A nitrát-szennyezés megelőzését célzó JFGK 4, és a hazai nitrát-rendelet cselekvési programja a HMGY (Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat) egyaránt előírja 5 évente talaj-mintavételezés elvégeztetését, illetve talajvizsgálaton alapuló tápanyag-utánpótlás megvalósítását:
„Nitrát-érzékeny területen a műtrágya felhasználás feltétele, hogy a gazdálkodó rendelkezzen 5 évnél nem régebbi talajvizsgálati eredménnyel.” (www.kolcsonosmegfeleltetes.hu)
„A kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyiséget az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, talajvizsgálatokra alapozottan kell meghatározni. A szükséges talajvizsgálatokhoz a külön jogszabályban foglaltak szerint kell talajmintát venni.” (59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 3. § 7. bekezdés)
A JFGK és a HMGY betartását – így a talajvizsgálatok meglétét is – a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) rendszerében a Hatóság 2012-ben is folyamatosan ellenőrzi. A nitrát érzékeny területek elhelyezkedése térképen az alábbiakban megtekinthető.
Nagyításhoz katt a képre
Nem megfelelés esetén a szankció mértéke a 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelet alapján a terület alapú támogatás %-ban kerül meghatározásra, mértéke széles intervallumban mozoghat 1-3% tól akár komolyabb támogatás megvonásig.
NE VÁRJON AZ UTOLSÓ PILLANATIG!
Amennyiben még egyáltalán nem, vagy már csak lejárt érvényességű vizsgálati eredményekkel rendelkezik, vegye igénybe az Eurofins Agroscience Services Kft. talajvizsgálati szolgáltatását!
Csapatunk a legkorszerűbb gépi mintavevők és GPS technológia bevonásával kedvező áron tudja elvégezni a talaj-mintavételezést és a megfeleléshez kapcsolódó összes munkálatot.
Szolgáltatásaink:
GPS támogatott gépi talaj-mintavételezés
- Tápanyag-utánpótlási céllal: szántóföldön 0-30 cm, ültetvényekben 0-30; 30-60 cm mélységből (keskeny sortáv esetén is),
- Talajvédelmi terv készítéséhez: szelvény feltárás és talajtani felvételezés elvégzése (nagy volumen esetén gépi szelvény-minta készítése járműre szerelt eszközzel).
Akkreditált talajvizsgálatok
- Talajtani és tápanyagvizsgálatok teljes palettája,
- Talajminták laboratóriumba szállítása.
Szaktanácsadás, szakvéleményezés
- Tápanyag-gazdálkodási terv készítése a jogszabályi háttér figyelembe vételével nitrát-érzékeny területen gazdálkodóknak, AKG résztvevőknek,
- Talajvédelmi terv készítése: hígtrágya, szennyvíziszap, nem veszélyes mezőgazdasági eredetű hulladékok kihelyezéséhez, ültetvények telepítéshez.
Agrár-térinformatikai szolgáltatások
- GPS területmérés 1 m pontossággal (a mérési fájlból a területek az egységes terület-alapú kérelem oldalára is feltölthetők egyetlen mozdulattal, manuális berajzolás nélkül),
- A talaj-mintavételezés és a tápanyag-ellátottság légifotón történő térképi megjelenítése,
- Táblán belül differenciált input anyag kijuttatás tervezése és szakmai felügyelete.
Amennyiben levelünk felkeltette érdeklődését, kérje ajánlatunkat az itt található információs lap 22/501-685 fax számra (vagy a 8000 Székesfehérvár Új Váralja sor 16. postacímre) történő visszaküldésével, vagy érdeklődjön telefonon Bónus Krisztián kollégánknál a 20/9986-483 számon vagy a krisztian.bonus@eurofins-gab.com email címen.
Várjuk szíves megkeresését!
Nagyításhoz katt a képre
Üdvözlettel:
Eurofins Agroscience Services Kft.

