Itt az árrobbanás: sehol nem drágulnak úgy az élelmiszerek, mint itthon
Magyarországon emelkedtek leginkább az élelmiszerárak 2019 óta globális összehasonlításban, ami részben a forint 2021-22-es gyengülésének tudható be.
Magyarországon emelkedtek leginkább az élelmiszerárak 2019 óta globális összehasonlításban, ami részben a forint 2021-22-es gyengülésének tudható be.
Hidegfronttal indult a hét, ami ma reggelre jelentős lehűlést eredményezett, több helyen faggyal indult a kedd reggel.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Uszka község közelében egy diagnosztikai célból kilőtt rókánál igazolt veszettséget a Nébih laboratóriuma.
Élesen bírálja a spanyol ágazati szövetség az Európai Unió és Marokkó közti kereskedelmi megállapodást.
Alig két héttel a Gabrielle hurrikán maradványa után most az Alice okoz heves esőzéseket, áradásokat.
A klímaváltozás hatására a következő időszakban "tüzesebbé" válhat Magyarország.
Délelőtt az egyre vastagodó magasszintű felhőzet mellett még a legtöbb helyen több-kevesebb szűrt napsütésre lehet számítani, majd délután az ország északkeleti felén már egyre többfelé erősen felhős vagy borult időre van kilátás
Válságos állapotban van a lengyel feldolgozóipar, és ezt a fogyasztók is egyre inkább megérzik.
Medve, krokodil, kenguru - akár ilyen húsokat is fogyaszthatunk már Magyarországon.
Mostanra már az élelmiszerekben és a vizekben is megtalálhatók a mikroműanyagok.
Támogatást igényelhetnek a lepárlóüzemek a borászati melléktermékek lepárlással történő kivonása után.
Ismét felbukkant Franciaország északi részén egy baromfitelepen a madárinfluenza.
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az egyik árrésstopos alapélelmiszer ára Magyarországon.
A legfrissebb hírek szerint tovább esett a káposzta ára a nagybani piacokon Ukrajnában.
Pálffy Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy Köveskálban is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége.
A banánhéj bomlásakor olyan gázok keletkeznek, melyeket a levéltetvek és más kártevők nem tudnak elviselni.
Minden idők leggyengébb almatermése lesz az idei, ezért a korábbiaknál több import almára lesz szüksége a magyaroknak.
Sütőipari üzemet függesztett fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Tiszavasváriban.
Ha minden jól megy, hamarosan a Világörökség része lehet a Balaton-felvidéki kultúrtáj.
Öntözés és növényvédelem nélkül elképzelhetetlen az eredményes diótermesztés Magyarországon.
A szakember szerint a jövőben a téli csapadékot is a "magyar tengerbe" kell majd vezetni.
Az elmúlt hetekben bekövetkezett lehűlés miatt egyre inkább ősziessé vált az időjárás.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság számításai szerint 2025 első kilenc hónapjában 210 millió köbméterrel több víz maradt Magyarországon
A változó mennyiségű felhőzet mellett általában néhány órára kisüt a nap

Egyetlen év alatt megduplázódott egyes zöldségvetőmagok, például a zöldborsó ára.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Óriási az aggodalom Nebraskában, az Egyesült Államok második legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő államában.
A napos, száraz időjárás egyre nagyobb területeken kiszárította az avart az elmúlt időszakban, ezért korlátozások jönnek itthon.
Brazília 2025-ben több mint kétszeresére növelte tojáskivitelét, és ezzel történelmi csúcsot ért el.