MENÜ

Bővült az OTP támogatás-előfinanszírozási konstrukciója

2019.04.25.

Már erre az évre is igényelhetők csaknem 50 közvetlen agrár-támogatási és vidékfejlesztési jogcímre a terület-alapú támogatások, ám a késlekedés ellen a döntéshozók ismét komoly ösztönzőt építettek az eljárásba. Azon jogosultak számára, akiknek azonnali forrásra van szükségük, az OTP Agrár nyújthat segítséget.

 

Az OTP közleménye szerint akár június 11-éig is benyújthatók a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén a terület-alapú agrár-támogatási és vidékfejlesztési kérelmek, ám május 15-e után – ahogy a korábbi években is – minden munkanap késlekedéssel, 1 százalékkal csökken a felvehető támogatás összege. Ebben az évben már majdnem 50 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen igényelhető támogatás.

A korábbi évek tapasztalatai alapján azonban sokan vannak az igénylők között, akik ugyan jogosultak a támogatásra, de különböző okokból – váratlan kiadás, vagy a rugalmatlan fizetési határidők miatt – nem tudják megvárni, amíg megérkezik számlájukra a pénz.

Számukra nyújthat segítséget, az OTP Agrár által, pontosan erre a célra kialakított terméke, amely idén már több mint 29 támogatási jogcím előfinanszírozására alkalmazható – áll a pénzintézet tájékoztatójában.

Az OTP Zöld Kártya – támogatás faktoring konstrukcióval az ügyfelek már röviddel a szükséges dokumentumok benyújtását követően hozzájuthatnak a kiadások felmerülése és a támogatások beérkezése közötti időszakot áthidaló kölcsönhöz. Ráadásul a konstrukció rugalmas kialakításának köszönhetően a finanszírozás elsősorban a támogatás mértékétől és típusától függ, az igénylő pénzügyi helyzetétől kevésbé – mondta Balogh Tamás, az OTP Agrár Értékesítéstámogatási és Üzletfejlesztési Főosztályának vezetője.

Emellett az OTP Agrár ügyfelei nem csak az idei, hanem a következő év várható támogatási összegét a 6 legfőbb jogcímre már most igényelhetik.

A közlemény szerint ezek a következők:

egységes területalapú támogatások (SAPS), a zöldítés, az Agrár Környezetgazdálkodási támogatások (AKG), a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása, a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs kifizetései, valamint a Természeti Hátránnyal Érintett Területek (THÉT) kompenzációs kifizetései.

Az OTP Zöld Kártya – támogatás faktoring konstrukció leegyszerűsíti a tervezést, mert nem kell azon idegeskedni, hogy mikor, milyen részletekben érkezik meg a megítélt támogatás, a banki folyósítás után számomra már mindegy lehet, hogy milyen ütemezésben folynak be a pénzintézethez az uniós és állami források – fogalmazott Arató Barna, a gabonafélék termesztésével foglalkozó Agro Bükkösd Kft. ügyvezetője.

Az áthidaló kölcsönt három jogcímre is igénybe vevő vállalkozó hozzátette:

a támogatásra jogosultak ennél gyorsabban és egyszerűbben nem juthatnak pénzhez, hiszen minimális papírmunkára van szükség, majd néhány nap alatt elbírálják és folyósítják is a finanszírozás összegét.

A konstrukció tehát hatékony segítséget jelenthet mindazon őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve mezőgazdasági társas vállalkozások számára, akik jogosultak mezőgazdasági támogatásokra és gyors, egyszerű, valamint kiszámítható finanszírozáshoz szeretnének jutni – írják.

Hozzáteszik: tavaly az OTP Agrár csaknem 16 milliárd forintnyi uniós és állami támogatást finanszírozott előzetesen.