Az OTP Bank a tavaly júniusban indított OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram folytatásaként OTP Európa Vállalati Beruházási Hitelprogram néven újabb programot indít, melynek célja a magyarországi vállalatok beruházási igényeinek felmérése, beruházáshoz felhasználható források feltárása, banki finanszírozás biztosítása, és ezen keresztül versenyképességük, profitabilitásuk növelése.
„A Hitelprogram keretében 100 milliárd forint hosszúlejáratú forrás áll a vállalkozások rendelkezésére. Egy vállalkozás 50 millió forinttól akár 4 milliárd forintig pályázhat beruházási hitelre” – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a Kereskedelmi banki Divízió vezetője. Az OTP Bank prudens hitelezési gyakorlatának megfelelően a beruházási projekt legfeljebb 60%-át lehet hitelből finanszírozni, míg saját erőként a projektköltség 20%-át szükséges biztosítani. A hitel futamideje maximum 10 év – forgóeszköz finanszírozás esetén pedig 5 év lehet.
A Hitelprogram egyik prioritása az európai uniós pályázati forrásokból tervezett beruházások megvalósításának finanszírozása, ezen belül is kiemelten a feldolgozóipari, a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások megvalósításának támogatása. „A kedvező feltételekkel kialakított konstrukció elősegíti a fejlesztési elképzelésekkel rendelkező vállalkozások forráshoz jutását, lehetővé téve számukra a kapcsolódó támogatási lehetőségek minél erőteljesebb kihasználását is” – mondta Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
A program kétlépcsős bírálati rendszere lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások már a folyamat első lépését – az előminősítést – követően, a beruházás tervezési szakaszában információt kapjanak arról, hogy terveik hitelképesek-e. Az előminősítési eljáráshoz a vállalatoknak mindössze egy pályázati adatlapot kell letölteniük a bank honlapjáról és kitöltve, elektronikusan elküldeni az otpeuropa@otpbank.hu e-mail címre. Pozitív döntés esetén a második lépcsőben kerül sor a teljes körű hitelbírálatra.
A hitelprogram keretében piacilag indokolt, fizikailag és pénzügyileg is megvalósítható fejlesztések finanszírozására lehet pályázni a következő területeken: ingatlan vásárlás, építés, felújítás, korszerűsítés, gép, berendezés, technológia-vásárlás, felújítás, korszerűsítés, tenyészállat-vásárlás. „A gazdasági válság hatásainak részbeni mérséklését célozza, hogy már megkezdett projektekkel is lehet pályázni, így a változó piaci viszonyokhoz jobb alkalmazkodási lehetőséget kaphatnak a vállalatok” – tette hozzá Wolf László.
A vállalkozások a tervezett beruházáshoz kapcsolódó támogatás megelőlegezésére, valamint a megvalósításból eredő többlet forgóeszközigény finanszírozására forgóeszközhitelt, illetve egy havi OTP banki forgalmának megfelelő folyószámlahitelt is igényelhetnek a pályázat keretében.
A beruházási hitel mellett a vállalkozások jelezhetik, ha a hitel mellett más szolgáltatást, például támogatási tanácsadást is szeretnének igényébe venni. Ez esetben az igényt az OTP Bank közvetlenül eljuttatatja a szolgáltatást végző OTP csoporttaghoz.
Az OTP Bank üzletpolitikáját a közös cél, a közös siker vezérli, ezért minden beruházni szándékozó vállalat számára nyitottan hirdeti meg a hitelpályázatot. Az OTP Bank e programmal hajtóerő kíván lenni, hogy a közös siker kritériuma, a vállalatok növekedésének és versenyképességének erősödése megvalósulhasson.
OTP EURÓPA Vállalati Beruházási Hitelprogram pályázat
Budapest, 2012. július 4.
OTP Bank
Médiakommunikációs Osztály

