Érik a krízis: sorra adják fel a magyar méhészek
A 2023-as év sem volt jónak vagy sikeresnek mondható Magyarországon a méhészek számára.
A 2023-as év sem volt jónak vagy sikeresnek mondható Magyarországon a méhészek számára.
A klímaváltozás miatt veszélybe került a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala.
A tárca további három évre fenntartja a tejágazat közösségi marketingalapjának működését.
Az egész mediterrán térség olajbogyótermésére komoly hatással van az éghajlatváltozás, ami az egekbe lőtte az olívaolaj árát.
Az egy évvel ezelőtti bezuhanás után idén stabilizálódott a vállalkozásoknak a következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index.
Októberben 1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, szeptemberhez képest az export kiigazított volumene nem változott, míg az importé...
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 53 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával december első hetében.
Az agrárminiszter szerint alapvetően és drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot Ukrajna EU csatlakozása.
Új funkciókkal bővült az EUTR kereső, már a tevékenység felfüggesztésekről és tiltásokról is informálódhatnak az érdeklődők.
Hiába végzi folyamatosan a Nébih az ellenőrzéseket, még mindig rengeteg falopás történik Magyarországon.
Megjelent az Európai Unió agrártermékeinek külkereskedelmével kapcsolatos augusztusi összefoglaló.
A KAP Stratégiai Tervben továbbra is marad a kertészeti ágazat kiemelt támogatása, így a díszkertészek is számíthatnak fejlesztési forrásokra.
A franciák negyede véli úgy, nem engedheti meg magának, hogy naponta 5 adag zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasszon.
Hamarosan véget ér a holland és belga paprikaszezon, a német piacokon a spanyol és a marokkói paprika uralkodik a pultokon.
Az elmúlt 20 év során megduplázódott a körte termőterülete Belgiumban, főleg az almaültetvények területének rovására.
Évről-évre mindig felbukkannak olyan új alapanyagok, melyek ehetőek ugyan, ám forgalmazásuk még nincsenek szabályozva.
Más európai származási országokkal összehasonlítva a francia héjas dió még mindig nagyon népszerű.
Az európai szarvasgomba ára 10 ezer dollár fontonként, azaz 3,5 millió forint is lehet.

Habár szombaton már kevés helyen fagyott reggel, vasárnap is kell készülni mínuszokra.
Alig kezdődött el május, máris szép égi látványosságban lehetett része a magyaroknak.
A térségben hosszú ideje száraz, csapadékmentes az időjárás, tűzgyújtási tilalmat rendelt el a hatóság.
Napos, gomolyfelhős idő várható
Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.