• Nagymértékben csökkentik a talaj párologtatását, ezért kevesebbet kell öntözni. Így lehetőség nyílik az egyre drágább öntözővízzel takarékoskodni.
• A mûanyag talajtakaró fóliák használata során kisebb a hajtatásban, a fóliák alatti páratartalom, így kisebb a gomba és baktériumos betegségek fellépésének a veszélye.
• A talajtakarók megakadályozzák a gyomosodást, így nincs szükség a gyomirtó- szerek használatára.
• Színétől függően kisebb-nagyobb mértékben melegíti a talajt, ezáltal a primőröknél fokozza a koraiságot.
• Csökkenti a tápanyag kimosódást ill. védi a talajt a hirtelen, nagyadagú esőzésektől. Ezáltal javítja a tápanyagok hasznosulását.
• Meggátolja a talaj felcsapódását, ezzel tisztábban tartható és tisztán szedhető a termés.
• Az esőzés és öntözés alkalmával felcsapódó, talajon élő betegségektől megvédi a növényt (pl. baktériumos fertőzések).

Vannak egészen speciális takaróanyagok, amelyek használata más előnyökkel is jár. Így például a kétszínû, ún. reflektív fóliák, amelyeknek egyik oldala sötét - ez a gyomosodást megakadályozza -, a másik oldala fehér - ami visszaveri a fényt -, ezzel a téli fényszegény hónapokban javítja az üvegházakban a fényviszonyokat (jobb terméskötés, korábbi érés). /Az átlátszó fóliák talajtakarásra alkalmatlanok, mert a meleg és a fény hatására a gyomok különösen erőteljesen fejlődnek alattuk, olyan mértékben, hogy képesek a fóliát megemelni./

A hagyományosnak számító 0,04 mm vastag talajtakaró fóliák mellet megjelentek a szuper vékony takaróanyagok is, a 0,02 mm vastagságú átlátszó és áttetsző színes talajtakarók, valamint az áttetsző vörös és a füstszínû fóliák. A világosabb talajtakarók nagy előnye, hogy jobban melegítik a talajt (esetenként 3-5 0C hőkülönbség is mérhető hatásukra), míg a fekete és sötétebb füstszínûek ugyan kevésbé melegítik a gyökérközeget, de jobban védenek a gyomosodás ellen. Kétségtelen, hogy a mûanyagipar fejődésével egyre korszerûbb, jobb minőségû és speciális igényeket is kielégítő talajtakaró fóliák kerülnek a termesztésbe, amelyek egészen új lehetőségeket nyitnak a kertészek előtt.

Vannak mesterségesen előállított, mûanyag termékek (pl. fóliák) és természetes alapanyagú takarók (mulcsok). Ez utóbbiak előnye, hogy felhasználás után sem képeznek környezetszennyező anyagot, teljesen környezetbarátok. Ilyen a kertészeti termesztésben a támrendszeres paradicsomnál és uborkánál jól bevált szalma és törek, de megemlíthető az üvegházi termesztésben széles körben alkalmazott fakéreg törmelék, továbbá a fûrészpor, a durva szerkezetû, darálatlan tőzeg, továbbá a különféle papíranyagok.

A szerves anyag tartalmú talajtakarók előnye, hogy a páraigényes növények számára kedvező mikroklímát biztosítanak, az öntözés után a levegő páratartalmát magasan tartják (szabadföldi uborkatermesztés) ami a mi száraz klímák esetében különösen előnyös. Az sem elhanyagolható szempont a megválasztásuknál, hogy bemunkálásuk alkalmával sok szerves anyag kerül a talajba, ami kezdetben javítja a talajszerkezetét, később, a lebomlás után jelentős mennyiségû növényi tápanyagként is szolgál.

Ugyanakkor van a talajtakarásnak néhány hátránya is, amivel a felhasználóknak tisztában kell lenni. Ilyen a talajtakaró fóliák esetében a fokozódó fagyveszély. Tavasszal, különösen a hajtatásban a napsütés hatására a talaj felmelegszik, mint egy „kályha” tartja a meleget, ezáltal éjjel és hajnalban „fûti” a környezetét. Ha a talajt fóliával letakarom, nem tud felmelegedni, így elesünk a talaj fajhőjének hasznosulásától. Ennek különösen a fûtés nélküli hajtatásban lehet komoly következménye, ahol növények számára kedvező hőmérsékletet fûtéssel nem tudojuk pótolni.

A szerves anyagot (cellulózt) tartalmazó mulcsok talajba munkálásánál számolni kell az ún. pentozánhatással. Ez akkor következik be, ha túl sok cellulóz van a talajba. A talajban élő mikroorganizmusok, hogy a cellulózt le tudják bontani, el kell, hogy szaporodjanak. Ehhez pedig sok nitrogénre van szükségük, amit képesek a növények elől is elvonni. Ilyenkor a termesztett zöldségféléknek a levélzete kisárgul, növekedésük leáll, elrúgják a virágokat és a terméseket. A növény a jellegzetes nitrogénhiány tüneteit mutatja. Ha a mulcsanyag beforgatásakor nagyobb mennyiségû nitrogént dolgozunk a talajba - ez függ a mulcstól és annak mennyiségétől - akkor a pentozánhatás káros következményeit megelőzhetjük.

További hátránya a szalmás, fakérges és törekes talajtakarásnak, hogy télen az ilyen anyagba behúzódnak a különféle rágcsálók, amelyek az öntözőcsövekben, de magukban a növényekben is igen komoly károkat tudnak tenni.

A takarásnál az ún. „szalagos módszerrel” húzzuk ki a talajtakaró fóliát, ami azt jelenti, hogy nem a fóliát terítjük le először, és azon vágunk lyukakat, hanem a megfelelő szélességre vágott fóliát fektetünk a kiültetett növények közé. A fóliát már a hengeren megfelelő szélességûre vágjuk, arra nagyon ügyelve, hogy a növénysornál mindig 5-10 cm-rel szélesebb legyen Ellentétben a bordákra feszített palást fóliával, csak lazán helyezünk a talajra, hagyjuk, hogy sok ráncot vessen. Ha a ráncok a sorokra merőlegesen helyezkednek el, akkor jól csináltuk a takarást, ha a ráncok párhuzamosak a sorokkal, akkor túl van feszítve a fólia. Ennek következtében hamarább fog elszakadni, és a borítás sem lesz megfelelő, a növénysorok mentén előbb-utóbb a talaj fedetlen marad. A talajtakarót földdel rögzítjük. A sorok végén és a növények között 0,5 méterenként földet dobunk a fólia szélére. Hogy a nedvesség az öntözések alkalmával átszivároghasson a talajtakarón, még a tekercsen a fóliát sûrûn átszurkáljuk. Inkább több, de apróbb lyukat (hasítékot) készítsünk, mert a nagyobb lyukakon a gyomok kibújnak. Erre a mûveletre szükség lehet a leterítés után is ott, ahol szemmel láthatóan a víz nem tud a fóliáról elszivárogni. A gondosan kezelt talajtakaró fóliák, amelyeket a szezon után letakarítanak, télre gondosan összehajtogatnak, és tavasszal óvatosan helyezik a talajra, akár 3-5 évig is használhatók.

Terbe István