Változott a beruházási támogatás tervezete: ez sokakat érint Magyarországon
Több módosítás is történt Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása című felhívás tervezetében.
Több módosítás is történt Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása című felhívás tervezetében.
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások.
A magyar dió piaca 2006 és 2019 között meredeken felfelé ívelő pályán volt, ezután viszont megtorpant a kereslet.
Rekordmennyiségű hazai termesztésű zöldség került a boltláncokba Magyarországon.
Kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekhez.
Végre megnyíltak az uniós források, egy nap alatt több tízmilliárdról döntött a kormány.
Frissíti gépjárműflottáját a Tesco, a használt hűtőkocsikat online árverésre bocsátják.
Uniós szinten is kiemelkedő a magyar állattenyésztés teljesítménynövekedése a szakember szerint.
Augusztus 13-tól lehet pályázni a kisebb élelmiszeripari feldolgozó üzemek fejlesztésére.
Egy millió forintos forrásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák a Kisfaludy Program keretén belül.
A KAP Stratégiai Tervben is segítik a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták fennmaradását.
Kétszázmilliárdos támogatás segítheti a magyar élelmiszeripart az import élelmiszerek elleni harcban.
Jó év lehet a 2024-es a magyar baromfiágazat számára, pedig komoly problémák is vannak a szektorban.
A KAP ST vidékfejlesztési pályázatainak ütemterve szerint májusban meghirdetik a telepkorszerűsítési felhívásokat.
Továbbra is hiányoznak a fiatalok a mezőgazdaságból Magyarországon, de lehet orvosolni a problémát.
Gép- és technológiai kiállítást szervez, valamint online katalógust készít az Agrárkamara.
Tavasszal pályázati dömping várható, melyek között több is érinti és minden bizonnyal nagyon érdekli az állattenyésztőket.

Brazília 2025-ben több mint kétszeresére növelte tojáskivitelét, és ezzel történelmi csúcsot ért el.
A magyar állami erdészeti társaságok 2010 óta megduplázták a folyamatos erdőborítást biztosító módszerekkel kezelt erdőterületek arányát.
A dráguló gázolaj és a műtrágya jelentősen megnöveli a termelési költségeket, ami az élelmiszerek árában is érezhető emelkedést hozhat.
A gazdálkodók az elmúlt évekhez képest három hónappal korábban juthatnak a nekik járó forrásokhoz.
A novoszibirszki régióban elrendelt tömeges állományfelszámolások miatt felháborodott termelők utcára vonultak.