2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

A KWS kukorica fajtaajánlata

Agro Napló
Hazánk kukoricatermesztése 2003-ban a száraz éghajlat hatására számos helyen az országban elég kritikusan alakult. Az egész ország területén tovább folytatódott a több éve tartó aszályos idõszak, míg az elmúlt évhez képest már Magyarország középsõ területein is fenyegetõ veszéllyel kellett szembenézni az ágazat szereplõinek: az idén bizonyos régiókban már komoly gazdasági károkat okozott a kukoricabogár, valamint a gyapottok bagolypille.

A szerencse a szerencsétlenségben, hogy Európa más térségeiben is alacsony kukoricatermések realizálódtak, így a kialakult magas értékesítési árak az árbevételt jelentősen tudták javítani. Mindezek mellett a kukorica elmaradhatatlan és nem utolsósorban gazdaságos kultúrája a magyar növénytermesztésnek. Sikerének alapja pedig a megfelelő fajtaválasztás



Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a KWS RAGT Hybrid Kft. fajtaajánlatával. Ajánlatunkban a KWS nemesítési programjának legújabb, a mai követelményeket (nagy termőképesség, intenzív éréskori vízleadás, túlérésben is szilárd szár) minden szempontból kielégítő hibridjeit mutatjuk be. Bár részletes leírásuktól eltekintünk, de természetesen nem feledkezhetünk el azokról a máig népszerû, elsősorban silótermesztésre ajánlott, de kettős hasznosításra alkalmas hibridjeinkről (Domingo, Dante) sem, amelyek több éve eredményesen szerepelnek a magyar kukoricatermesztésben.



KWS 328: FAO 330, Minősítés éve: 2003



A KWS 282 genetikai bázisán kifejlesztett szemes hasznosítású kukorica hibrid.



2003-ban az OMMI-kísérletekben 4,5%-kal termett többet a standard átlagnál, betakarításkori szemnedvessége 0,3%-kal volt alacsonyabb az átlagnál. Hasonlóan a KWS 353-hoz ki kell emelni rendkívül jó stressztûrő képességét, amely elsősorban a jó szárazságtûrésben jelentkezik. Golyvásüszög fertőzésre nem hajlamos.



A 2003-as demokísérletekben főképp Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom megyékben szerepelt a legjobban fajtáink közül.



KWS 353: FAO 350, Minősítés éve: 1998



A fajta kiemelkedő genetikai terméspotenciálja, generatív típusa és vitalitása nemcsak a magas egyedi produktivitásban, hanem formavilágában is kifejeződik: a kukoricacső hengeres, a szemek teljes hosszában berakódnak, ezáltal szinte a csúcsáig megtartja alapi vastagságát. A kiemelkedő termőképességét tehát új, látványos csőtípusának is köszönheti.



Érésében az intenzív szemtelítődést dinamikus vízleadás követi, miközben szára szilárd marad. Szárszilárdsága az OMMI kísérleteiben is a standardok átlagát lényegesen meghaladó volt. Ahogy azt 2002-ben és 2003-ban is bizonyította, ezeket a kedvező tulajdonságait a szárazabb években is képes megtartani és stabilan, magas szinten teremni. Tápanyag-reakciója is kitûnő, ezért elsősorban az intenzív, félintenzív termelést folytató, profitorientált vállalkozásoknak ajánljuk.



2003-as demokísérletekben a legjobban szerepelt fajtáink közül!



KWS 381: FAO 370, Minősítés éve: 2002.



Kimagasló termőképességét stabilan, eltérő évjáratokban is bizonyítani képes, háromvonalas, kiváló alkalmazkodóképességû szemes kukorica. A hivatalos minősítő kísérletekben az 1999. és a 2000. év átlagában is az első helyen végzett. A három minősítő kísérleti év átlagában 6% terméstöbbletet produkált a standard fajták átlagához képest. Üzemi fajtakísérleteinkben méltó vetélytársa volt az éréscsoportjába tartozó bármelyik kétvonalas hibridnek.



Alacsony betakarításkori szemnedvesség jellemzi. A fajtaminősítő kísérletekben a korai standardoknál 1%-kal, a későieknél 2%-kal alacsonyabb nedvességtartalommal takarították be. Aszályos évjáratokban is zöld száron érik. Szárszilárdsági hibája csupán a fele a standardok átlagának.

KWS 383: FAO 380, Minősítés éve: 2001.



Üzemi csúcstermésre képes, új genetikai anyaggal rendelkező, szemes kukoricatermesztésre ajánlott hibrid. Generatív erejét jelzi a csúcsig berakódó vastag cső, dús, erekt állású levélzet. Fattyasodásra nem hajlamos. Hatalmas zöldtömegét a tenyészidőszak végéig megőrzi, zöld száron érik. Kiváló eredményeit a kísérletekben is stabilan hozta az eltérő évjáratokban. A standardok termésátlagát 8%-kal haladta meg. Több, az éréscsoportjába tartozó hibrideket is tartalmazó üzemi fajtakísérletben végzett az első helyen 2002-ben.



Kiváló tápanyag-reakció, intenzív tápanyagfeltáró képesség jellemzi. Csuhélevelei a tenyészidőszak végére könnyen felnyílnak, ezáltal vízleadása rendkívül felgyorsul, alacsony szemnedvességre leszárad. Szára túlérésben sem dől össze.



KX 1393: FAO 450, Várható minősítés: 2004.



A 400-as éréscsoportban a KWS 474 mellett egy új képviselője lesz a KWS fajtakínálatának. Rendkívül ígéretes fajta, kifejezetten szemes hasznosításra ajánlott, lófogú hibrid. Az OMMI-kísérletek és saját kísérleti eredményeink egyöntetûen jelzik, hogy eltérő agroökológiai viszonyok között is nagy és stabil szemtermésre képes, kiváló kezdeti fejlődési eréllyel rendelkezik.



A 2003-as OMMI kísérletekben 5,9%-kal termett többet a standard átlagnál, 0,3%-kal alacsonyabb víztartalommal.



A hibrid virágzása az utóbbi két forró nyár eleji periódust elkerülte és kiváló termékenyülést mutatott.



Zöld asszimilációs felületét hosszú ideig megtartja, szárstabilitása nagyon jó.



KWS 474: FAO 470, Minősítés éve: 2001.



A középérésû kukoricák legjobb termőképességû hibridjeinek sorába tartozó fajta. Termesztését az ország déli megyéiben javasoljuk. Szemesként minősített, de kettős hasznosításra alkalmas kukorica hibrid.



Vékony, hosszú, hengeres cső, vékony csutka és mélyen ülő szemek jellemzik. Sötétzöld színéről könnyen felismerhető, kifejezetten generatív típus. A talaj tápanyagait jól hasznosítja, eltérő környezeti feltételek között is stabilan, megbízhatóan terem.



Kevésbé intenzív, extenzívnek mondható termőhelyeken is képes hosszú csövû termésével bizonyítani, de jó termőhelyen, megfelelő agrotechnikával ősszel próbára teheti a betakarítógépeket.



Vízleadása csoportjának megfelelő, a standardok átlagszintjén alakul. Szárszilárdsága kitûnő.



KX 1398: FAO 510, Várható minősítés : 2004.



A késői érésû fajtacsoport ígéretes, lófogú hibridje. Érése a késői érés elején várható, ennek megfelelő magas termésszint és érésbiztonság jellemzi.



Az OMMI kísérletekben 3 év átlagában 11,96 t-s termése 2%-kal haladta meg a standardokét, a nedvességtartalma pedig 0,42%-kal volt jobb. Robosztus termetéhez igen kiváló szárszilárdság párosul. Dús zöld levélzetét az aszályos helyeken is hosszú ideig megtartotta.



Legyen Ön is részese dinamikusan fejlődő cégünk sikerének! Válassza megbízható fajtáinkat! Megéri!



Pallós Mihály



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02