Az erdőterületek növekedése önmagában még nem jelenti azt, hogy a hazai vadmacskaállomány helyzete automatikusan javulna. Bár a faj egyre több térségben jelenhet meg, a terjeszkedés hátterében részben a házimacskákkal való kereszteződés állhat – mondta az Agrárszektornak Lanszki József, az MTA doktora, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadója. A rejtőzködő életmódú ragadozó egyedszámának pontos felmérése rendkívül nehéz, a külső megjelenés pedig nem ad biztos választ arra, hogy genetikailag tiszta vadmacskáról vagy hibridről van-e szó.

A hibridizáció különösen a természetes élőhelyek közé ékelődő települések környezetében jelent súlyos veszélyt. A vadmacskák és a házimacskák utódai ugyanis tovább szaporodhatnak, így a házi kedvencek génjei nemzedékről nemzedékre egyre nagyobb arányban épülnek be a vadon élő populációba. Az Északi-középhegység összefüggő erdeiben még magasabb a genetikailag tiszta vadmacskák aránya. Ezzel szemben a Dunántúl sűrűbben lakott részein, az Alföldön és az elterjedési terület peremén már jóval gyakoribbak a hibrid egyedek.

A két állomány nagysága között hatalmas a szakadék. Magyarországon a házimacskák számát 2,3–2,4 millióra becsülik, miközben a vadmacskákéról nincs pontos országos adat, létszámuk legfeljebb ezres nagyságrendű lehet. A kutató szerint ilyen arányok mellett komoly a veszélye annak, hogy a jóval kisebb vadmacskapopuláció fokozatosan elveszíti genetikai önállóságát. A hazai vizsgálatok az évtizedekkel korábbi eredményekhez képest romló tendenciát mutatnak. Skóciában már látható a folyamat végkifejlete, ott a vadmacskaállományban szinte kivétel nélkül megjelentek a házi rokonok génjei.

A szabadon kószáló házimacskák nemcsak a kereszteződés miatt jelentenek közvetlen fenyegetést. Súlyos fertőzéseket is átadhatnak a vadon élő állatoknak, különösen akkor, ha nem kapják meg a szükséges védőoltásokat. Emellett énekesmadarakat, hüllőket és más apróbb zsákmányállatokat pusztítanak, amivel a természetes ökoszisztéma egészét megterhelik. Az ELTE kutatócsoportjának korábbi kérdőíves felmérése rámutatott, hogy a gazdák jelentős része nincs tisztában a kijáró macskák jelentette genetikai és természetvédelmi kockázatokkal.

A vadmacska hazánkban elsősorban kisemlősökkel, főként rágcsálókkal táplálkozik. Leginkább az idős, kevéssé bolygatott erdőségeket részesíti előnyben, ahol a kidőlt holtfa, a dús aljnövényzet és a sűrű cserjeszint biztos menedéket és gazdag táplálékbázist nyújt. A ragadozó gazdasági célú erdőkben is megtelepedhet, feltéve, hogy ezek a feltételek biztosítottak. Az erdőkkel határos gyepek, nádasok és vizes élőhelyek szintén lényegesek számára, hiszen a mozaikos tájszerkezet egyszerre nyújt vadászterületet és búvóhelyet.

Bár az állat képes bizonyos mértékig alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, a kiterjedt élőhelypusztítást és a táj feldarabolódását nehezen viseli. Egy vadmacska mozgáskörzete a hazai mérések alapján hozzávetőleg 100–1000 hektár közé tehető. Ha ezen a területen lényegesen leromlanak az életkörülmények, a példányok nem találnak könnyen új otthont. Különösen sérülékenyek az önálló territóriumot kereső fiatal egyedek, amelyek ismeretlen terepen kénytelenek vándorolni.

A közúti forgalom közvetlen és mindennapos veszélyforrás. Az elpusztultan fellelt és a kutatóintézetben megvizsgált vadmacskák közel 90 százaléka gázolás miatt vesztette életét. Az utak ráadásul nemcsak elhullást okoznak, hanem szét is vágják az élőhelyeket, gátolva a populációk közötti génáramlást. Az ökológiai folyosók és vadátjárók éppen ezért elengedhetetlenek a vadmacskák fennmaradásához.

A faj azonosítását a robusztus testalkat, a hosszabb bunda és a vastag, tompa végű farok segíti. A farokrészen rendszerint 2–5 élesen elkülönülő fekete gyűrű látható, a gerinc vonalán futó sötét csík pedig már a faroktőnél megszakad. A hibridek azonban megtévesztésig hasonlíthatnak rájuk, emiatt a fajtisztaság terepen, pusztán szemrevételezéssel nem állapítható meg biztonsággal. Ha valaki vadmacskával találkozik a természetben, érdemes kellő távolságot tartania, nem szabad megkísérelni a megközelítését, és mindig biztosítani kell számára a menekülés lehetőségét.

A faj védelmében és kutatásában az elhullott példányok laboratóriumi vizsgálata kulcsfontosságú szerepet tölt be. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetbe a nemzetipark-igazgatóságok segítségével évente mintegy 20–30 vadmacska küllemű tetem kerül be. Ezek feldolgozásával a biológusok a szaporodásbiológiai sajátosságokról és a hibridizáció pontos arányáról is értékes adatokhoz jutnak.

A vadmacskaállomány megőrzéséért a macskatartók tehetnek a legtöbbet. A házi kedvencek ivartalanítása minimálisra csökkenti a kereszteződés esélyét, a rendszeres orvosi kontroll és a vakcinázás pedig elejét veszi a járványok átterjedésének. A kijárás mérséklése – különösen a macskák éjszakai, zárt helyen való tartása – hatékonyan visszaszorítja a vadon élő rokonokkal történő találkozásokat. Ezek az intézkedések egyszerre garantálják a háziállatok biztonságát és védik a hazai őshonos faunát.