zorvec™ Zelavin® Bria gombaölő szert.

ÚJ TÍPUSÚ HATÓANYAG, KIMAGASLÓ HATÉKONSÁG

Az új készítmény egyik hatóanyaga az új kémiai csoportba tartozó Zorvec™ (oxatiapiprolin), mely nemzetközi tapasztalatok és kísérleti eredmények szerint komoly fertőzés esetén is kiemelkedő hatékonyságot mutat.

A Zorvec™ egyedi hatásmechanizmus révén küzdi le a szőlőperonoszpórát, speciálisan új hatóhelye révén a más hatóanyagokra már rezisztens törzsek ellen is biztosan hat.

A kezelést követően gyorsan bejut a viaszos kutikulába, a csapadék már 20 perccel a kijuttatás után sem befolyásolja hatékonyságot.

AZ ÚJ NÖVEDÉK VÉDELME, HOSSZÚ TARTAMHATÁS

A szövetekbe bejutott hatóanyag transzlamináris mozgása révén a nem kezelt levélfelszínen is kifejti védőhatását. A növényi nedváramlással csúcsirányba szállítódik, eljut a le nem permetezett, valamint az újonnan fejlődött növényi részekbe. Ez rendkívül fontos a gyors vegetatív növekedés időszakában!

Amellett, hogy a szőlőperonoszpóra életciklusát a Zorvec™ több ponton képes megszakítani, minden esetben a megelőző permetezést javasoljuk. A Zorvec™ Zelavin® Bria a rezisztencia megelőzése érdekében folpet hatóanyagot tartalmaz kombinációs partnerként, a csomag tartalma 4 hektár szőlő kezelésére alkalmas.

Kijuttatását a szőlő virágzás-terméskötődés időszakában javasoljuk blokkszerűen, 2 egymást követő kezelésben. A Zorvec™ és a teljes dózisú folpet felhasználása kiemelkedően biztonságos és hosszú védelmet biztosít a szőlőperonoszpóra, valamint a szürkepenészes rothadás kórokozója ellen abban a fejlődési stádiumban, amikor mindkettő fertőzheti az ültetvényt.

A hosszú hatástartam minden esetben elsődleges fontosságú értékmérő a növényvédő szerek között, a Zorvec™ Zelavin® Bria használatát preventív időzítéssel 10-14 napos fordulókban javasoljuk!

Ez igen kedvező a gazdaságos technológia kialakítása érdekében, így a Zorvec™ Zelavin® Bria kiváló kombinációs partnere a nagy hatású, hosszú hatástartamú lisztharmat elleni készítményeknek, mint például a Talendo® Extra!

További információ:
www.corteva.hu

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!

Gaál Orsolya (Nufarm Hungária Kft.) 

A peronoszpóra a szőlő egyik legsúlyosabb betegsége, akár 100%-os termésveszteséget is okozhat. A fertőzést elindító oospórák morfológiailag már januárban érettek. A primer fertőzéshez 2 óra alatt lehulló legalább 10 mm csapadék, a levelek 3-5 órás vízborítottsága és 10 oC feletti napi átlaghőmérséklet szükséges. A kórokozó gomba a légcserenyílásokon keresztül hatol be a növény szöveteibe. A levélen kívül a fürtöt is súlyosan károsítja, amire a szőlő virágzás idején és az azt követő időszakban, az intenzív hajtásnövekedés – zöldborsó nagyságú bogyó állapot, illetve zsendülés idején a legérzékenyebb.

A szőlőperonoszpóra elleni küzdelem 140 éve kihagyhatatlan ellenszere a réz. A réz(II) ionok (Cu2+) vízben oldódnak, amelyben már kis koncentrációban is általános sejtméregként baktérium- és gombaölő hatásúak. A növényvédelemben a réz az egyetlen olyan hatóanyag, amely a lisztharmatgombák kivételével a legtöbb kórokozó gombát és baktériumot is kiválóan pusztítja. Az ion hatása összetett, elsősorban a lebontó folyamatokat gátolja, legjelentősebb mértékben a piroszőlősav-dehidrogenáz enzimrendszert blokkolja.

A rezet tartalmazó hatóanyagok közül a réz-szulfát és a réz-hidroxid hatóanyag minden rézionja hasznosul, oldatban szabad réz(II) ionná válnak. A réz felhalmozódik a talajokban, és minden élő szervezet érzékeny vele szemben. Azért, hogy minél kisebb legyen a környezet rézterhelése, nagyon fontos, hogy olyan rézkészítményt használjunk, amely kisebb réztartalom mellett is kiváló hatékonyságú. A készítmény ezen sajátosságát alapvetően befolyásolja a réz szemcsemérete és annak eloszlása, valamint a réztermék formulációja. Az apróbb szemcsemérettel sokkal jobb fedést tudunk elérni, mert a kis részek hézagok nélkül tudják befedni a felületet. A formuláció több mindent meghatároz. A felhasználó szempontjából a szer kezelhetőségét, úgy mint oldódás, keverhetőség stb. A fungicid hatás szempontjából pedig azért fontos, mert ez fogja biztosítani a készítmény megtapadását a felületen és az esőállóságot. A kontakt hatású készítményeknél ennek különösen nagy a jelentősége, hiszen csak akkor tudják ellátni a feladatukat, ha jó fedéssel hosszabb ideig a védendő felületen maradnak.

A Champion 2 FL nagyon apró, 0,1-0,2 mikron nagyságú részecskéinek és kristályos szerkezetének köszönhetően kiválóan fed. Magas biológiai aktivitása miatt a fémrézre átszámolt dózisa alacsony (36% réz-hidroxid, 24% fémréz). Több gyümölcs-, zöldség- és kertészeti kultúrában engedélyezett. Szőlőben a dózisa virágzás előtt 1,75 l/ha, virágzás után 2, 0 l/ha. Alacsony réztartalma és nagy hatékonysága miatt az ökológiai termesztésben is közkedvelt rézkészítmény.

A Cuproxat FW literenként 350 g tribázikus réz-szulfátot tartalmazó, kontakt hatású gombaölő szer. A kultúrnövényre nézve a réztartalmú hatóanyagok közül a tribázikus réz-szulfát a legkíméletesebb. A Cuproxat FW is a rendkívül apró szemcseméretének és formulációjának köszönheti a jó fedést és kiváló tapadást a növény felületén. Esőállósága egyedülálló a rézkészítmények között. Számtalan gyümölcs- és zöldségkultúrában engedélyezett. Szőlőben a dózisa virágzás előtt 3,5–4,0 l/ha, virágzás után 4,0–4,5 l/ha.

Mind a Champion 2 FL, mind pedig a Cuproxat FW folyékony készítmények, így könnyen kezelhetők és jól keverhetők.

További információ:
www.nufarm.hu

Varga Zoltán (Syngenta Kft.) 

A szőlő növényvédelemnek több sarokpontja van, de az biztos, hogy az egyik legfontosabb a gombakórokozók elleni védelem. Ha sorrendet kellene állítanunk egyértelműen a lisztharmat a legfontosabb, de bizonyos évjáratokban erre a kétes „dicsőségre” pályázhat a szőlő peronoszpóra is. Ilyen volt a nem is túl régi 2019-es évjárat.

Már elég messzinek tűnik 2021-ben a 2019-es év, de a gyakorló szőlészek, növényvédősök jól emlékezhetnek rá. A peronoszpóra elleni védekezésnek fontos fenológiai fázisa a virágzás körüli időszak, akár az előtti, vagy azutáni fenológiáról beszélünk. Ha sok a csapadék, bizonyosan számíthatunk peronoszpóra megjelenésre.

A leghatékonyabb védekezés, mint mindig, ebben az esetben is a megelőzés lehet. A Syngenta készítményeivel biztosak lehetünk abban, hogy a peronoszpóra ellen is védett az állomány. A jól ismert Pergado F  és a Quadris Max mellett, a tavalyi évben egy új kereskedelmi csomagot is a piacra hoztunk. A csomag Orondis Ultra néven került forgalomba, és 5 hektár kezelésére alkalmas. A benne található két készítmény, az oxatiapiprolin tartalmú Orondis*, és a klasszikus mandipropamid tartalmú Revus. Nagyon fontos, hogy a két készítményt megelőző jelleggel alkalmazzuk, és együttesen, elérve így a legjobb hatékonyságot, és minimálisra csökkentjük a rezisztencia kockázatát.

Az oxatiapiprolin egy új hatásmechanizmusú hatóanyag csoport tagja, ami nagyon alacsony dózisban is kiváló hatékonyságot biztosít.  A mandipropamid pedig egy régi jól bevált hatóanyag, ami régóta ismert alapja a peronoszpóra elleni technológiának.

Ha röviden szeretnénk összefoglalni a csomag előnyeit:

  • Új lépcsőfoka a hatékony védelemnek
  • Egy új és egy régi hatékonyságának az egyesítése
  • Gyors felszívódás és kiváló esőállóság
  • Hosszú hatáskifejtés levélen és fürtön egyaránt
  • 5 hektár kezelésére alkalmas csomag

A mandipropamid ismerős lehet egy másik készítményünkből a Pergado F-ből. A jól ismert készítmény régóta az egyik legjobb a peronoszpóra elleni készítmény a piacon. A technológiai alkalmazása jól kiegészíti az Orondis Ultra csomagot, és a Quadris Max-ot. A Syngenta technológiával biztosak lehetünk, hogy nem lesz probléma a peronoszpórával.

*Az Orondis azonos a 6300/267 NÉBIH számon engedélyezett Zorvec Zelavin permetezőszerrel

További információ:
www.syngenta.hu

  -an összeállítás-
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!