A társadalmi felelősségvállalás és fenntartható fejlődés fesztiváljára látogat a BASF ismeretterjesztő programja a Kids’ Lab. A kölyöklabor Székesfehérvár belvárosában, a „JÖVŐ+ Fesztivál” rendezvényén 2012. május 18 és 20-a között fogadja a kísérletezni vágyó kisiskolásokat.
„A kölyöklabor üde színfoltja lesz a JÖVŐ+ eseménysorozatnak, mert programunk a legkisebbekhez szól. A Kids’ Lab foglalkozásain szerzett játékos élmények pedig a legfogékonyabb korban teszik izgalmassá a kémia világát” – nyilatkozta Béldi-Betegh Aliz, a BASF Hungária kommunikációs vezetője.
Az első Kids’ Lab 1997-ben nyitotta meg kapuit Németországban, hazánkban pedig 2011 őszén léphettek először a kis kémikusok a kölyöklaborba. A hazai sikerre való tekintettel a programsorozatot a szervezők már két alkalommal meghosszabbították, ennek köszönhetően az év végéig mintegy négyezer magyar iskolás ismerkedhet meg a kémia izgalmas világával. A kölyöklabor székesfehérvári szereplése természetes a JÖVŐ+ Fesztiválon, amely a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság népszerűsítését tűzte zászlajára.
A kémia tudományága már most kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődésben, ám a gondolkodásmód népszerűsítése és a szemléletváltás önmagában nem elegendő. A vegyipari innovációk segítségével a fenntartható fejlődés a mindennapokban, kézzel fogható formában is értelmezhető lehet.
A Kids’ Lab Magyarországon
A Kids’ Lab a legfiatalabbaknak teszi emlékezetessé az első találkozást a laboratóriummal. Játékosan felkelti a kisiskolások érdeklődését a kémia iránt és bemutatja, hogy mennyi mindenben járul hozzá a tudományág mindennapi életünkhöz. Kevésbé a szakmai ismeretek közvetítéséről, sokkal inkább annak a szemléletmódnak az átadásáról van szó, hogy hogyan is működnek a természettudományok. Ennek fontos eleme az önálló kísérletezés, így a gyerekek aktív részesei a foglalkozásoknak, ügyességüket, pontosságukat és kreativitásukat is fejleszti, hogy kis kémikusként dolgozhatnak. A hazai kölyöklabor 2011 októberében nyitotta meg kapuit és az idei tanév végéig várja a látogatókat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.

