32 ezer hektárral nőtt a szántóterület a tavalyihoz képest

Agro Napló
A mezőgazdasági terület nagysága 5 millió 81 ezer hektár, az ország területének majdnem 55%-a, a szántóterület 32 ezer hektárral nőtt egy év alatt – olvasható a KSH összesítő közleményében.

Az ország területének 45 százaléka szántó, ami a mezőgazdasági területen belül 82 százalékot tesz ki. A többi 15 százaléka gyepként hasznosult, majdnem 3 százalék szőlő és gyümölcsös, a fólia és üvegház alatti növénytermesztés területe körülbelül 2 ezer hektár – értesült a közleményből az Agro Napló.

A vetésszerkezet legnagyobb részét az olajos magvú növények mellett a gabonafélék teszik ki, arányuk az utóbbi 3 évben még nőtt is, míg az ipari növényeké és a takarmánynövényeké csökkent, akárcsak a zöldségféléké, amelyek között a csemegekukorica és a zöldborsó vetésterülete a legnagyobb, a harmadik helyen az édeskömény áll. Termőterület alapján a gyümölcsök közül sorrendben az alma, a meggy, a dió és a bodza vezet – írták.

A művelési ágak aránya az elmúlt 10 évben nem módosult jelentősen. A változás főképp a kiöregedett szőlők és a nem művelt konyhakertekkel, valamint a felhagyott vagy feltört gyepterületekkel magyarázható.

A termőhelyi adottságokhoz igazodva az Alföldön összpontosul a mezőgazdasági terület, ezen belül az ökológiai művelés 5,8 százalékot, vagyis 293,6 ezer hektárt érint. Ennek 61 százaléka rét és legelő, 31 százaléka szántóföld – olvasható a KSH összefoglalójában.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még nem késő szüretelni!

Még nem késő szüretelni!

Bár már őszbe hajlik az idő, még mindig nem késő, hogy az ország számos pontján elérhető szedd magad akciók keretében saját magunk szüretelte gyümölcc...

Már javában tart a körteszezon

Már javában tart a körteszezon

A NAK és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!