A pokoli hőség ára: egyre több lehet a hőzivatar Magyarországon
Az extrém melegnek köszönhetően olyan fogalmakkal ismerkedhetünk meg, mint a száraz zivatar és hőzivatar.
Az extrém melegnek köszönhetően olyan fogalmakkal ismerkedhetünk meg, mint a száraz zivatar és hőzivatar.
A hőszivattyúk a környezetből nyerik a hőt, így sokkal hatékonyabbak, mint a hagyományos fűtési és hűtési rendszerek.
Baján pár perccel 12 óra után már 38,7 fokot mért a Hungaromet, ezzel biztos a mai melegrekord.
Indul a trópusi éjszakák sora, egyre kevesebb helyen hűl 20 fok alá a levegő itthon is.
Elképesztő hőmérsékletbeli eltérés alakult ki szerdán a Mátra csúcsa és lába között.
Már a levegőből is megvédhető a napraforgó- és szójaállomány, de oda kell figyelni.
Annak ellenére, hogy már június közepén járunk, egyes helyeken 5 fokig süllyedt a hőmérséklet.
Amíg Zabarban épp csak lementünk 0 fok alá, addig a Bükk-fennsíkon kemény fagyok voltak.
Nagy lesz a kontraszt pénteken Magyarországon, délnyugaton csak 15, északkeleten 27 fok lesz.
A környező hegyekbe már visszatért a tél, és nem kellett sokat várni arra sem, hogy a hazai hegycsúcsokon is megjelenjenek a hópihék.
10-15 fok közelében van a hőmérséklet, de keleten még 30 fok közeli értékekkel tart a nyári meleg.
Ma még sok por jön hazánk térségébe, éjjel azonban érkezik a csapadék, ezért sokfelé eshet sáros eső.
Van, ahol közel félhavi esőt kapott a föld a csütörtök esti hidegfronttól hazánkban.
20 foknál is melegebb lesz szombaton, de délután jön a front, és több fokos lehűlés várható.
Az elmúlt napok fagyos éjszakáin fagyvédelem nélkül a korai csonthéjasok jelentős fagykárokat szenvedtek.
Nem csak a hegyekben fog fagyni a következő napokban, az Alföldet is el fogja érni a hideg.
Egész Közép-Európát elárasztja a magasban érkező szahari por szerdára, de sáros esőtől nem kell tartani.

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.