Ez elképesztő: így csökkenthetik jelentősen a kiadásaikat az élelmes gazdák
A mesterséges intelligencia és a precíziós technológiák alkalmazása jelentősen csökkentheti a termelők költségeit.
A mesterséges intelligencia és a precíziós technológiák alkalmazása jelentősen csökkentheti a termelők költségeit.
Komoly csökkenések figyelhetők meg a tejek és tejtermékek árával a hazai, az európai és a világpiacon.
Világszerte, így köztük Magyarországon is jelentős mértékben emelkedett a sör ára.
Több milliárd forintnyi krízistámogatás áll a halgazdálkodási ágazat rendelkezésére.
A legfrissebb előrejelzések szerint további húsdrágulások várhatók Magyarországon.
Az árstop kivezetését követően megugrott az intézkedéssel korábban érintett termékek ára.
Az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénte...
Van olyan faárus aki akár 100 ezer forintot is elkért egy erdei köbméterért, ezt viszont már a családok nem igazán tudják és akarják kifizetni.
Augusztus végére a tavalyi évhez hasonlóan idén is jelentősen megnőtt a paprika ára Hollandiában.
A beruházások volumene a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest 4,1 sz...
A hazainál olcsóbb német sertéshús-termékek jelentek meg a nagy német diszkontlánc polcain.
A Kanadában tomboló aszály és az európai rossz termés világszerte megemelheti a száraztészták árát.
A szakértők szerint a sárgarépa árában várható némi visszaesés ősszel, de a többi zöldségnél nem lesz ilyen.
Szerdától 7-7 forinttal emelkednek az üzemanyagárak.
A lengyel káposztatermelés volumene egyre csökken, ami magas árakat eredményez a nagybani piacokon.
Az Agrárminisztérium azt ígérte, hogy ha ismét lesz ilyen program, akkor arról tájékoztatni fogják a lakosságot.
A globális élelmiszerárak emelkedését hozhatja a fekete-tengeri gabonaszerződés július 18-i megszűnése, vetítik előre az OTP Agrár szakértői a gabona-...
Rekordmagasságba emelkedett a rizs ára Ázsiában, ez pedig könnyen élelmezési válsághoz vezethet.
17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest Magyarországon.

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.