Tavaszi vetésű növényeink startertrágyázásáról (x)

Agro Napló
Manapság a mezőgazdasági termelés nyereségessége mellett egyre erősödik a fenntartható gazdálkodási gyakorlat igénye, ami többek között az agrokemikáliák használatának visszafogásában is megnyilvánul. A jövedelmezőség fenntartása – csökkenő műtrágya mennyiségek mellett – különösen fontossá teszi a felhasznált hatóanyagok mennyiségének és összetételének helyes megválasztását, valamint azok egyre pontosabb kijuttatását.

 

A költségeink és a termesztett kultúra igényeinek szem előtt tartása mellett kell elérnünk azt, hogy az elvetett magból erőteljes, gyors fejlődésnek induló növény váljék. Ennek az elvárásnak leginkább a startertrágyázással tudunk megfelelni. Nem véletlen, hogy tavaszi vetésű kapás növényeinknél, így a kukoricánál és a napraforgónál mára a harmonikus növénytáplálás egyik alapelemévé vált ez a tápanyag-utánpótlási technológia.





A magból kibújó gyökérkezdemény a magban tárolt tartalék-tápanyagokat használja fel fejlődésének korai szakaszában. Ez önmagában nem elegendő nagy felületű gyökérzet kialakításához. Kora tavasszal, a még hűvös talajban a talajélet, és vele együtt a foszfor feltáródása is minimális, ami jelentős stresszt okoz a fejlődésük kezdetén lévő növényeknek. A startertrágyázás célja, hogy gyors kelést, és erőteljes gyökérnövekedést biztosítson a növény fejlődésének kezdeti szakaszában. Startertrágyával megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagot, elsősorban könnyen felvehető foszfort juttatunk a csírázó növények közelébe, ezzel energiát (foszfort) biztosítunk a növekedésükhöz.



A startertrágya alkalmazásának előnyei: 



- Gyors fejlődésnek indult, erős csíranövény, amely a csírafertőző betegségekre kevésbé fogékony. 



- Intenzív fejlődés, korai talajborítás, ezzel az állomány gyomelnyomó képességének növekedése és a nedvesség elpárolgásának csökkenése a talajból. 



- Erőteljesebb, kiterjedtebb gyökérzet, ennek köszönhetően hatékonyabb tápanyagfelvétel, nagyobb hideg- és aszálytűrés. 



- A tenyészidőszak jobb kihasználtsága mellett hamarabb beérő termés. 



- Fentieknek köszönhetően a hozam és a minőség javulása, a termelési kockázat csökkenése.







A starter műtrágya kijuttatása történhet a tábla teljes felületén, de kezelhetjük csak a sorokat, illetőleg lehetőségünk van a tápanyagok közvetlen mag mellé juttatására is a vetéssel egy menetben. Ennek megfelelően kétféle startertrágyázási technológia terjedt el a gyakorlatban: 



A szemenkénti vetőgépek starterműtrágya-szóró egységgel vannak felszerelve, amely a vetéssel egy menetben, a mag mellé vagy alá juttatja ki a granulált műtrágyát, általában 150 kg/ha mennyiségben. 



Kis dózisú, tökéletesen vízoldható, mikro-granulátum műtrágyákat juttatunk közvetlenül a mag mellé, 15-20 kg/ha adagban. Ezt talajfertőtlenítő szerek kijuttatásához használt mikrogranulátum-szóró adapterrel végezzük. Akkor alkalmazzuk, amikor a talaj foszfor- és káliumellátottsága egyébként megfelelő, s csak a csírázó mag gyökérfejlődését szeretnénk megtámogatni, elsősorban a foszfor odahelyezésével. Továbbá akkor, ha a növényeink kezdeti fejlődésének mikroelem igényét kívánjuk biztosítani. 



A kukorica számára különösen fontos a cink utánpótlása, mivel hazánkban jelentős területen mutatható ki az állományok kisebb-nagyobb cinkhiánya, melyre a növény érzékenyen reagál. Cink hiányában a kukorica növekedése visszafogottá válik, károsodnak a generatív szervek, a virágképződés késik, esetleg el is marad. A talajban még jó cinkellátottság esetén is jelentkezhet időnként relatív cinkhiány, amit a foszfor-cink ionok antagonizmusa idéz elő. 



A napraforgó számára kiemelt fontosságú a megfelelő magnézium és kén, valamint bór ellátottság. A magnézium növeli a fotoszintézis hatékonyságát, a kén pedig a növények anyagcsere folyamataiban, kéntartalmú aminosavak és fehérjék szintézisében játszik fontos szerepet, ezen keresztül fokozza az olaj képződését. A bór mikroelem napraforgónál elsősorban a generatív folyamatokat szabályozza. Bór hiányában a tányérok deformálódnak, romlik a kötődés és torz kaszatok képződnek. 





A Fertilia Kft. mindkét tavaszi kapáskultúra startertrágyázásához kínál megoldásokat. Sorkezelésre a mikroelemekkel kiegészített GRAMIX NP és a kálium túlsúlyos NPK műtrágyáink használatát javasoljuk, melyek a hatékonyabb tápanyag-hasznosulást segítő kalciumot, magnéziumot és ként is tartalmaznak. Mikrogranulátummal történő starterezéshez ajánljuk a ZeaStart és HeliaStart termékcsaládot.

 


 





Nagy Margit 

fejlesztési vezető 

Fertilia Kft. 

Tel.: 06-30/335-6147 

www.fertilia.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?