Virágokat ültetnél a kertedbe? Akkor ezzel nem árt tisztában lenned
A Nébih Szupermenta termékteszt programjában a különböző magpapírok csírázóképességét tesztelték a szakemberek.
A Nébih Szupermenta termékteszt programjában a különböző magpapírok csírázóképességét tesztelték a szakemberek.
Az eljárás során olyan lepkelárvák ürülékét használják fel, amelyek kifejezetten növényi levelekkel táplálkoznak.
A legnagyobb forgalmat az M-es tojások adják, ez részben annak is köszönhető, hogy ebből termelődik a legtöbb.
Egy friss kutatás egyértelműen bizonyítja, hogy az elfogyasztott zsírok minősége éppolyan fontos, mint a mennyiségük.
A válaszadók közel 80 százaléka számára a szendvics jelenti a megoldást, amikor kevés ideje van főzni.
A mangalica igazi prémium alapanyag, és annak ellenére, hogy nem túl olcsó, sokan keresik.
Az európai élelmiszerhulladék mintegy 10%-a pusztán a dátumjelölések félreértéséből fakad.
Az elmúlt időszakban újabb termékek kerültek fel a kiszereléscsökkentett árucikkek hivatalos nyilvántartásába.
Összefogással válaszol a tejágazati válságra a Magyar Termék és a Tej Terméktanács, a fogyasztói döntésekre helyezik a hangsúlyt.
A módosítás célja a termékek jobb megkülönböztethetősége, az egészségesebb táplálkozási szempontok érvényesítése és a minőségi elvárások szigorítása.
Decemberben 333 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 3,8%-kal, a behozatalé 7,9%-kal magasabb volt az előző év azonos időszakinál.
A magyar fogyasztók továbbra is árérzékenyek, de a döntéseik egyre kevésbé szólnak kizárólag csak az árról.
A termőterület jelentős bővülése ellenére az idei termés nem mutat ezzel arányos növekedést.
A növényvédő szerek piacán is egyre nagyobb kihívást jelentenek a professzionális bűnözői csoportok
Táprudakat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a Szupermenta program terméktesztjén.
A francia kormány új intézkedéseket vezet be a hazai mezőgazdaság védelmében, felfüggesztve bizonyos termékek importját.
Több fronton kellett helytállnia az élelmiszeripari szereplőknek 2025-ben, és a fogyasztóknak sem volt egyszerű éve.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Több tényező együttes hatása löki felfelé a marhahús árát az Egyesült Államokban.