A gyephasznosító állatfajok között a húsmarha kiemelt szerepet tölt be, és határozott kormányzati szándék a húsmarhatartás dinamikus fejlesztése. A fejlesztés indokaként piaci és globál-ökológiai szempontok egyaránt megemlíthetők. A húsmarba létszámnövelését indokolja ezen túlmenően az a törekvés is, hogy az Európai Uniós csatlakozás idejére kellően magas kvótát tudjunk elérni, hosszú távra biztosítva ezzel a “gyepes régiók” gazdasági stabilitását, az ott élő gazdálkodók megélhetését.
A fejlesztés elképzelhetetlen a leendő húsmarhatartók felkészítése és felkészülése nélkül. A húsmarhatartás terén ugyanis nem rendelkezünk nagy hagyományokkal. Az ágazat meghonosítása a '70-es években kezdődött, és néhány figyelemre méltó kezdeményezésen túl átütő sikerről nem beszélhetünk.
Ilyen körülmények között úgy gondoljuk, hogy célszerû megismerkedni azokkal a legújabb külföldi és hazai tapasztalatokkal, melyek az új körülmények között egy sikeres húsmarha vállalkozás esélyét kínálják.
E céltól vezérleve cikksorozat keretében – a naptári időszakokhoz igazodva – megkíséreljük összefoglalni azokat a legfontosabb aktuális teendőket, melyek az eredményes húsmarhatartást szolgálják.
Őszintén reméljük, hogy ismereteinkkel és tapasztalatainkkal segítségére lehetünk mindazoknak, akik megélhetésül a húsmarhatartást választják!
A gazdaság mérete, ill. természeti adottságok a húsmarhatartásban
A húsmarhatartás legeltetés nélkül elképzelhetetlen, ezért az egy gazdaságon belül tartható állatok (tehenek!) számát a rendelkezésre álló gyepterület állateltartó-képességéhez kell igazítani. A hazai gyepek döntő többsége közepes-gyenge minőségû, a termőképességtől függően egy húsmarha számára 1,5-2 ha legelőterülettel számolunk.
Figyelembe kell venni azt is, hogy gyepeink rendszerint erősen tagoltak, és az egyes legelőszakaszok megközelítése is gyakran körülményes. Mindezek tükrében a hazai húsmarhatartó gazdaságok mérete 25-100 tehén között mozog. Ez a gazdaságiforma gyakran – különösen kisebb tehénlétszám esetén – csak részmunkaidős, ill. kiegészítő tevékenységet jelent, és a család megélhetéséhez egyéb jövedelmek is hozzájárulnak. Annak ellenére, hogy a hatékony húsmarhatartás lehetősége elvben a nagyobb, esetleg több száz húsmarhát tartó gazdaságokban inkább megteremthető, a hazai adottságok tükrében a tagolt legelőket is hasznosítani képes, kisebb méretû – esetleg csak kiegészítő tevékenységként mûvelt – gazdaságok szerepe a meghatározó. Az ehhez szükséges 50-100 ha legelőterület mellett előnyös, ha a gazdaság közelében ősszel-télen legeltethető kukoricatarló található, és más olcsó melléktermék beszerzésére is reális lehetőség van (pl.: nedves répaszelet, sörtörköly stb.).
Faitamegválasztás, integrációs kapcsolatok
A hazai húsmarhatartás számára a húsmarhafajták széles választéka rendelkezésre áll, valamennyi jelentős húsmarhafajta rendelkezik Magyarországon tisztavérû tenyészetekkel, ill. tenyésztő szervezetekkel. A fajta megválasztásánál abból az alapelvből célszerû kiindulni, hogy a gyenge termőképességû gyepeken (1-2 t széna/ha hozami inkább a kisebb testû igénytelenebb típusok (pl. hereford angus) találhatók míg a ,jobb minőségû gyepeken a közepes. ill. nagyobb testû, de igényesebb típusok (húshasznú magyartarka limousin, charolais stb.) ajánlhatók. Ellenkező esetben vagy túl sok kiegészítő takarmányra lesz szükség (nagyobb testû marha a gyenge legelőn), vagy pedig az adottságok kihasználása nem megfelelő. A húsmarhafajtákkal szemben támasztott eltérő, gyakran genetikailag is ellentétes igényeknek minden tekintetben megfelelő húsmarhafajta nem létezik, így a fajta, ill. tenyésztési eljárás kiválasztásában a biológiai és ökonómiai optimumra törekszünk. Közismert, hogy a kistestû fajták rendszerint igénytelenebbek, szaporábbak, létfenntartásukhoz kevesebb takarmányt igényelnek, de borjaik növekedése és hizlalási végsúlya elmarad a nagytestû fajtákétól. Utóbbiak tehenei több takarmányt igényelnek, gyakoribbak az ellési komplikációk, de borjaik nagyobb napi súlygyarapodással nagyobb végsúlyra hizlalhatók. Mindezek miatt a húsmarhatartó gazdaságok döntő többségében a világon mindenütt a különböző keresztezési konstrukciók ill keresztezési programok követése a jellemző.
A fajtatiszta tenyésztés néhány törzstenyészetre korlátozódik, ahol az ezzel együttjáró többletráfordításokra mód van (szelektív bikahasználat, célpárosítások, törzskönyvi ellenőrzés és teljesítményvizsgálat stb.) és speciális szakértelem is rendelkezésre áll. E törzstenyészetek értelemszerûen a vágómarhatermelés mellett mindenek előtt a tenyészállat (tenyészbika, vemhesüsző, sperma, embrió) értékesítésben érdekeltek. A hazai húsmarhatartóknak is alaposan végig kell gondolni, hogy tenyésztő, vagy árutermelő gazdaságként kívánnak tevékenykedni!
A húsmarhatartó gazdaságok – különösen a kisebbek – a piacgazdaság viszonyai között nincsenek könnyû helyzetben.
Segítségre számíthatnak a különböző tenyésztő szervezetek részéről (ld. táblázat), amelyek nemcsak a tenyészbika-, ill. spermavásárlásban, hanem az esetek többségében a hízóalapanyag értékesítésében, a különböző eszközök (kerítés, itatók, kezelőberendezések, gyógyszerek stb.) beszerzésében is közremûködnek, szükség esetén szaktanáccsal szolgálnak az állami támogatások igénylésében is. Ezek az integrációs kapcsolatok nem csupán a tenyésztő, hanem az árutermelő gazdaságok számára is fontosak lehetnek. Természetesen ezen túl a helyi szerveződések (legeltetési társulások, beszerző-értékesítő szövetkezetek) is sokat segíthetnek az üzemviteli gondok megoldásában. Mindezekről a cikksorozat későbbi részeiben részletesen is szólunk.
Dr. Stefler József egyetemi tanár
Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar
