A konzervuborka termőterülete hazánkban jelenleg mintegy 330 hektárt tesz ki, ami enyhe visszaesést jelent a korábbi évekhez képest. A zsugorodó terület miatt a hozam is mérséklődött, így 2025-ben megközelítőleg 20 ezer tonna termést takaríthattak be a gazdálkodók. Az ágazat elsősorban a kedvezőbb adottságú keleti országrészre, kiemelten Csenger térségére koncentrálódik, ahol a munkát termelői értékesítő szervezetek fogják össze. Bár a kiváló minőséget és könnyű szüretelhetőséget biztosító, hálóra futtatott támrendszeres technológia bizonyul a legeredményesebbnek, ennek magas beruházási- és élőmunka-igénye gátolja a gyorsabb terjedést. A termelést ráadásul egyre inkább nehezíti a tartós hőstressz - amely a fajtaválasztást is alapjaiban határozza meg -, valamint a klímaváltozással megjelenő új kártevők és az engedélyezett növényvédő szerek körének szűkülése. Mindezek miatt elengedhetetlenné vált az alternatív védekezési eljárások alkalmazása.

Ezzel szemben a hajtatott kígyóuborka az elmúlt évtized egyik legsikeresebb hazai kertészeti kultúrájává vált. Nyolc év alatt a termőterület a kétszeresére, mintegy 150 hektárra nőtt, miközben az összes termésmennyiség a két és félszeresére ugrott, így ma már meghaladja az évi 50 ezer tonnát. A modern üvegházi és fóliás technológiák, valamint a biológiai növényvédelem egyre szélesebb körű alkalmazása jelentősen javították a fajlagos hozamokat. Bár a kígyóuborka iránti kereslet a nyári időszakban csúcsosodik ki, a tartós hőség gyengíti az állományt és növeli a vírusfertőzések kockázatát. Az őszi termesztési ciklusban ugyan alacsonyabbak a termésátlagok, a növények egészségi állapota ilyenkor általában kedvezőbb, ami stabilabb és kiszámíthatóbb feltételeket teremt a termelők számára.