Pioneer Portfólió Farm - 2010-ben indult, mára óriási siker (x)

Agro Napló
A Pioneer PORTFÓLIÓ FARM kísérleti rendszer, mely rendkívül népszerű termelőink körében. Mitől egyediek ezek a kísérletek? Magyarországon 15 helyszínen lettek beállítva, így a PIONEER PORTFÓLIÓ FARMOK segítségével minden tájegységre, minden termesztési környezetre tudunk Önnek hasznos információt nyújtani.

 

A PIONEER PORTFÓLIÓ FARMOK kísérletei jelentősen eltérnek a korábban megismert hagyományos, egymás mellé vetett kísérleti soroktól. Elrendezésük eltér a hagyományostól, mivel jól körüljárható blokkokban kerültek elvetésre a különböző kísérletek, melyek kitáblázása már nyár elején megtörtént. Ezzel lehetőséget biztosítunk termelőinknek, hogy már a tenyészidőszak során szemlézzék az állományokat. A PIONEER PORTFÓLIÓ FARMOKON elvetésre kerül a teljes portfóliónk (kukorica, napraforgó, repce), amit tovább színesítünk agronómia kísérletekkel. Ennek keretében kivitelezésre kerül vetésidő kísérlet, tőszám kísérlet, műtrágyázási kísérlet és maximális termést célzó kísérlet.



Célunk az, hogy az adott helyre adaptált hibridajánlat mellett, az egyes hibridekhez kapcsolódó technológiai ajánlást is biztosítsuk Önnek, hozzájárulva ezzel az Ön sikeréhez. Szeptemberben több nagyszabású bemutató keretében ismertettük portfóliónk előnyeit és ehhez kapcsolódó megoldásainkat, együttműködve a DuPont Magyarország Kft.-vel és a Genezis Partnerhálózattal. A betakarítást követően az eredmények minden érdeklődő számára hozzáférhetőek. Az innen nyert adatok és tapasztalatok nagy jelentőséggel bírnak az Ön számára is, hiszen ezek felhasználásával növelheti a termelés színvonalát hatékonyabb gazdálkodást eredményezve.



Jövőben is látogasson el a Portfólió Farm helyszínek egyikére!



További információkért forduljon a területileg illetékes Pioneer agronómus kollégánkhoz, illetve látogasson el honlapunkra!

 

Letölthető anyagok:

Kukorica katalógus

Napraforgó katalógus

Repce katalógus

Siló katalógus

 

 




Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?