2024. július 19. péntek Emília

Hatvan éves a magyar hibrid kukorica

Agro Napló
A hatvan éves magyar hibrid kukoricát fajtabemutatóval ünnepelte Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete és a Bázismag Kft. szeptember elején. Bedő Zoltán főigazgató megnyitója után Dr. Marton L. Csaba tudományos osztályvezető a magyar hibridkukorica múltját és jelenét mutatta be a résztvevőknek. 

Egy kis történelem

Történelmi eseménynek lehettek tanúi a martonvásáriak hatvan évvel ezelőtt, 1953-ban – kezdte előadását Marton Csaba. A Fajtaminősítő Tanács Állami minősítésben részesítette ugyanis az itt nemesített hibrid kukoricát, az MV5-öt. Történelmi az esemény, hiszen hasonlóra nem hogy itthon, de Európa-szerte nem volt még példa. Történt mindez a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet alapítása után pár évvel. A hibrid kukorica vetőmagtermesztése is elkezdődött és a hibridek terjedése igen gyors volt: az egész kontinensre kiterjedt a magyarországi kukoricanemesítés és vetőmagtermesztés híre – nem csoda, hogy a vén kontinens első hibrid kukoricája igencsak népszerű volt a mezőgazdaságban foglalkozók körében.


 Dr. Marton L. Csaba

Mindezen sikerekben oroszlánrésze van Pap Endre kutatónak – ő álmodta meg ugyanis az első, effajta hibrid kukoricát. Pap tanulmányait Magyarországon kezdte, a Fasori Gimnáziumban nevelkedett, „tudós társaságban” – hiszen Teller Ede is iskolatársa volt. Még ifjú korában került külföldre, egyetemi tanulmányait is (Berlinben) ott fejezte be, ezután pedig édesapja mindszentpusztai birtokán kezdett nemesítéssel foglalkozni. Munkájának gyümölcse több fajta, illetve a később világhíressé lett MV5.

A nemesítés mellett gyors fejlődésnek indultak az eredményesebb kukoricatermesztést szolgáló agrotechnikai kutatások, tanulmányok. Megtudhattuk, hogy hazánkban Martonvásár volt az első a hibrid kukorica vetőmagtermelés szántóföldi technológiájának, valamint a vetőmagüzemi feldolgozás kidolgozásának hazai meghonosításában is.

A hibridek elterjedését segítette, hogy a nemesítést követő évben elfogadták a hibrid kukorica állami programot, melynek keretében 1956 és 1963 között 13 vetőmagüzemet építettek az országban. Az elsőt Martonvásáron kezdték el építeni 1956-ban, s a gázolaj tüzelésű, hőszabályozóval ellátott szárítót még ebben az évben be is üzemelték. 1957-től a Kutatóintézet pedig saját kezébe vehette az irányítást: a Kísérleti Gazdaságban hibrid kukorica vetőmag-előállítással széles körben kezdtek el foglalkozni.

A Kutatóközpont munkája pedig kézzel fogható lett: alig pár év alatt már a martonvásári hibridek uralták az országos vetésterület majd' 100 százalékát – 1964-ben pedig már nem volt olyan terület, ahol ne ezt a hibridet vetették volna. A terméshozam pedig ezzel párhuzamosan nőtt: millió tonnákra volt tehető az éves terméshozam növekedése.

Ehhez persze szükség volt az állami gazdaságok újonnan épült hibrid kukorica vetőmagüzemeire is: 1958-ban a martonvásári mellé további hat vetőmagüzemet építettek: Baján, Bólyban, Mezőhegyesen, Mezőnagymihályban, Debrecenben és Muronyban. 1959 és 1964 között pedig folytatódott az építkezés – Mezőfalván, Dalmandon, Mosonmagyaróváron, Szenttamásiban, Hódmezővásárhelyen és Cegléden létesült vetőmagüzem. Iparrá nőtte ki magát a magyar hibrid kukorica vetőmagipar, évi 36 ezer tonna produktummal.

De nemcsak építkeztek, hanem szakmailag, tudományosan is fejlődött a vetőmagra szakosodott mezőgazdasági ágazat. Korszerű fajtafenntartást és alapanyag-előállítást fejlesztettek ki. Emellett szabályozókat írtak, ami magába foglal nemcsak minőségi feltételeket, de a vetőmagtermesztés általános és specifikus útmutatóját is. A kukoricanemesítők pedig jól dolgoztak: a '70-es évek végére sikerült elérni a 6 tonna termésátlagot hektáronként.

Napjainkban

Természetesen az elmúlt években sem tétlenkedtek a kutatók: ma is folyamatos a nemesítés, az intézet alapítása óta több mint 120 martonvásári hibrid részesült állami elismerésben. Különösen jól teljesítenek az újabb fajták, tudjuk meg Marton Csabától, aki beszámolt a legújabb martonvásári nemesítésekről is, amelyek többségükben a FAO 300 éréscsoportot gazdagítják, hiszen a hazai talaj- és időjárási viszonyok leginkább ennek a tenyészidő-csoportnak kedveznek. Ezenkívül a legkorábbi éréscsoportban debütált az idén a FAO 230-as MV Marusya, ami olyan helyeken is lehetővé teszi a termesztést, ahol a FAO 200-asok már későinek bizonyultak, valamint olyan területeken, ahol belvíz vagy árvíz miatt nem tudták optimális időben elvetni a kukoricát. A FAO 300-as tenyészidőcsoportban kapott az idén állami elismerést a Nutrisil nevű leveles, vagyis „leafy” silókukorica-hibrid, ami jellemzően 3 levéllel többet hoz a cső felett a hagyományos hibridekhez képest.

Az utóbbi évek nemesítési programjának keretein belül több projekten dolgoztak a kutatók, ezek közül talán a legfontosabb – mint ahogyan azt Marton Csaba is kiemeli – a klímaváltozás és annak hatása a kukoricatermesztésre. Köztudott tény, hogy az átlaghőmérséklet évtizedek óta folyamatosan növekszik, ehhez a változáshoz pedig az agráriumnak is alkalmazkodnia kell. Kiemelt szerepet kap a nemesítés folyamatában, hogy a növény jól bírja a szárazságot és tűrje a magas hőmérsékletet, s az erős UV-sugárzást. A rendkívüli időjárás ugyanis nem csak a hőségnapok számának növekedésével érhető tetten, de a csökkenő, nem egyenletesen eloszló csapadékmennyiségben is.

Hiába van földrajzi szempontból messze tőlünk az Északi-sark, az ottani változásokat mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az utóbbi harminc évben a jégsapka jelentősen csökkent, ami nem csak az éghajlatváltozásra van közvetlen hatással, de nő a tengerek vízszintje, ami lassan, de biztosan csökkenti a termelőterületek nagyságát és számát.

Nem felejthetjük el azt sem – figyelmeztet Marton Csaba –, hogy az 1860-as évektől megsokszorozódott az extrém évek száma. Míg a múlt század fordulóján minden ötödik év számított extrém száraznak, addig napjainkra ez a szám megnőtt: már minden második évben rendkívüli, szélsőségesen száraz időjárással kell számolnunk.

Az éves csapadékmennyiség a '90-es évektől 2013-ig nem sokban változott, a csapadék eloszlása azonban radikális mértékben átalakult. Idén nyáron is tapasztalhattuk: az év első felére jellemzően több csapadék jutott, mint a nyári hónapokra – az augusztus végi kevés esőt leszámítva szárazsággal kellett megküzdenünk. Ennek eredményét az országos terméshozamon is láthatjuk. Az ökológiai feltételek tehát változnak – vízmegőrző talajművelésre és a szárazságtűrésre kell helyezni a hangsúlyt nemesítés során.

Összefoglalva megállapítható, hogy Magyarország kukoricatermesztése a vízhasznosítást tekintve jó eredményekkel büszkélkedhet. Az elmúlt évtizedek termésátlagának a 100 mm csapadékra jutó értéke igen kedvező, adataink az Egyesült Államokéval vetekszenek. A hazai és az amerikai termesztéstechnológia és a fajtahasználat is jelentősen eltér, ezért tíz–tizenöt év múltán megláthatjuk, hogy mely országok technológiája a víztakarékosabb.

A környező országokkal a jó kapcsolat a '90-es évek óta jellemző, az orosz és ukrán export továbbra is számottevő, sőt, a nyugat-európai országokba, de a Közel-Keletre is érkezik magyar kukorica.

Az előadását követően két kérdést tettem fel Marton Csabának:

Miben különböznek a 60 évvel ezelőtti nemesítési folyamatok és célok a mai nemesítéstől?

Az alapvető változás az, hogy a folyamat eltolódott a gépesítés irányába. Amíg régen az intuíció volt a meghatározó, ma már a nemesítő a nagy számok törvénye alapján dolgozik, minden lehetséges kombinációt kipróbál. Ahhoz viszont, hogy így is működőképes legyen a fejlesztés, már nem elegendő a nemesítő „mágikus szeme”, már nem elég hozzá a pici tenyészkert. A nagy területet pedig kezelni kell, ehhez automatizálásra van szükség, továbbá komputerek alkalmazásával kell vezérelni a nemesítés folyamatát. Fleischmann Rudolf szerint a nemesítés roppant egyszerű: ez a munka nem más, mint kivágni a nem kedvező tulajdonságokat, szelektálni és a legjobbakat megőrizni. Ennek az elgondolásnak mindössze a technikája változott: szükséges az alapos felkészültség és a jó anyagismeret.

Precíz nyilvántartások, kísérletek alapján dolgozunk, másképp ma már nem lehet. Hatvan évvel ezelőtt a cél még az volt, hogy a meglévő fajtához képest állítsanak elő jobbat. Ekkor a hibridhatás olyan erős volt, hogy akár 20%-os terméshozamot is eredményezett. Ma már a legjobb hibridhez képest kell jobbat előállítani. Lehet, hogy a terméskülönbség csak 1–3%-os, viszont a legjobb a kategóriában.

Ehhez azonban alkalmazkodni kell a klímához, ami a legmodernebb technológia nélkül nem lesz olyan eredményes. Hiszen jelenleg az alkalmazkodóképesség a növény legfontosabb tulajdonsága – mint azt az extrém időjárási viszonyokkal kapcsolatban említettem is – ezt pedig csak sokféle környezetben vizsgálva tudjuk a lehető legjobbá nemesíteni.

Előadásában említette azt is, hogy a kukorica átlagos terméseredménye évek óta stagnál. Mit gondol, mi lehet ennek az oka, és mi mozdíthatja el a termésátlagot a 6 t/ha holtpontról?

Elsősorban a termésingadozást kellene csökkenteni és az átlagtermést növelni. Az ingadozást több tényező befolyásolja. Például a klímaváltozás, a magasabb átlaghőmérséklet és a kevesebb csapadék. A birtokszerkezet átrendeződése is komoly változásokat hozott a hazai mezőgazdaságban. A '90-es évekig kevés mezőgazdasági üzem működött: céljuk volt, hogy minimális tőkebefektetéssel maximális kihasználtságot érjenek el. A rendszerváltást követően jellemzően lecsökkent az üzemi méret, megsokszorozódott a gazdaságok száma, s a sok új kis üzem megfelelő forrás híján alacsony technológiai szinten tudott gazdálkodni. A birtokszerkezet már stabilizálódni látszik, és az uniós fejlesztések is sokat segíthetnek. A vízgazdálkodás megreformálása viszont elkerülhetetlen! Évente 100–150 mm öntözővízzel 10 t/ha körüli szinten, stabilan tervezhető kukorica termésátlagot érhetnénk el. Megbocsáthatatlan ebben a klímában, hogy több víz folyik el az országból, mint ami beérkezik.

Dr. Árendás Tamás, az Agrártudományi Központ tudományos főmunkatársa előadásában részletesen bemutatta, milyen eszközök vannak a fajtaválasztáson túl, amelyekkel a csapadékhiányt vagy éppen a túlzott csapadékbőséget ellensúlyozni lehet. Kitért az optimális hektáronkénti növényszám, a víz- és tápanyag-gazdálkodás, valamint a gyomirtási technológia jelentőségére a magasabb terméseredmények érdekében.





Dr. Oross Dénes, a martonvásári hibrid kukoricákat forgalmazó Bázismag Kft. vezetője tartott előadást a hazai időjárási- és talajviszonyokra szabott, magas terméseredményeket produkáló Marton Genetics szemes- és silókukoricákról. A leginkább népszerű hibridek kínálatából kiemelte az MV 255-öt, az MV 343-at, az MV 350-et és az MV Koppányt. 




A prémium kategória hibridjei közül bemutatta a Kamariát, a Mikoltot és az Estillát, a silókukoricák közül pedig megismertette a Marost, a Massilt, valamint a silókukorica-termelők kedvencét, a Silokinget.

Az előadások során kiemelt kukoricahibrideket, illetve az agrotechnikai kísérletek eredményeit szántóföldi bemutató keretében tekinthették meg az érdeklődők.

Képgaléria és Videó

Hardi Judit

A cikk szerzője: Hardi Judit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?