Napraforgó fajtakísérleti eredmények 2003

Agro Napló
A napraforgó vetésterülete 504.946 ha volt. Az országos termésátlag 1,9 t/ha, ami rendkívül kedvezõen alakult az aszályos évjárat ellenére.

Az országos termésátlagokat vizsgálva a Dunántúlon lehetett tapasztalni a legkedvezőbb hozameredményeket. Az országos hozameredményeket a Tolna megyei termelők vezetik 2,421 t/ha-os eredménnyel. A Dunántúlt követte az Észak-Magyarországi régió. Sajnálatosan az Alföldet érintette legjobban az aszály, így a napraforgó, hasonlóan a többi kultúrához, gyengébb eredményeket adott. Csak a kiváló adottságú területeken, Hajdú-Bihar és Békés megyében értek el a termelők átlagosan 2 t/ha feletti terméseket (1. táblázat).



Intézetünk az 1994 óta megkezdett államilag elismert napraforgók kísérletében 2003-ban is 4 éréscsoportban vizsgált a nemesítőházak által beküldött fajtákat.



Az igen korai csoportban 7, a koraiban 25, a középérésûek csoportjában 7, míg az étkezési és madáreleség csoportban 5 napraforgó hibrid került elvetésre. A kísérletben valamennyi piaci szempontból fontos napraforgó fajta szerepelt.



Kísérletünket 27 termőhelyen vetetük el, ez a helyszám biztosította azt, hogy valamennyi éréscsoportban a megbízhatóan értékelhető kísérletek száma elegendő volt az objektív értékeléshez.



Az évjáratról összességében elmondható, hogy a 2002. év eredményeitől termőképesség és minőség vonatkozásában a korai hibridek eredményei elmaradnak. Az igen korai és középérésû hibrideknél kedvezőbb terméseredményeket és gyengébb olajtartalom eredményeket mértünk a 2002. évhez viszonyítva.



Az étkezési csoportban a fajták minőségi tulajdonságai az előző évhez hasonlóan alakultak, azonban a termőképesség vonatkozásában gyengébb eredményeket tapasztaltunk, mint a 2002-es év.



A 2003. év augusztusa az elmúlt 110 év legmelegebb időszaka közé tartozik. A nyár az elmúlt 100 év legmelegebb nyara volt. A májustól-júniusig tartó időszak középhőmérséklete 21,7 Co körül alakult.



A napraforgó ilyen kritikus időjárási körülmények ellenére, ahol fejlődéséhez megfelelő mennyiségû nedvesség nem állt rendelkezésre, kiváló eredményeket adott, s ebben a fajtáknak meghatározó szerepe volt (1., 2. ábra).



A 2003. évben 18 új hibrid került állami elismerésre, melyek közül több a kísérletekben is szerepelt.



A kísérleti munka az előző évek gyakorlatát követte, de új megfigyeléseket és vizsgálatokat is végeztünk 2003-ban. Éréscsoportonként közöljük a kaszat-, olajtermés és olajtartalom eredményeket (2., 3., 4., 5. táblázat).



A tenyészidőszak alatti megfigyelésekre és a hibridek kórtani megítélésére és vizsgálatára nagy figyelmet fordítottunk.



A 2003. évben új gombabetegségek felvételezésére is lehetőség nyílt. Az Alternaria spp. és a napraforgó rozsda felvételezési megfigyeléseket is elvégezte Intézetünk.



A napraforgó hibridek szádor és Plasmopara halstedii raszokkal szembeni viselkedését is megvizsgáltuk. A négyéves összefoglaló táblázatokban Intézetünk által elvégzett kísérleti munkát összegezzük (6., 7., 8. 9. táblázat).



A hazai termesztés számára legfontosabb magas olajsavtartalmú legfontosabb hibrid termőhelyenkénti zsírsavösszetételét is megvizsgáltuk.



Az étkezési és madáreleség céljára termesztett hibridek kaszat osztályozottsági eredményei tovább bővítik vizsgálatainkat.



A kísérleteinket a kórtani problémák elkerülték, azonban gyapottok-bagolylepke hernyó kártétel különösen a dél-alföldi régióban károkat okozott a kísérletekben. Elmondhatjuk, hogy a gyapottok bagolylepke a legveszélyesebb kártevője volt a napraforgónak az elmúlt évben. Amennyiben hazánk éghajlata tovább melegszik, ezzel a kártétellel a jövőben számolni kell.



Az elkövetkezendő időszakban a legfontosabb hibridek méhészeti értékét is szeretnénk meghatározni, ezt a munkát már megkezdtük.



Hiszünk abban, hogy a közreadott információk segíteni fognak a fajtakiválasztásban. Akik további részletesebb eredményekre kíváncsiak, azoknak a "Napraforgó államilag elismert fajták kísérleti eredményei" címû kiadványunk tanulmányozását ajánljuk.

Szekrényes Gábor

OMMI



1.

táblázat
Napraforgó

országos vetésterületének és termésátlagának alakulása 2003
M e g y e Ö s s z e s Betakarított Termésátlag
  t e r ü l e t
  ha ha kg/ha
Baranya 11 401 11 401 2 220


Fejér
38 009 38 009 2 250


Győr-Moson-Sopron
14 235 14 235 2 200


Komárom-Esztergom
6 740 6 740 2 150


Somogy
12 320 12 320 1 950


Tolna
21 580 21 580 2 421


Vas
6 200 6 200 2 259


Veszprém
5 008 5 008 1 540
Zala 4 580 4 580 2 004
Dunántúl 120 053 120 053 2 194
Bács-Kiskun 40 382 40 382 1 609


Békés
56 618 56 618 2 200


Csongrád
21 764 21 764 1 777


Hajdú-Bihar
25 598 25 598 2 341


Jász-Nagykun-Szolnok
78 021 78 021 1 751


Pest és Főváros
32 633 32 633 1 570
Szabolcs-Szatmár-Bereg 40 846 40 846 1 596
Alföld 295 832 295 832 1 841
Borsod-Abaúj-Zemplén 48 943 48 943 2 027


Heves
33 350 33 350 1 708
Nógrád 6 758 6 758 1 401
Észak Magyarország 89 081 89 081 1 860
Magyarország összesen 504 946 504 946 1 929





2.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2003
Igen korai érésû csoport
H i b r i d Kaszattermés Olajtermés Olajtartalom
  t/ha % kg/ha % %
Itanol 3,85 112,8 1717 110,0 49,54


Louidor
3,49 102,3 1610 103,2 51,36


Magog
3,38 99,1 1537 98,5 50,48


LG 5385
3,38 99,1 1611 103,2 52,90


Nova
3,28 96,1 1533 98,2 51,93


Samanta
3,26 95,5 1510 96,8 51,55
Floria 3,26 95,5 1405 90,0 47,77
átlag 3,41 100,0 1560 100,0 50,79


SzD5%
0,19 5,6 99 6,3 0,92


C.V. %
7,7   9,0   2,6
kísérletek száma 16   16   16
3.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2003
Korai érésû csoport
H i b r i d Kaszattermés Olajtermés Olajtartalom
  t/ha % kg/ha % %
PR 63A90 3,86 107,9 1669 105,9 48,19


PR63A82
3,80 106,2 1641 104,1 48,11


Barolo/KWS Helia 06
3,73 104,2 1562 99,1 46,63


Alexandra PR
3,70 103,4 1586 100,6 47,67


Diabolo PR
3,68 102,8 1680 106,6 50,86


Sambasol
3,67 102,5 1678 106,4 50,73


Astor
3,66 102,3 1681 106,6 51,01


Hysun 321 PR
3,65 102,0 1589 100,8 48,42


Mateol
3,64 101,7 1625 103,1 49,64


Joana
3,64 101,7 1561 99,0 47,65


Cresus
3,61 100,9 1614 102,4 49,79


KWS – Helia 18
3,60 100,6 1589 100,8 49,14


Prince
3,59 100,3 1620 102,8 50,34


Florix
3,58 100,0 1656 105,0 51,44


Coriste
3,56 99,5 1516 96,2 47,27


Geol
3,55 99,2 1577 100,0 49,36


Sonrisa
3,54 98,9 1641 104,1 51,16


Alzan
3,54 98,9 1520 96,4 47,52


KWS – Helia 04 RM
3,53 98,6 1563 99,1 49,31


Allstar RM
3,48 97,2 1470 93,2 47,10


Cledor
3,43 95,8 1544 97,9 50,09


Altesse RM
3,42 95,6 1457 92,4 47,51


Manade
3,35 93,6 1509 95,7 50,10


Anna PR
3,34 93,3 1388 88,0 46,26
Macha 3,31 92,5 1475 93,6 49,48
Átlag 3,58 100,0 1576 100,0 48,99


SzD5%
0,16 4,5 81 5,1 0,82


C.V. %
6,6   7,4   2,4
kísérletek száma 16   16   16





4.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2003
Középérésû csoport
H i b r i d Kaszattermés Olajtermés Olajtartalom
  t/ha % kg/ha % %
Pedro PR 3,72 105,3 1622 103,9 48,51


Arena PR
3,64 103,0 1579 101,1 48,31


Masai
3,56 100,7 1610 103,1 50,23


LG 5645
3,54 100,2 1662 106,4 52,33


Lympil
3,50 99,1 1556 99,6 49,52


Zoltán
3,43 97,1 1407 90,1 45,62
XF 4524 Ho (Olsavil) 3,35 94,8 1496 95,8 49,66
átlag 3,53 100,0 1562 100,0 49,17


SzD5%
0,15 4,2 75 4,8 0,75


C.V. %
5,7   6,6   2,1
Kísérletek száma 15   15   15
5.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2003
Étkezési csoport
H i b r i d Kaszattermés Fehérjetermés Fehérjetartalom Olajtermés Olajtartalom
  t/ha % kg/ha % % kg/ha % %
Hattyú 3,39 112,2 492 103,1 16,1 1147 124,7 37,45


Birdy
3,08 101,9 473 99,1 17,2 884 96,1 32,01


IS 8004
2,92 96,6 452 94,7 17,3 799 86,9 30,46


Iregi szürke csíkos
2,87 95,0 495 103,7 19,2 865 94,1 33,49
Marica-2 2,86 94,6 473 99,1 18,4 904 98,3 35,14
átlag 3,02 100,0 477 100,0 17,6 920 100,0 33,71


SzD5%
0,20 6,6 33 6,9 0,6 70 7,6 0,84


C.V. %
9,7   10,0   5,1 11,0   3,7
kísérletek száma 17   17   17 17   17
6.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2000 - 2003

Összefoglaló táblázat
Igen korai érésû csoport
Hibrid Kaszat-

termés
Olaj-

tartalom

%
Olaj-

termés
Sclerotinia

sclerotiorum

szár/4*
Sclerotinia

sclerotiorum

tányér/2*
Diaporthe

helianthi

szár/3*
Macrophomi-na phaseolina

szár/2*
Alternaria

spp.

levél/1*
Puccinia helianthi

levél/1*
Magog/4* 103,1% 51,3 103,7% 4 1/2 3 4 3 3


Samanta/3*
102,8% 51,6 104,4% 3 2 3 1/2 3 3


LG 5385/3*
101,2% 54,0 + 105,4% 2 3 3 3 2 5


Louidor/2*
104,1% 52,8 105,4% 3/4 3 2/3 2/3 3 1
Itanol/1* 112,8% + 49,6 110,0% + 3 1/2 3 3 4 4
Nova/4*OR 99,4% 53,2 + 103,6% 3 2 4 2/3 3 1
Flória/4* 97,5* 48,6 92,7% 2 5 2 3 3 1
9.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2000 - 2003

Összefoglaló táblázat
Étkezési csoport
Hibrid Kaszat-

termés
Olaj-

tart.

%
Ezerkaszat-

tömeg

g
Sclerotinia

sclerotiorum

szár/4*
Sclerotinia

sclerotiorum

tányér/2*
Diaporthe

helianthi

szár/3*
Macrophomi-na phaseolina

szár/2*
Alternaria

spp.

levél/1*
Puccinia helianthi

levél/1*
IS 8004/4* PR 103,0% 31,1 130 3/4 3/4 3 2 3 1


Birdy PR/4*
102,3% 32,3 124 2 3 2 2/3 3 3


Hattyú/3*
112,7%+ 37,5 79 3 - 4/5 1 3 5


Iregi szürke csíkos/2*
98,7% 33,7 77 4 2 2 2 3 3
Marica 2/4* 98,7% 36,3 99 3 3 3 4 3 4

Jelmagyarázat:

+ = szignifikánsan jobb eredmény

Rezisztencia besorolás

1 = rezisztens/gyakorlatilag rezisztens

A kaszattermés és olajtermés % a csoportátlaghoz viszonyítva

2 = kissé fogékony

PR, RM = Plasmopara rezisztens 5 rasszra: 1 (100); 3 (700);

3 = közepesen fogékony

4 (730); 8 (710); 9 (330)

4 = közepesnél fogékonyabb

OR = szádor rezisztens

5 = nagyon fogékony

* = 1, 2, 3, illetve 4 éves kísérletek eredményei

7.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2000 - 2003

Összefoglaló táblázat
Korai érésû csoport
Hibrid Kaszat-

termés
Olaj-

tart.

%
Olaj-

termés
Sclerotinia

sclerotiorum

szár/4*
Sclerotinia

sclerotiorum

tányér/2*
Diaporthe

helianthi

szár/3*
Macrophomina phaseolina

szár/2*
Alternaria

spp.

levél/1*
Puccinia helianthi

levél/1*
Astor/4* 102,0% 52,4 102,2% 3/4 3 4 4/5 4 1


Cresus/4*
101,7% 51,3 99,8% 3 5 3 2 3 1


Florix/4*
100,8% 52,5 101,7% 3 2 2 2 3 3


Alexandra PR/3*
105,8% + 47,9 101,3% 2 2 2 1/2 3 3


PR63A90/3* OR
105,5% + 48,6 102,4% 3 2 4 3 3 1


Hysun 321 PR/3*
101,2% 49,0 99,1% 3 5 3 2/3 3 2


KWS H 18/3*
100,3% 49,9 99,7% 3 2 3 3 3 5


PR63A82/2*
108,2%+ 49,4 106,5%+ 2 2/3 3 2/3 3 4


Barolo/1*
104,2% 46,6 99,1% 3 2 2 2/3 3 5


Diabolo PR/1* OR
102,8% 50,9 106,6%+ 2 - 3 1/2 3 3


Sambasol/1* PR
102,5% 50,7 106,4%+ 3 - 3/4 1 3 5


Mateol/1*
101,7% 49,6 103,1% 3 2 3 2 3 5


Joana/1*
101,7% 47,7 99,0% 3 3 2/3 4 4 3
Prince/1* 100,3% 50,3 102,8% 2 2/3 3 4/5 3 3
Sonrisa/4* 95,5% 52,7 96,4% 4 3/4 3 5 3 1


Altesse RM/3*
99,1% 47,6 94,1% 3/4 - 3 2 3 3

KWS Helia 04 RM/3*

98,6% 50,8 100,1% 3 1 3 1/2 2 3


Allstar RM/3*
98,3% 46,9 92,1% 3 4 3 2/3 3 1


Manade/3* PR
95,1% 51,6+ 98,3% 2/3 2 3 4/3 2 3


Macha/3* PR
94,2% 50,2 94,7% 4 4 3 2/3 3 5


Coriste/2*
100,3% 48,6 97,5% 3 4 3 3 4 1


Alzan/2*
98,5% 48,5 95,5% 4 3/4 2/3 2 3 3


Cledor/2*
96,5% 51,7+ 99,3% 3 4 2/3 4 3 1


Geol/1*
99,2% 49,4 100,0% 3 2 3 2 3 5
Anna PR/1* 93,3% 46,3 88,0% 3 5 3 2 2 1
8.

táblázat
Napraforgó

fajtaösszehasonlító kísérletek eredményei 2000 - 2003

Összefoglaló táblázat
Közép érésû csoport
Hibrid Kaszat-

termés
Olajtart.

%
Olaj-

termés
Sclerotinia

sclerotiorum

szár/4*
Sclerotinia

sclerotiorum

tányér/2*
Diaporthe

helianthi

szár/3*
Macrophomina phaseolina

szár/2*
Alternaria

spp.

levél/1*
Puccinia helianthi

levél/1*
Arena PR/4* OR 102,2% 49,0 100,9 2 3 2 2 3 2


Lympil/4*
100,8% 50,8 103,2+ 3 2 3 4 3 5


Masai/4* PR
98,0% 51,7+ 102,1 4 2 3/4 3 2 2


Zoltán/4*
99,2% 46,9 93,8 3 2/3 2 2 3 2


LG 5645/3*
99,7% 54,8+ 108,5+ 3 4 2/3 3 3 2
Pedro PR/1* OR 105,3% 48,5 103,9 2 - 3 1 3 4
Olsavil/1* 94,8% 49,7 95,8 3 - - 1 4 5
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Lipicai nemzeti kincs

A Lipicai nemzeti kincs

„Nemzeti büszkeségünk a Lipicai ménes, amely Szilvásváradon igazi otthonra talált” – mutatott rá az agrárminiszter a Szilvásvárad a Lovak Szolgálatába...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!