Míg a Szentlőrinci Gazdanapokon mindössze két Multiva gépet, köztük a díjnyertes Optima T 6000 kombinátort állította ki a Ragrár 2007. Kft., addig a Farmer-Expo-n a finn gépgyártó pótkocsiját és grúberét is megtekinthették a gazdálkodók.
Mező Sándor, a Multiva országos képviselője a Ragrár 2007. Kft.-től az Agroinformnak elmondta; a Multiva először csak a finn és a svéd piacra készítette kultivátorát, ám 1997. óta mind a termékpaletta, mind pedig a piac kibővült. Ma már grúbert, kombinátort, tárcsát és pótkocsit is gyártanak, ráadásul előbb a kanadai piacra, majd néhány hónapja Európa irányába is nyitott a cég.
A finn márka először a májusi, Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Napokon mutatkozott be a nagyközönségnek, ezután következett a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvénysorozat és a Farmer-Expo. Mező Sándor portálunknak azonban elárulta; ott lesznek szeptemberben Bábolnán, majd a következő AGROmashEXPO-n is.
A szakember a kiállítási területen mutatta be a díjazott Multiva Optima T 6000 kombinátort. „Egyenletes magágykialakítás, markáns talajművelő képesség, alacsony fenntartási költség, a környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képesség jellemzi ezt a munkagépet. Finn alapanyagokból készül, az egyedi fejlesztésnek köszönhetően pedig a kombinátor kapáinak eltömődés-mentessége garantált. Egyenletes, pontos munkavégzésre képes” – fogalmazott Mező Sándor.
A Multiva DiscMaster 6000 rövidtárcsát Debrecenben egy gyakorlati bemutatón szemléltette a Ragrár 2007. Kft.. „Ez egy 6 méteres rövidtárcsa. Robosztus, 5 tonnás gépről beszélünk, amelyen két sorban 47 tárcsalap található. Ezek 52 centiméter átmérőjűek” – tudtuk meg a szántóföldi rendezvényen. A tárcsalap ívelt, a tartótengellyel 20 fokos szöget zár be, az eszköz végén pedig rögtörő henger dolgozik.
A DiscMaster talajkímélő, sekély művelésre alkalmas munkagép, amelynek munkamélysége 0-20 centiméterig szabadon állítható. A 6 méteres tárcsa minimum 250 lóerős tarktort igényel. „A gép optimális sebessége 12-16 kilométer/óra, hektáronként 12 centiméteres munkamélységnél pedig hektáronként 6 literes fogyasztás érhető el vele” – mondta el a bemutatón Mező Sándor. A Multiva DiscMasterhez simító is rendelhető, jövő tavasztól pedig 7 és 8 méteres változatban is kapható lesz.
Forrás: agroinform.com

