Háztáji sertéshús az áruházi polcokon

Agro Napló
Háztáji sertéshússal bővíti kínálatát magyarországi áruházaiban az Auchan áruházlánc, a pénteken Dunakeszin tartott programnyitón részt vett a földművelésügyi miniszter is.

A rendezvényen elhangzott: a több mint 40 gazda együttműködésével létrejött program célja, hogy a hagyományos sertéstartási tapasztalatot ötvözve a jelenlegi élelmiszerbiztonsági előírásokkal kiváló minőségű háztáji sertéshúst állítsanak elő. A hús útja pontosan nyomon követhető, a vásárló egy QR-kód segítségével azt is megtudhatja, melyik gazdától, milyen úton kerül az asztalára a sertéshús.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: ezzel újabb minőségi magyar élelmiszerrel gazdagodik a hazai élelmiszer-választék. Elmondta, hogy az áruházlánccal és a gazdákkal közösen kerestek olyan megoldást, amellyel a kor követelményeinek is megfelelve jó minőségű sertéshúst lehet előállítani és az asztalra tenni.

A tárcavezető fontosnak nevezte a nyomon követhetőség rendszerét, kiemelve, hogy ez a vásárlók számára biztonságot ad, egyben lehetőséget arra, hogy megismerjék a termelő nevét. "A fogyasztó ezzel egy személyhez, egy adott tájhoz tudja kötni, amit vásárol" - mutatott rá.

Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a program fő céljai közé sorolta a magas minőségű termékek kínálatát, a termékek nyomon követhetőségét, valamint a tenyésztők számára biztosított megélhetést.

Jelezte, hogy a következőkben szeretnék emelni a mennyiséget, növelni a bevont gazdák számát, valamint bővíteni a termékek körét bárány- és marhahússal. Hasonló programot szeretnének kifejleszteni a zöldség és a gyümölcs területén is.

A vezérigazgató leszögezte: az Auchan hosszú távon tervez Magyarországon.

Balázs Ildikó, a cég minőségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatója arról tájékoztatott, hogy a programban pontosan meghatározták, milyen állatfajokat lehet tenyészteni, milyen körülmények között kell az állatokat tartani, milyen összetételűnek kell lennie a takarmánynak. Megjegyezte, hogy a nyolcvan százalékban gabona alapú takarmány nem tartalmazhat génmódosított összetevőt.

Közölte: jelenleg évente háromezer sertést vesznek át, egy gazdától legfeljebb száz állatot, de növelni tervezik a mennyiséget.

Szendrei Imre tenyésztő arról szólt, hogy a program az átvétel és a fizetés biztonságát adja a gazdáknak.

Forrás: MTI

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Világhódító úton a mangalicák

Világhódító úton a mangalicák

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!