A kérdés nem új keletű, időről időre felmerül, mozgató rugói összetettek, azonban többnyire a szemes terménynek termesztett ún. takarmánykukoricára irányulnak. Amikor a megtisztelő felkérést elfogadtam, rögtön újabb kérdések merültek fel, például a nagy területfoglalás mérséklésével járjon együtt az évről évre megtermett mennyiség csökkentése? Vagy, mit termesszük a kukorica helyett, hogy a gazdálkodó és a nemzetgazdaság is nyertese lehessen a változtatásnak? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem felvezető szerzőként a megkérdezett szakember társaimmal együtt válaszokat keresni.

A kukorica az őszi búza mellett, azt gyakran megelőzve, a legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúránk. A csemege-, a pattogatnivaló-, a silókukoricát, a hibrid vetőmag termőterületet is számba vesszük, akkor napjainkban a szántó több, mint 25%-án termesztjük, a legnagyobb mennyiségű abraktakarmányunk, a piac által elismert értéke jelentős (1. táblázat). Hasznosságát bizonyítja, hogy hazánk minden tájegységén, a legtöbb talajtípuson több-kevesebb sikerrel termeszthető, majd minden állatfaj alaptakarmánya. A fizikai és kémiai feldolgozás után sok-sok nélkülözhetetlen termék forrása. Számos előnyéhez tartozik, hogy termesztésének alapjai könnyen elsajátíthatók, minimális az élőmunka igénye, a hozamfokozó kutatási eredmények gyorsan bevezethetők mind a kisebb, mind a nagyobb gazdaságokban.

A sokoldalú hasznosság ellenére, időről időre miért felmerülő kérdés, hogy csökkenthető-e a takarmány kukorica területe, az energiában gazdag kukorica aránya az összes abrakmennyiségen belül?

A területcsökkentés agronómiai érvei nem elhanyagolhatók. A kukorica hosszú tenyészideje, viszonylag rossz elővetemény értéke nagy területen gondot jelent az őszi kalászosoknál. A kukorica nem kevés növény- és állategészségügyi probléma forrása is (kártevők, kórokozók és ezek egy része által termelt mikotoxinok). Amint az a 2. táblázatból kitűnik, rövid időn belül is nagy hozamingadozást produkálhat a kukorica, mindenekelőtt csapadék érzékenysége miatt. Ez pedig már átvezet a kukoricával kapcsolatos mennyiségi gondok mezejére. Az 1. táblázatból látható, egyik évről a másikra előfordulhat, hogy 8 millió tonna helyett nem egész 5 millió tonnát takarítunk be. Ebben csak az a szerencse (ha ez annak nevezhető), hogy még a 4,76 millió t is bőven fedezi a jelenlegi belföldi igényeket és még külpiacokra is jut.
Más lenne a helyzet, ha például a vágósertés kibocsátásunk nem 3 millió darab, hanem 6–7 millió darab lenne, mert csupán ezzel „megszabadulhatnánk” haszonnal 1,5–2 millió tonna kukoricától. Az állandósult több-kevesebb kukorica felesleg hazai ipari feldolgozása is megérdemelne annyi erőfeszítést, mint amekkorát a natúr szemes kukorica exportjára fordítunk. Különösen akkor, amikor körvonalazódik, hogy közvetlen szomszédaink (UA, RO) többet, olcsóbban tudnak exportálni, mi meg az amúgy sem kedvező szállítási feltételeinket (dunai teherhajózás) még nehezítjük is.

Nagyításhoz katt a képre!

A mennyiségi gondjainkat az esetenkénti alacsony felvásárlási árak is súlyosbítják, mert a globális piacon az árképzéshez vajmi csekély közünk van.

Ha mindez nem tenné eléggé „hangossá” a címben feltett kérdést, akkor még felróják a kukoricának állattenyésztésünk faji szerkezetéhez mérten kevés és gyenge biológiai értékű fehérjetartalmát (3. táblázat). Tegyük hozzá, jogosan, mert a nemesítés és az egyéb hozamnövelő kutatások látványos eredményeket értek el, miközben a kukorica fehérjetartalma 7-8%-ra csökkent. A jövőben a hozamingadozás mérséklése mellett a kukoricafehérje-növelés fontos nemesítési követelmény. Nem szabad az energia:fehérje arány negatív viszonosságát elfogadni. A Z. m. conv. mikrosperma például kb. 1/3-dal kevesebbet terem, de 13–13,5% a nyersfehérje tartalma és a piac 2,5–3 szoros áron ismeri el a pattogatnivaló kukoricát (a többi egyszerű számítás kérdése).

Nagyításhoz katt a képre!

Az esetenként hektikusan ingadozó piaci ár részben mérsékelhető lenne, ha a kukorica feleslegünket nem „nyers gyarmatáruként”, hanem hozzáadott értékkel növelt termékek formájában tudnánk árulni. Tehát a kukoricánk jövőbeni értékét néhány iparág is növelhetné, erre megfelelő receptúrák vannak.

  Úgy gondolom, nekünk 6,5–7 millió t/év kukoricatermés (elfogadható vertikális integrációban) csak kellemes gond lehet, hogy ezt a jelenleginél kisebb területen is tudjuk produkálni, a nemesítéstől az input árakon keresztül a termesztőig van elég tennivaló.

  A kukorica terület mérséklése újabb kérdéseket vet fel. Mely szántóföldi faj(ok) termesztése biztosít a gazdálkodóknak, a nemzetgazdaságban megfelelő árbevételt, az alkalmas fajok agronómiailag hasznosabbak-e, van-e termesztési tapasztalat, egyáltalán mekkora terület jöhet szóba ésszerű kockázat mellett, hogy csökkenthető legyen a növényi fehérje import legalább felére.

  Áttekintve a szóba jöhető fajokat, első jelölt a szója. Egy tonna szójában annyi nyersfehérje van, mint 5,2–5,4 tonna kukoricában és ez a fehérje biológiailag sokkal, de sokkal jobb, mint a zein, jelentős az olajtartalma (19–25% a száraz anyagban), rövidebb tenyészidejű, a talaj termőképességére jobb hatású, olcsóbban termeszthető, az európai piacokon keresettebb, mint a kukorica stb. Termesztésének növelésére 30–40 éve több kísérletet is tettek. Talán most, hogy a KAP-reform, a VM Nemzeti Fehérjeprogramja is támogatja, meg a Magyar Szója Nonprofit Kft. is komoly fejlesztésbe fogott. Az is segíthet, hogy 2013 szeptemberétől tagja lett hazánk a Dunai Szója Egyesületnek.
A 100–130 ezer hektáros szójaterület azonban akkor lehet tartós, ha legalább 3 t/ha hozamot el lehet érni és ami nem mellékes, ezzel a mai árakon számolva a termesztő legalább 380–420 E Ft árbevételhez jut. Bár szerényebb beltartalommal, de a szójánál jobb agronómiai adottságokkal rendelkező borsó, a savanyú talajokon a csillagfürt is sokat javíthat a hazai fehérje mérlegen. Jelenlegi területük fejlesztése 100–130 ezer hektárig támogatható, de itt is feltétel a kukoricához hasonló vagy jobb jövedelmezőség. Mindhárom fajnál azonban tudomásul kell venni, hogy kiegyenlített hozamot vízigényük maradék nélküli kielégítésével várhatunk, tehát esetenként öntözést igényelnek. Újabban az őszi kalászosoknál is reményekre jogosító hozam és piaci árváltozások tanúi vagyunk. A takarmánybúza, a tritikálé, de még az őszi árpa is versenytársa lehet a kukoricának. Az is előnyük lehet, hogy ökológiai érzékenységük kisebb.

  Összefoglalásként úgy vélem, hogy olyan mértékben és ütemben lehetne a szemeskukorica területét 900–1000 E hektárig csökkenteni, hogy az ne veszélyeztesse a 6,5–7 millió tonna össztermést, a felszabaduló területen étkezési- és abrakhüvelyesek, kalászosok termeszthetők.

2013-ban várható: 1 233 000 hektáron 5,5 t/ha átlaggal 6,8 millió tonna összes termés.

Petőházi Tamás 
– Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnökhelyettese több szempont figyelembe vételével fogalmazta meg válaszát a kérdésre.

Az elmúlt évtizedben többször merült fel a kérdés: jó-e a hazai vetésszerkezet, illetve kell-e rajta változtatni – milyen növények fognak „felfutni”, és mely növények vetésterületét kellene csökkenteni, avagy a jelenlegi szinten tartani. Az első nagyobb fellángolás az olajos növények kapcsán volt, amikor egész konferencia szólt arról, hogy Magyarországon nem lehet 100–150 ezer hektárnál több repcét és 350–400 ezer ha napraforgót termeszteni. Ehhez képest volt olyan év, amikor közel 800 ezer ha-on termett összességében a két növény, és voltak olyan előrejelzések is, miszerint akár egymillió ha-ig emelkednek majd a magyar vetésszerkezetben. Természetesen ez nem valósult meg egyetlen évben sem, akármilyen jövedelmezőnek is tűnt a lehetőség.

A kalászos növények jövedelmezősége egy időben alacsony volt, nem tartalmazott 2007 környékén kielégítő jövedelmet. Akkor arról beszéltünk, hogy az összes kalászos terület nem lehet 1,4–1,5 M ha-nál több, sőt, elegendő lenne 1,3 M ha (1,1 M ha a búza, a többi az egyéb kalászos).

Az unió vetésszerkezetét, a tagállamok vetésszerkezetének változásait elemezve megfigyelhető, hogy jó pár évig Magyarország igen stabil helyet töltött be. Az 1,1 M ha búza, 1,2 M ha kukorica két főnövényként meghatározta a vetésszerkezet, és a vetésforgó miatt a további növényeket. Büszkék lehettünk a stabilitásunkra, amellyel mindössze egy-két évben volt probléma, amikor nem sikerült a búzát, avagy extrém időjárású tavasszal a kukoricát elvetni.

Az elmúlt két évben az ország egyes részeiben a kukorica jövedelmezősége nagyjából a kalászosok szintjére csökkent. Mivel a kukorica bekerülési költsége és a termelési kockázata az őszi kalászosokhoz képest nagyobb, jogosan vetődött fel a kérdés több termelőben: lehet, hogy árpát kellene termeszteni helyette? Többen próbáltak is erre átállni, de sajnos korlátot jelentett, hogy nincs elég vetőmag.

Magyarországon az 1,2 M ha kukoricának van reális termesztési lehetősége. Elképzelhető, hogy ez egy-két évben fel/le irányban eltér majd közgazdasági okok, vagy a vetést nehezítő időjárás miatt, de nagy változás nem lesz az elkövetkező években. Látható, hogy mind a kormányzati szándék, mind a gazdasági racionalitás tekintetében a kukorica felhasználást Magyarországon a jelenlegi 4,5–4,6 M t-ról fel kell emelni 6 M t-ra. Ez biztosan stabilizálni fogja a vetésterület méretét.

A vetésszerkezet tervezésekor azonban a termelői döntések eltérők, hiszen teljesen más egy kiváló adottságú termőterületen jó anyagi körülmények között nagyobb jövedelmet adó növény termesztésében gondolkodni, avagy egy gyengébb termőhelyen, közepes anyagi körülmények között gazdálkodni, ahol a termésbiztonság a prioritás. Közepes és gyengébb termőhelyi körülmények között a bekerülési értékek és a termésbiztonság versenyez egymással – ezért a termelő a biztos jövedelmet nyújtó növényt választja. Ahol pénzügyi lehetőség is van, ott a várható jövedelem határozza meg a termesztendő növényfajt. Nagy különbség van az országban a termőhelyek között is, tehát nem lehet egy általános képletet felállítani. A kukoricatermesztés Magyarországon stabilizálódni fog, így
az 1,2 M t körüli terület valószínűleg marad is.

Dr. Potori Norbert – Agrárgazdasági Kutató Intézet

A terméshozamok visszaesése önmagában nem indokolja a kukorica vetésterületének csökkentését (csökkenését) – legalábbis országos szinten. Ennél talán fontosabb, hogy mennyit fizet a piac a terményért. Az egyes termelők szemszögéből nézve tehát a kérdés az, hogy sikerül-e jövedelmet realizálni vagy sem, illetve van-e reális alternatíva. (A gondos gazda számára a reális alternatíva egyben fenntartható alternatíva – nem csak környezeti, hanem gazdasági szempontból is, ugyanis hosszú távon a kettő egymástól elválaszthatatlan.)

A kukoricatermelés jövedelmezőségét – a jó vagy rossz szerencse mellett – számos más tényező is befolyásolja, mint például a környezeti és a talajadottságok, a technológia, az öntözés, a volumen, sőt, az üzleti kapcsolatok, a pénzügyi ismeretek vagy a kockázatkezelés gyakorlata. Ha mindezeket számításba vesszük, persze mondhatjuk, hogy vannak hiányosságok, ezért jóval a „megszokott” 1,2 millió hektár alá mehetne a növény vetésterülete. Azonban nincs reális alternatíva. Pontosabban: a piac nem értékeli eléggé az alternatívákat (természetesen vannak különleges igényű, jól fizető réspiacok, de ezek nem képviselnek számottevő volument).

A globális terménypiac értékítéletét viszonylag könnyű leképezni, ami alapján a szántóföldi növényeket – némi túlzással – a következőképp osztályozhatjuk: (1) középtávon biztos nyerők: kukorica, szójabab és olajpálma; (2) macerásabb vagy komplex piaccal bírók: búza, rizs, repce és napraforgó; valamint (3) futottak még kategória.

Nézzük ezek közül a hazai gazdálkodó számára legkényelmesebb választást, a kukoricát: a termény globális felhasználása – a folyó, 2013/2014. gazdasági évre vonatkozó előrejelzéseket is figyelembe véve – másfél évtized alatt 600 millió tonnáról 930 millió tonnára szökött, vagyis ötévente átlagosan 110 millió tonnával nőtt, ami példátlan. Ez a trend a feltörekvő országok baromfiágazatának előrelátható robbanása, valamint az akvakultúra további felfelé ívelése miatt középtávon aligha törik meg.

Az Európai Unió kukoricatermelése öt évből csupán egyszer fedezi a belső felhasználást. A nettó import szélsőséges évjáratokban eléri vagy meghaladja a 10 millió tonnát. Vagyis úgy tűnik, a magyarországi exportárualapra akad majd vevő (a hazai állattenyésztés fellendülése vagy az ipari felhasználás megugrása középtávon nem valószínűsíthető).

Az európai kontinens kukoricapiacán azonban lényeges változások történtek a közelmúltban: az EU behozatalának mintegy 70%-a manapság a terményt rendkívül versenyképes áron kínáló Ukrajnából érkezik, további közel 20%-a Szerbiából és Oroszországból. Az amerikai kontinensről behajózott tengeri mennyisége elenyésző.

Ukrajna kukoricatermelése az elmúlt másfél évtizedben exponenciálisan nőtt, és a termelési potenciál még koránt sincs kihasználva.
A szomszédos ország Brazíliával és Argentínával verseng a második helyért az USA mögött a világ kukorica exportőreinek sorában.
És még nem is említettük Romániát… A Fekete-tenger térségének befolyása a kukorica felvásárlási árának alakulására Közép- és Dél-Európában kétségtelenül egyre erősebb lesz. Ennek pedig lehet hatása a kukorica vetésterületének alakulására Magyarországon.

Dr. Szél Sándor
– Gabonakutató Nonprofit Kft.

A kukorica termesztés szempontjából az elmúlt két év valóban kritikus volt. Az országos termésátlagok alapján azonban az is tény, hogy a közelmúltban már volt több, nagyon kedvezőtlen év (2000, 2002, 2003, 2007). 2012 különlegessége abban van, hogy a vízhiányt egy június végi–július eleji rekkenő hőség tetézte, ami számos termőhelyen gyakorlatilag elégette a kukoricát. A száraz évek ellenére a kukorica vetésterülete Magyarországon komolyan nem változott. 2012-ben például a kedvezőtlen termés ellenére, valószínű a magas árak miatt, pl. Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyékben nem csökkent, hanem a három megyében együtt 23,5%-kal nőtt a vetésterület. Nyugodt szívvel állíthatjuk tehát, hogy az országos vetésterület nagyságát nem önmagában az egyik vagy másik évben kialakult termés nagysága, hanem más tényezők is befolyásolják. A termés nagyságától, az értékesítési ártól, a befektetés mértékétől és az alternatív növény választási lehetőségétől függően születhet meg a termelő döntése arról, hogy termel-e kukoricát, vagy felhagy annak termesztésével.

A kukorica termesztése mellett szól az, hogy a kukoricának mindig is volt és lesz piaca és kevés azon alternatívák száma, amelyek jelentős területen kiválthatnák a kukoricát. Az őszi vetések kifagyása esetén is a kukorica az egyik legmegfelelőbb puffer növény.

Véleményünk szerint addig nem kell látványos területcsökkenésre számítanunk, amíg az elmúlt évtizedhez hasonló lesz az időjárás.
Sokkal inkább azon kell dolgoznunk, hogy fenn tudjuk tartani az eredményes kukorica termesztést. Ennek érdekében nem hanyagolhatjuk el a talajnedvességet megőrző művelést, a szakszerű tápanyag-visszapótlást és a kukoricatáblák gyommentesen tartását. A genetika és a nemesítés is jelentős szerepet tud vállalni ebben a nemes feladatban.

A júliusi hőséget a korán virágzó, szuperkorai hibridekkel elkerülhetjük. Igaz szerényebb terméssel kell számolnunk, de teljes értékű termést takaríthatunk be már akár augusztus végén is. Ilyen hibridek már vannak, államilag elismertek és a vetőmagjuk ma már rendelkezésre áll a Gabonakutató ajánlatában is.

A másik lehetőség a hibridek szárazság- és hőtűrő képességének javítása a kiváló genetikai termőképesség megőrzése mellett. Ez egy hosszú folyamat, amikor az egyes évek kísérleti és termesztési tapasztalata alapján válogatjuk ki a legmegfelelőbb kombinációkat. Vigyáznunk kell, könnyen tévedhetünk, hiszen két száraz év sem egyforma!

A tőszám ésszerű mérséklésével a száraz években kedvezőbb feltételeket teremtünk az egyes kukoricanövényeknek, javítjuk azok stressztűrését. Ha tőszámot csökkentünk, gondoljunk arra, hogy a nagyobb egyedi termőképességgel rendelkező hibrideket célszerű előnybe helyezni!

Magyarországon sajnos nem jellemző az árukukorica öntözése.
Érdemes lenne ezzel is többet foglalkozni, mert egy öntözött területen elérhető vagy az időjárás szeszélyére bízott termésszint nem ugyanaz a dolog.

Szanyi István – Monsanto 

Ne csak az utolsó év tapasztalata alapján döntsünk!

A mezőgazdaságban nagyon sokszor hajlamosak vagyunk az éppen mögöttünk lévő év/két év tapasztalatai alapján dönteni. Azonban mindig érdemes több év tapasztalatát figyelembe venni és a jövőre is gondolni – bár ez a legnehezebben kiszámítható dolog. Magyarországon a kontinentális klíma alatt kell gazdálkodnunk, ami azt jelenti, hogy az időjárás nehezen kiszámítható, különösen érvényes ez a csapadék mennyiségére és eloszlására. Vannak évek, amikor az eloszlás és mennyiség a tavaszi vetésű növényeknek kedvez, vannak amikor az őszi vetésű növények profitálnak jobban, illetve van olyan helyzet is, amikor mindkettő jól fejlődik, vagy pedig épp ellentétesen reagál, vagyis szenved az időjárás miatt. Az utóbbi két esztendő nem volt a legideálisabb a kukorica számára, de elmondhatjuk, hogy az utóbbi öt év átlagát tekintve egyértelműen az egyik legnagyobb haszonnal termeszthető növényünk.

A terményárak is változnak

Amikor döntünk a vetésszerkezetünkről, akkor természetesen nemcsak a termésátlagot, hanem a terményárat is érdemes figyelembe venni, hiszen ez fogja meghatározni az árbevételünket. Az alábbi példában látható, hogy a kukorica és a búza ára hasonlóképpen mozog (kukorica 44. heti árak, búza pedig 32. heti árak), viszont a jó években a kukorica sokkal magasabb termés elérésére képes. Ennek megfelelően a kukorica a 45–50 E forint/ha magasabb költséggel is 5 év átlagában kb. 20 ezer forinttal több átlagos nyereséget tud hozni és az öt évből 3-szor többet hoz, mint a búza.

 Forrás: AKI Páir, KSH

Kockázatmegosztás különböző növénykultúrák vetésével a vetésforgóban

A magyarországi vetésszerkezet sajnos nagyon leegyszerűsödött és hosszú évek óta elég stabil és változatlan. Ha figyelembe vesszük a kukorica alternatíváit, akkor ősszel a búza, tavasszal pedig a napraforgó jöhet szóba. A búza esetében az előbbi példa jól mutatja a kihívásokat a további növelés szempontjából és az idei vetések már megtörténtek, amelyek alapján a tavalyi vetésterület nagyságrendje köszön vissza. 2014-re tehát marad a napraforgó, ami jó alternatíva lehet, de növény-egészségügyi okokból a vetésterületének a csúcsán van így is.
Ha tovább növeljük a területét, akkor még a talajnedvesség és tápanyagkészletének erőteljes kihasználásával is számolni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy a kukorica vetésterülete 1–1,3 millió hektár között változik, akkor érdemi csökkenés (10% feletti) is már 100–120 000 hektár plusznapraforgó vagy más növény vetését jelentheti.

Nedvességmegőrző agrotechnika, szárazságtűrő hibridek, terményértékesítési stratégiák

Olyan helyeken, ahol a kukorica termésátlaga alacsony és hosszú évek során nagy a nyári aszály kockázata, szóba jöhet a váltás. A közepes és jó adottságú területeken azonban egy egészséges vetésforgó és nedvességkímélő agrotechnika és szárazságtűrő fajták választásával a kukorica továbbra is a vetésforgó fontos, egyik legprofitábilisabb eleme marad továbbra is. A ter-
mesztéstechnológia mellett 2014-ben egyes terménykereskedő cégek megjelentek kockázatkezelési eszközökkel a piacon, ami segíthet a kukoricakészletek lekötésében és az árak jobb kiszámíthatóságában.

A kukorica helyzete, árváltozások

A kukorica ára a 2013-as esztendőben óriásit mozdult lefelé és a világ kukoricakészletei most magas szinten vannak, ráadásul az idei esztendőre is a jó termés lehetősége beárazásra került a piacokon. Globális szinten a kínai készletek feltöltése és egy nyári aszályosabb időjárás az árakat megmozdíthatja felfelé, bár erre garancia nincsen. Európát tekintve az EU továbbra is nettó importőr kukoricából, így az igény mindenképpen meg lesz a termésre. Hazai oldalról pedig örvendetes az ipari célú felhasználás növekedése, ami az idei esztendőben is segített stabilizálni az árakat és értékesítési lehetőségeket.

Összegezve, a magam részéről a kukorica helyzetét tekintve bizakodó vagyok és még mindig az egyik legjobb növényként tekintek rá mind rövid (mostani vetési időszak), mind pedig a hosszabb távú vetésszerkezetben Magyarországon.

Kolop László – KITE Zrt.

A gyenge terméseredmények miatt semmilyen programszerű vetésszerkezet-módosítás nem indokolt.

Különösen most nem lenne helyes stratégia, amikor a sertésállomány fejlesztése a célkitűzés.

Programszerű technológia-fejlesztésre azonban nagy szükség lenne, mivel sok helyen a gyenge terméseredmények oka az időjárás mellett a körülményekhez nem alkalmazkodó korszerűtlen technológia, ami az időjárás kedvezőtlen hatásait nem csökkenti, hanem inkább növeli.

Az erőgéppark korszerűsödésével párhuzamosan nem történt meg a talajművelő eszközök korszerűsítése.

Ilyen csapadékviszonyok mellett nem szabadna ekét használni, hanem a víztakarékos lazítókra kellene alapozni a talajművelést. Jelenleg is országszerte nagy területen lehet találkozni lezáratlan szántássokkal. Érthetetlen továbbá az, hogy miért nem történt már meg egy jelentős területen az öntözés fejlesztése?

Az Alföldön a jelenlegi termésszint szakszerű intenzív öntözéssel garantáltan 5 tonnával emelhető, másképpen megközelítve 10 tonna felett lehetne stabilizálni a hozamot.

Pájtli József – tapasztalt gazda 

A felvetett kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, pedig logikusan az lenne, hogy igen, csökken a kukorica termőterülete a következő évben. Igen kockázatos a termesztése és kiszámíthatatlan a jövedelmezősége. Az elmúlt két évben voltak olyan területek, ahol a jövedelmezőség nulla vagy jelentősen veszteséges volt. Nagyon sok esetben nem a technológiai hiányosságok, hanem a terület földrajzi elhelyezkedése és a helyi csapadékviszonyok voltak meghatározóak. Az input anyagok, illetve a gépek ára irreálisan magasra szökött 2013-ban. Sajnos az ez évi jövedelmezőség jelentősen meghatározza a következő év termesztési színvonalát, amely egy „mínuszos” év után tovább romolhat. Az árupiacokon nagymértékben rontotta a gazdák helyzetét a vis-major törvény, amely nem csak a termelőknek, hanem a kereskedőknek is „fejfájást” okozott, és jelentősen csökkentette a termények forgalmát. Az elmúlt években az ország vetésszerkezete leegyszerűsödött, mert a feldolgozóipar hiánya miatt mára csak pár növény maradt termesztésben, úgymint a kukorica (1–1,3 millió hektár), a búza (1–1,2 millió hektár), egyéb kalászosok (400–500 ezer hektár), a repce (150–200 ezer hektár), és a napraforgó (500–600 ezer hektár). Az olajos növények termesztését döntően meghatározza növény-egészségügyi szempontból az, hogy ugyanazon területre csak négy-öt évente kerülhetnek vissza, illetve a neonikotinoid csávázó- és rovarölő szerek kivonása növeli a termelési kockázatukat. Az olajosok árának jövőbeni alakulását jelentősen rontotta az EU-ban, hogy az üzemanyagokba a biodízel 10 százalékos kötelező bekeverése helyett továbbra is marad a 6 százalék. Az exportpiacra jutás lehetőségét döntően meghatározza a Duna vízállása és hajózhatósága. A hazai feldolgozóipar (pl. Bunge, Glencor) részben import alapanyagból dolgozik. A búza és a többi kalászos gabona helyzete sem egyszerű, mivel teljesen „lenullázódott” a feldolgozóiparunk és minimális az állattenyésztésünk. Az állattenyésztés fejlesztése nehezen valósul meg az állattartás alacsony jövedelmezősége miatt. A búza termesztése még sokkal kockázatosabb, mint a kukoricáé, mert a szélsőséges időjárás jobban sújtja, illetve az értékesítésnél a termény jelentős része (kb. 2/3-a) exportra kényszerül. A külpiacokon versenyeznünk kell a logisztikailag jobb helyzetben lévő tenger melletti kelet-európai országokkal (Ukrajna, Oroszország, Románia), melyek nálunk sokkal nagyobb volumenű termény kibocsátására képesek, és a termelésük színvonala is folyamatosan javul. A tengeren történő szállítás költsége 50-szer alacsonyabb a tengelyen történő szállításnál.
Az idei évben Olaszországba történő búza szállítási költsége Tamásiból 110 EUR/t, az ár pedig jó minőségű búza esetén 170 EUR/t volt.
Magyarországon a gabona és a kukorica termése egy jó termelési évben eladhatatlan, vagy lényegesen az önköltségi ár alatt adható csak el. Emlékezzünk csak a 2003-as, 2004-es és a 2005-ös évekre. Továbbra is a tőkehiány jellemzi a növénytermesztést, mert a termelőknek és az integrátoroknak elfogytak a tartalékaik, valamint a bankok is lényegesen alacsonyabb szinten nyújtanak hitelt, mint az előző időszakban. Fontos lenne 2014-ben a műtrágya és a vetőmagok árának a korábbi évek szintjére történő csökkentése, mert a „csúcshibridek” csak így kerülhetnek be a termesztésbe. Valószínűsíthető, hogy jelentős mértékben nem változik a kukorica termőterülete, csak a termelési színvonal lesz alacsonyabb. Piacra jutás érdekében fontos lenne a Duna magyarországi szakaszának egész évben történő hajózhatóságának biztosítása.

Dr. Weisz Miklós – fiatal gazda

Az elmúlt években a kukorica 1,1–1,2 millió hektárt foglalt el a hazai szántóterületből. Ez a teljes hazai szántóterület több mint egynegyede. Megkerülhetetlen a növény szerepe a magyar növénytermesztés és az egész ágazat teljesítményében.
A termésátlagok az elmúlt 20 évben 3,5 és 7,5 tonna/ha között in-
gadoztak. A kukorica az egyik olyan fő növényünk, amely eredményesen és biztonságosan termeszthető. Az előző évek (2011 és 2012) 4 tonna/ha körüli országos termésátlagai – azt gondolom – nem a kukorica vetésszerkezeten belüli arányának csökkentésére, hanem az egyes évek közti termésingadozások kisimítására, a termésbiztonság fokozásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Kizárólag az időjárási szélsőségekkel nem indokolhatóak az alacsonyabb termésátlagok. Az alkalmazott termesztéstechnológiának, illetve egyes elemeinek (termőhelyválasztás, vetőmag, fajtaválasztás, talajművelés, vetés, tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem) hozzájárulása a stabil, de legalábbis szélsőséges ingadozásoktól mentes termésátlagokhoz, és ezáltal kiszámítható jövedelem alakulásához legalább ilyen fontos. Ezek nagyrészt a gazdálkodói döntéseken múlnak, mi itt tudunk „beavatkozni”.

2010-ben és 2011-ben a szántóföldi fő növények közül kimagaslóan a legmagasabb ágazati eredményt a kukoricával lehetett elérni.
A növény termesztésének jövedelmezősége fogja alapvetően eldönteni, hogy a jövőben hogy fog alakulni a részaránya a hazai vetésszerkezetben. Mivel a jövedelmi viszonyokat alapjaiban meghatározó terménypiaci árak esetében a hazai termelőknek kicsi a mozgástere, a világpiaci árak a mérvadók, ezért a termésátlagok stabilizálása, növelése és a megfelelő értékesítési stratégiák kialakítása kell, hogy a célunk legyen.

A saját gazdaságunkban a kukorica részaránya a termesztett növények sorában a legkisebb (kb. 10–15% évente). Ennek egyik legfőbb oka, hogy a területek eléggé vadkárosak, sok helyen a termésmennyiséget jelentősen meghatározó tényezővé vált a vadkár.

Antal Gábor vezérigazgató – Hód- Mezőgazda Zrt.

Véleményem szerint nem kell csökkenteni a kukorica vetésterületben szereplő részarányát.

Sokszor előfordul, hogy a gyengébb terméseredmények nem jelentenek feltétlenül kisebb árbevételt vagy eredményt, mert az alacsonyabb mennyiség gyakran magasabb egységárral párosulhat. Attól függ, hogy a gyengébb termés-
eredmény lokális, régiós, európai vagy esetleg világszintű.

Természetesen, az árakat sok tényező befolyásolhatja az időjáráson, termőhelyi adottságokon kívül. Ezek lehetnek a teljesség és fontossági sorrend igénye nélkül: energiaárak, devizaárfolyamok, spekuláció, készletek, kereslet és kínálat viszonyainak változása.

Vannak akik (ők az állattenyésztők nagy többsége) saját gazdaságukon belül nem csökkenthetik a kukorica részarányát. Szemes kukoricát lehet vásárolni, de általában pl. toxintartalom
szempontjából biztosabb (és ezért sokat tesznek az állattartók) a saját. Az intenzív tejtermeléssel foglalkozó tehenészetekben a takarmányozás alapvetően kukoricaszilázsra alapozott. A tömegtakarmányokat nem lehet megvásárolni a „piacon”. (Ha valaki mégis erre szorul, az nagy bajban van, és nem biztos, hogy sokáig tart a termelése.) Minden állattartó törekszik arra, hogy állatainak saját maga állítsa elő a takarmányt.

Közel 90 éve, az 1920-as évek vége óta nem történt lényeges változás a kukorica vetésterületében, azaz 1–1,2 millió ha környékén alakult évről évre. Nem gondolom, hogy ezen a tendencián tudnánk változtatni egyik pillanatról a másikra, csak azért, mert az elmúlt két év termésátlagai csökkentek.

Az egyik legfontosabb, amihez alkalmazkodnunk kell, ha bekövetkezik, az az éghajlat jelentős mértékű és tartós változása. Az éghajlati tényezők közül a csapadék tenyészidőbeni mennyisége és annak eloszlása határozza meg talán leginkább a kukorica termésmennyiségét. Hatalmas jelentősége lenne az öntözésfejlesztésnek, az öntözhető területek növelésének, de e tekintetben nem biztos, hogy jó úton vagy jó irányban haladunk. Ha csökken a csapadék, ha nő az aszály és nincs szárazságtűrő gént tartalmazó kukorica, nincs öntözés, akkor akaratunktól függetlenül fog csökkeni a kukorica termőterülete.

Ez akkor már nem a mi döntésünk.

Ezúton köszönjük felkért szakértőink tartalmas válaszait!

Ugyanarra a kérdésre agronómiailag többféle indokolt válasz adható, de ezeket a gazdaságpolitika árnyalja, esetenként felül is írhatja.
Kivétel nélkül mindenki hangsúlyozta a kukorica jelentőségét.
A többség kiemelte az öntözés termésingadozás mérséklő hatását, többen hangsúlyozták viszont, hogy a termésingadozást nem lehet egyértelműen csak a szárazság rovására írni (input árak, támogatások).
Az aszály viszont a következő évi hozamokra is negatív hatással van. A kukorica területcsökkenését lehetségesnek tartók egy
része nem látott a kieső terület hasznosítására alkalmas fajokat.
A hozzászólók a kukorica hazai felhasználás bővítéséhez az állattenyésztés és az ipar fejlesztését is szükségesnek tartja.

Többen felhívták a figyelmet arra, hogy szomszédaink növekvő kínálata a mi exportunkat nehezíti. A szakemberek többsége sem
rövid, sem középtávon nem látott lehetőséget a kukoricatermesztés területének csökkentésére.