A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ismertetése szerint az erdőszegélyek – más néven ökotonok – olyan átmeneti zónák, ahol az erdei és a nyílt élőhelyek fajai mellett speciális, kizárólag a szegélyekben előforduló növény- és állatfajok is megjelennek. A természetes erdőszegélyek jellemzően lágyszárú, cserjés és erdőköpeny zónákból épülnek fel, ami változatos élőhelyi feltételeket biztosít.

A kutatások alapján az erdőszegélyek fajgazdagsága sok esetben meghaladja mind az erdőbelső, mind a nyílt területek biodiverzitását. A szegélyek folyamatos kapcsolatban állnak a szomszédos élőhelyekkel, így intenzív fajcsere zajlik közöttük. A fajösszetételt jelentősen befolyásolja az égtáji kitettség és a mikroklíma is: az északi, árnyékos fekvésekben inkább éles, „falszerű” szegélyek, míg a naposabb területeken fokozatos, lépcsőzetes átmenetek alakulnak ki. Az alkalmazott erdőgazdálkodási módszerek szintén meghatározóak. A tarvágások általában sérülékenyebb, hirtelen átmenetet képező szegélyeket hoznak létre, míg a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodás kedvezőbb feltételeket teremt a biodiverzitás és az ökológiai stabilitás számára.

Az erdőszegélyek klímavédelmi szerepe is egyre fontosabbá válik. Mikroklíma-szabályozó hatásuk révén mérséklik a hőmérsékleti szélsőségeket, csökkentik a kiszáradás kockázatát és hozzájárulnak a talajnedvesség megőrzéséhez, ami különösen értékes az egyre gyakoribb aszályos időszakokban.

Az Európai Unió több programon – például a LIFE Programon és a Horizon Europe pályázatain – keresztül támogatja a zöld infrastruktúra fejlesztését és az ökológiai folyosók kialakítását. Magyarországon a KAP Stratégiai Terv és az Agro-ökológiai Program is ösztönzi az erdőszegélyek és más természetközeli tájelemek létrehozását.