Minden eszközzel a gazdálkodókért (x)

Agro Napló
Idén immár XIX. alkalommal rendeztük meg az Agroker Napot, ahol a szokásoknak megfelelően szakmai bemutatókkal és színes eseményekkel vártuk partnereinket és az érdeklődő közönséget.

 

A rendezvényt megnyitó Kovács Károly elnök vezérigazgató kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaság még mindig átalakulóban van, de immáron felszálló ágon. Ezt igazolják a KSH adatai is, hiszen 2011. 4. negyedévében csak ezen a területen volt növekedés. Ez növeli a mezőgazdaság hírnevét és megbecsülését, és a bankok is jobban odafigyelnek az ágazatra. Az Agroker a Budapest Bankkal közösen alakított ki egy speciális konstrukciót és kínál kedvező finanszírozási lehetőségeket. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy ne maradjanak megműveletlenül a földek, hisz a stratégiai termények (búza, kukorica, napraforgó, repce) piaci árai jól alakulnak és javul az almatermesztés gazdaságossága is.

 

 


 

 



Mindezekre tekintettel érdemes odafigyelni az okszerű tápanyag utánpótlásra, a szakszerű növényvédelemre és a korszerű gépesítésre. Ebben továbbra is a gazdálkodók elérhető partnere kíván lenni az Agroker Holding csapata.



Az Agroker Nap kiemelt témája a tápanyag gazdálkodás volt, melynek elméleti és a gyakorlati oldalával is megismerkedhettek a rendezvényre látogató termelők.



Varga Attila, a műtrágya üzletág vezető hangsúlyozta, hogy változtatni kell a negatív gyakorlaton, s az input költségek növekedése ellenére a takarékoskodást nem a terméshez szükséges tápanyag adagokon kell kezdeni. A kukorica termését a műtrágyázás 31 százalékban határozza meg, tehát kicsit több befektetéssel lényegesen nagyobb eredményt lehet realizálni.

 

 


 

 



A témához kapcsolódóan az olasz Cosmo cég tulajdonosai műtrágyaszóró bemutatót tartottak, valamint a szórásképek műszeres vizsgálatát tekinthették meg a gazdálkodók.

A szakmai előadások zárásaként a Budapest Bank képviselője, Kovács Viktor hangsúlyozta: az agrárszakértői stábot foglalkoztató Budapest Bank úgy tekint az agráriumra, mint jól finanszírozható üzletágra. Ennek megfelelően több megoldást kínálnak a gazdálkodóknak.

 


 

 



A jó ebédhez a Szabolcs Néptáncegyüttes színvonalas műsora szólt. Az egész napos színes kínálat mellett a látogatók nagy örömére a látvány és izgalom sem maradt el, hiszen Rally and Drift show is gazdagította a programot.

 


Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?