Az új talajművelővel jelentős mennyiségű üzemanyagot takaríthat meg

Agro Napló
A gazdaságos termeléshez időről időre jó megoldásokat, akár mindenki által elérhető megoldásokat kell találnunk, különben lemaradunk – fogalmazott Feldman Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán.
Fotó: Pelsőczy Csaba/Agrárminisztérium

A TERRASYST talajművelő gép bemutatása alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a manapság szinte minden területen elvárt újítással kapcsolatban úgy fogalmazott: az innováció gyakran szó szerint, annak legnemesebb értelmében földhözragadt megoldásokat jelent. Mi jó gyakorlatokat, sokak által használható jó megoldásokat keresünk és támogatunk. Az agrárinnováció jelenti egyrészről mindazt, amiről mostanában oly sokat beszélünk: a digitális technológiát, vagy a precíziós gazdálkodást, másrészt létezik egy másik ága: a józan paraszti ész és a technológia ötvözete, mint amilyen a most bemutatott talajművelő eszköz is. Feltalálója elmondása szerint egyszerre négy technológiai műveletet is kivált, így gazdaságossági, ráfordítási szempontból sem elhanyagolható újítást takar – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár előadásában kitért az Európai Innovációs Partnerség keretén belül, 13 milliárd forint keretből támogatott több mint 70 projektre, amelynek egyik támogatott újítását ez alkalommal mutatta be annak feltalálója, a mérnök-biológus Enying Tibor. Feldman Zsolt örömmel jelezte, hogy a támogatott elképzelések majdnem fele a talajjal kapcsolatos innovatív megoldásokkal foglalkozik. A tavaly december végére elkészült és az uniónak benyújtott KAP Stratégiai Terv sok olyan új elemet tartalmaz, amely az innovációt szolgálja – fogalmazott. A Vidékfejlesztési Program e célra fordítható keretét a szaktárca szeretné megduplázni, így a képzésre, tudásátadásra, tájékoztatásra a korábbiaknál több forrás jutna, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy az új, például zöld elvárásoknak, a gazdaságosabb termelés igényének minél könnyebben meg tudjanak felelni – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

 

Fotó: Pelsőczy Csaba/Agrárminisztérium

A TERRASYST talajművelő gép prototípusát feltalálója, Enying Tibor mutatta be. A mérnökember az eszköz kitalálása során a talajerózió megakadályozására, a környezetvédelemre és a költséghatékonyabb termelés igényére igyekezett megoldást találni. A gép egy menetben, 40 centiméter mélyen megszünteti a talaj tömörödöttségét, lazítja azt. A szükséges mélységben műtrágyát juttat a talajba, emellett mechanikus gyomirtást végez, az esővíz könnyen behatol a felszín alá. Mindeközben a talaj rétegrendje nem változik. A gazdálkodók szempontjából jelentős továbbá, hogy a talajelőkészítés egy menetben elvégezhető, ezáltal jelentős üzemanyag megtakarítás érhető el.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drónok figyelik a MATE rizsföldjeit

Drónok figyelik a MATE rizsföldjeit

Speciális drónokkal kezdtek új kísérleteket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone szakemberei a MATE Galambosi Rizskísérleti...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!