2024. május 9. csütörtök Gergely

Megtorpantak a terményárak augusztusban

Agro Napló

Szárazság veszélyezteti a kukoricatermést

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a kukorica árának zuhanása augusztus közepén megállt, és a termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 10 százalékkal 200 USD/tonna körüli szintre emelkedett a hónap második felében. Az Amerikai Egyesült Államokban ugyanis a meleg, csapadékmentes időjárás miatt romlanak a kukorica terméskilátásai, így az ország mezőgazdasági minisztériuma (USDA) a legfrissebb nemzetközi kitekintésében az USA 2013/2014. évi kukoricatermését az egy hónappal korábbihoz képest mintegy 5 millió tonnával kevesebbre, de továbbra is rekordszintűre, 349,6 millió tonnára (tavaly 274 millió tonna) várja. Ezzel szemben a termény árának erőteljesebb növekedését visszafogja, hogy Kína komoly érdeklődést mutat az igen versenyképes árú dél-amerikai kukorica iránt, ami jelentős keresletkiesést okozhat az USA-nak. Párizsban (MATIF) a kukorica fronthavi jegyzése a chicagói trendet követve 8 százalékkal 177 euró/tonnára növekedett augusztus 27-ére. A terméskilátások valamelyest romlottak az EU-ban is – elsősorban Franciaországban és Magyarországon –, ezért az USDA az Unió folyó évi kibocsátását a múlt havinál 600 ezer tonnával kevesebbre, 65 millió tonnára jelezte augusztusban (1. ábra).


1. ábra. Forrás: CME Group, MATIF

 

Magyarországon a hőség és a szárazság okozta várható hozamcsökkenés augusztus elején éreztette hatását a BÉT-en, ekkor pár napig 45 ezer forint/tonna fölé is emelkedett a novemberi szállítású termény jegyzése, amely a hónap második felében visszaereszkedett 44 ezer forint/tonna körüli szintre. Augusztus 27-én újra 45 ezer forint/tonna felett kereskedtek a takarmánykukoricával, ami elsősorban a világpiaci hatással indokolható. Mérvadó és aktuális hazai termésbecslés augusztus végén még nem jelent meg, a NÉBIH augusztus 5-ei prognózisában 5,8 tonna/hektár hozam mellett 7,2 millió tonna kukorica betakarításával számolt. Ez a tavalyi évi gyenge termést ugyan 46 százalékkal felülmúlja, ellenben 6 százalékkal elmarad az elmúlt öt év átlagától.

Az exportpiacokról rendelkezésre álló adatok is a kukorica árának nemzetközi szintű emelkedését jelzik. Az ukrajnai kikötőkben kizárólag az újtermésű kukoricára kötnek határidős szerződéseket, a termény exportára 190–200 USD/tonna közötti sávban változott (októberi és decemberi szállításra) augusztusban. Azonban a volt szovjet utódállamban is hőség és aszály uralkodik, egyre több helyről számolnak be kényszerérésről és gombafertőzésről, ami a kukorica exportárára pozitív hatást gyakorolt augusztus végén. Az AKI PÁIR adatai szerint a magyarországi fizikai piacokon 50 ezer forint/tonna áron kínálták az ótermésű takarmánykukoricát augusztus 19–23. között. Az új termésre a vis maior törvény miatt gyakorlatilag egyáltalán nem kötnek határidős szerződéseket a nagyobb kereskedő cégek és a feldolgozók.


Nagyításhoz katt a képre

 

Rekordmennyiségű búzatermésre van kilátás

Chicagóban a búza fronthavi jegyzése a kukorica és a szójabab árváltozását követve 233 USD/tonna szint körül oldalazott augusztusban. A termény tőzsdei árának erőteljesebb növekedését több tényező gátolta, úgymint a várakozásokat felülmúló nyugat-európai betakarítási adatok, az egyiptomi zavargások, amely miatt a világ egyik legnagyobb búzaimportőrének a piaci jelenléte bizonytalanná vált, nem utolsó sorban pedig az USDA 2013/2014. évi szezonra vonatkozó legfrissebb globális termés-előrejelzése. Az intézet a világ folyó gazdasági évi búzatermelését a júliusi prognózisához képest 7,6 millió tonnával felfelé korrigálta, így minden eddiginél több, 705 millió tonna kenyérgabona betakarításával számol. A módosítást azzal indokolták, hogy az EU-ban (+2,8 millió tonna), Ukrajnában (+2 millió tonna) és Kazahsztánban is (+2,5 millió tonna) kedvezőbben alakult a termés. Párizsban az európai terméseredmények pozitív irányú változása miatt a búza legközelebbi lejáratra szóló ára 180 euró/tonna körüli szintre csökkent augusztusban (1. ábra). Budapesten (BÉT) az európai tendenciát követve, és a bő hazai kínálat nyomására augusztus végére 45 ezer forint/tonnára mérséklődött a termény szeptemberi szállításra vonatkozó ára (2. ábra).


2. ábra. Forrás: BÉT

Az európai exportpiacokon ugyanakkor csak alig, vagy egyáltalán nem csökkent a búza ára augusztus első felében. Ukrajnában a malmi búza kikötői ára stagnál, mivel a gazdák kivárnak a termény értékesítésével, miután az árpa és a repce eladásával már a rendelkezésükre áll az őszi munkák elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrás. A kereskedők és a feldolgozó üzemek ezzel szemben intenzív felvásárlást folytatnak, kihasználva az alacsony árakat. Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az étkezési búza termelői ára 44 ezer forint/tonna volt augusztus 19–23. között, ez 32%-kal marad el az előző év azonos időszakának átlagárától. A felvásárlás – ami szinte kizárólag prompt üzletkötés – volumene július végén kezdett el növekedni és a forgalom augusztusban is élénk maradt. A takarmánybúzát 43 ezer forint/tonna áron lehetett felvásárolni a vizsgált héten, az egy évvel korábbinál 31%-kal alacsonyabban.


Nagyításhoz katt a képre

 

A szója miatt drágulnak az olajmagvak

A chicagói árutőzsdén a szójabab fronthavi jegyzése az augusztus közepi lejáratváltás hatására 471 USD/tonnára csökkent, majd augusztus 27-ére 520 USD/tonnára emelkedett (3. ábra). Az Amerikai Egyesült Államokban ugyanis az augusztusi száraz, meleg időjárás a kukoricánál jobban megviseli a szóját, ami országszerte jelentős hozamveszteségeket eredményezhet. Emellett az elhúzódott vetés miatt a növények érzékenyek lehetnek az esetleges kora őszi fagyokra, ami nemcsak mennyiségi, hanem minőségi veszteséget is okozhat. Ezért az USDA a múlt havi előrejelzésénél 4,5 millió tonnával kevesebbre, 88,6 millió tonnára becsülte az USA idei szójababtermését. Ez 6,5 millió tonnával múlja felül a tavalyi év gyenge kibocsátását. Az időjárás ugyanakkor kedvezően is alakulhat szeptemberben, ebben az esetben a termény világpiaci árának csökkenése elkerülhetetlen. A szójabab árával párhuzamosan erősödött a szójadara tőzsdei ára Chicagóban: a termék fronthavi jegyzése 6 százalékkal 500 USD/tonna fölé növekedett augusztus 15–27. között. A szokatlanul magas szójadaraárakat az Oil World elemzői az USA továbbra is rendkívül szűkös szójababkínálatával, valamint a dél-amerikai feldolgozás akadozásával magyarázzák.


3. ábra. Forrás: CME Group, MATIF

Jóllehet az Oil World rekordmennyiségű, 64,8 millió tonna globális repcemagtermést prognosztizált a 2013/2014. gazdasági évre, a párizsi árutőzsdén (MATIF) – a chicagói szójababtrend hatására – a repcemag fronthavi jegyzése intenzív emelkedésbe kezdett augusztusban, és július 30.–augusztus 27. között 14 százalékkal 389 euró/tonnára erősödött (3. ábra). Noha a repcemag kínálata bőségesnek ígérkezik az EU-ban is (közel 21 millió tonnát takarítottak be idén, szemben a tavalyi 19,5 millióval), a közösségben feldolgozott mag mennyisége előreláthatóan mérséklődik a napraforgómag és -olaj várhatóan növekvő kínálata miatt. Ez hosszú távon nyomást gyakorolhat az európai repcemag- és repceolajárakra egyaránt. Magyarországon (BÉT) a nemzetközi tendenciát követve 94 ezer forint/tonna szinten megállt a repcemag szeptemberi szállításra szóló árának csökkenése, és 100 ezer forintra visszakorrigált augusztus második felében (2. ábra). Az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag termelői ára 130 ezer forint/tonna volt az augusztus 12–18. közötti héten, 2012 azonos időszakának 75 százaléka.

A világ 2013/2014. gazdasági évi napraforgómag-termelését 40,2 millió tonnára prognosztizálta az Oil World, ami közel 5 millió tonna növekedést jelent az előző szezonhoz képest. A készletek ugyanakkor feszesek, így ezek feltöltésének mértéke fogja meghatározni a piaci árak alakulását. Az UkrAgroConsult jelentése alapján a napraforgómag betakarítása a szárazság miatt már augusztus közepén megkezdődött a világ első számú termelőjénél, Ukrajnában. A hozameredmények változatos képet mutatnak: egyes területeken a forró, száraz időjárás következtében 1 tonna/hektár alatt, míg az ország csapadékosabb részein 1,9–2,5 tonna/hektár körül alakul a termésátlag. A magyarországi terméskilátások bizonytalanok, egyelőre nem jelent meg az augusztus 5-inél frissebb termésbecslés. Ebben még nem jeleztek a szakértők nagymértékű hozamvesztést, a napraforgó betakarítható területét 605 ezer hektárra, a termésátlagot 2,4 tonna/hektár körülire becsülték. A piaci hangulat azonban bizakodó, a BÉT-en ugyan megtorpant a napraforgómag hónapok óta tartó esése, de mindössze 87,5 ezer forint/tonnára (+2500 forint/tonna) korrigált a nemzetközi olajnövényárak változására reagálva (2. ábra).

Dr. Tikász Ildikó Edit

Agrárgazdasági Kutató Intézet

A cikk szerzője: Dr. Tikász Ildikó Edit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02