Szilárd alapokra építhet a hazai tenyésztés-szervezés
Komoly kihívás előtt áll a hazai tenyésztés-szervezés, hiszen egyre élesebb versenyben kell helytállni a magyar tenyésztőszervezeteknek, ahol a tőkeer...
Komoly kihívás előtt áll a hazai tenyésztés-szervezés, hiszen egyre élesebb versenyben kell helytállni a magyar tenyésztőszervezeteknek, ahol a tőkeer...
A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3...
Az almakrízis miatt 40 százalékkal csökkent a gyümölcs ára.
A zöldség, gyümölcs olcsóbb, a tejárak viszont elszaladtak.
A KSH és az AGRYA 2012. június 28-án együttműködési megállapodást írt alá. Az együttműködés egyebek mellett közös kutatási programok kidolgozására és...
Az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány - jelentette a június 1-jei állapotok alapján csütörtökön a Központi...
A mezőgazdasági termelői árak 9,2 százalékkal mérséklődtek májusban az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 14,8...
Az új termés változtathat az árviszonyokon.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2014 első negyedévében 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi St...
Negyedik negyedéve folytatódott a beruházások növekedése az idei első három hónapban.
A tej még mindig felfelé húz, de a gabonaárak továbbra is zuhannak.
Átadás – átvételA nagy talajmûvelõ show A TÉSZ-EK VERSENY-EGYENLÕSÉGET KÉRNEKAz államfõ vidékfejlesztési miniszterré nevezte ki Fazekas SándortDIECI t...
Bár az zuhanás megállt, nem mozdultak jelentősen az árak a mélypontról.
A búza ára szlalomozik, a sertésárak zuhannak, a burgonyát viszont semmi sem állíthatja meg.
Idén a növénytermesztés kibocsátásának volumene több mint ötödével emelkedett a 2012. évihez képest.
A nemzetgazdasági beruházások volumene a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Sta...
KSH-Agrya közös kutatási eredményeinek összefoglaló bemutatása A KSH és az AGRYA közös kiadványa nemrég látott napvilágot, mely a fiatal gazdák helyz...
A mezőgazdasági termelői árak 13,7 százalékkal csökkentek szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.