Jól vizsgázott az Acanto® Plus

Agro Napló

Az intézetben 23 növényfaj közel 50 fajtájának fenntartását végezik, mindemellett nemesítést elősegítő biotechnológiai labort is működtetnek. Egyebek között talajbiológiai és a talaj szervesanyag tartalmával kapcsolatos kutatásokat folytatnak, melyhez jó alapot nyújt a 83 éve fennálló Westsik-tartamkísérlet. Telepeiken – Nyíregyháza, Kisvárda, Nagykálló – a fajtafenntartás mellett mintegy 250 hektáron történik vetőmag előállítás és árutermelés.

Az intézetben jelentős mértékű kutatási együttműködés zajlik hazai és külföldi cégekkel. Dr. Zsombik László egyetemi adjunktus, az intézet igazgatója jól ismeri a kísérletek eredményeit, ezért őt kérdeztük a napraforgó jövedelmező termesztésének feltételeiről, a gombaölő kezelések fontosságáról.


Dr. Zsombik László: „ Az Acanto® Plus évek óta jól vizsgázik az összehasonlító kísérletekben”

Az eredményes napraforgó-termesztés döntően az ökológiai, genetikai és termesztéstechnológiai tényezők hatékonyságától függ. Az ökológiai tényezőkhöz való alkalmazkodás a termesztés egyik kulcskérdése, ugyanakkor a genetikai alap (hibrid) potenciálja és agronómiai tulajdonságai meghatározzák a termés nagyságát. A termesztés hatékonyságát – a várható jövedelmet – azonban a termesztéstechnológiai elemek befolyásolják leginkább – magyarázza dr. Zsombik László. – Napraforgó esetében a gyomirtás döntő tényező. Hasonlóan jelentős lehet a desszikálás hatása is, mely a betakarítás minőségét nagymértékben meghatározza. A növénykórtani problémák és azok kiküszöbölése évről évre változó intenzitással jelentkeznek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a betegségekkel kevésbé sújtott években a kórokozók elleni védekezésre ne lenne szükség.

Általában mely gombabetegségekkel számolhatunk?

A jelentős kárt okozó gombabetegségek két csoportra oszthatók. A szárbetegségek tünetei a növény szárán jelennek meg, azon foltosodást okoznak. Ezek közül kiemelkedik a diaporte és szárfoltosság, mely súlyos esetben szártörést is okoz. Az egyéb szárbetegségek – hamuszürke szárkorhadás, fómás és alternáriás foltosságok – szerepe sem lebecsülendő. Korai megjelenésük jelentős terméskiesést okozhat, fellépésük kevésbé látványos – korai érés, korai levélvesztés, csökkent tányérátmérő, kisebb olajtartalom. A tányérbetegségek látványos és jelentős kárt okoznak a napraforgó állományokban. A kártétel mértéke évjáratonként eltérő, a direkt termésveszteség elérheti a 80 százalékot is. Mindezek jelzik, hogy egy erősen fertőzött évben a betegségek által okozott terméskiesés ugyancsak tekintélyes lehet. Ugyanakkor egy száraz, kismértékű fertőzöttséggel jellemezhető évben is megtérül a gombaölő szeres állományvédekezés. Éppen ezért a napraforgó termesztési technológiájában alapvető a kétszeri kezelés. Az első időpontját a szárbetegségek spóraszóródásának ideje határozza meg, ami általában június közepére, végére tehető. Ilyenkor célszerű legalább 3–4 hetes védettséget biztosítani a növény számára. Mivel a kijuttatás időszakában a napraforgó intenzíven növekszik, ezért ebben az esetben hosszú hatástartamú, felszívódó gombaölő szert alkalmazzunk a megengedett maximális dózisban. A második védekezés időpontja a virágzás szakaszára esik. E kezelés esetében elsődleges a tányér védelme, ezért az alkalmazott készítmény hatásspektrumánál célszerű figyelembe venni, hogy a szárbetegségek mellett a tányérbetegségek ellen is hatékony legyen.

Mit érdemes mérlegelni, amikor a készítmények közül választunk?

A szerek között alapvető különbség az alkalmazott hatóanyagok száma. Az első kezelés alkalmával elegendő lehet egy hatóanyagú, felszívódó készítmény, ugyanakkor a második kezelést mindenképpen kombinált hatóanyagúval végezzük. A kombinációs partnereknél az egyik hatóanyagnál elsősorban a szárbetegségek, míg a másiknál a tányérbetegségek elleni hatékonyság az alapvető követelmény.

 

Összehasonlító kísérleteikben az Acanto® Plus jól szerepelt. Mit érdemes tudni erről a DuPont készítményről? A kedvező ár-érték aránya mellett milyen szakmai érvek szólnak mellette?

Az Acanto® Plus-szal évek óta végzünk üzemi, nagyparcellás összehasonlító kísérleteket. A kísérletekben – a parcellaméret 0,5–1 hektár között változik – szokványos üzemi technológiát és hibrideket használunk. A készítmény kijuttatása során fontos a megfelelő felületi borítottság elérése. Ennek érdekében a lémennyiség 250–300 liter hektáronként, a kipermetezés pedig 03–04-es, kúpsugaras fúvókával történik. A kijuttatást hidas permetezővel végezzük. Az eddigi méréseink alapján az Acanto® Plus-szal végzett kezelések során tapasztalt termésnövekedés, mind a száraz, mind a csapadékos évjáratokban jelentős mértékű volt. A kombináció eredményességét jól bizonyítja, hogy a kétszeri, egyéb készítményekkel végzett kezelésekhez viszonyítva is terméstöbbletet értünk el. A kedvező eredmények annak köszönhetők, hogy az Acanto® Plus fungicid gyári kombinációban tartalmaz napraforgó szár- és tányérbetegségek ellen hatékony hatóanyagokat. Ebből adódóan mind a preventív, mind a kuratív kezelésekben eredményesen alkalmazható. A széles hatásspektrum következtében a napraforgó fontosabb betegségei ellen hatékony védelmet nyújt. A pikoxistrobin hatóanyag élettani hatásának következtében az asszimiláló felület tovább zöld marad, mely a termés mellett az olajtartalmat is kedvezően befolyásolja – mondta befejezésként dr. Zsombik László, az intézet igazgatója.

A. Gy.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?