A Kárpát‑medence talajai rendkívüli változatosságot mutatnak, ami hatalmas lehetőséget jelentene a gazdálkodás számára. Mégis, az Európai Unió 2002 és 2023 közötti adatai szerint Magyarországon drasztikusan csökkent a talajok szervesanyag‑készlete. A professzor szerint ez az intenzív, homogenizáló művelés következménye: A talajainkat túlműveltük, elporosítottuk, a szél és a víz pedig elvitte azt, ami a termékenység alapja.
A talajfunkciók akkor érvényesülnek optimálisan, ha a talajélet diverz, vagyis mikroorganizmusok, talajlakó fauna, valamint a különböző szerkezeti elemek és pórusrendszerek komplex együttese biztosítja a tápanyagok körforgását és a vízháztartás szabályozását. Ha ez sérül, vagy eltűnik, akkor a talaj visszaalakul üledékké, amely már nem képes ellátni a termeléshez szükséges funkciókat.
Csak a főnövényünk maradjon, mindent más ami él, az pusztuljon, mert aki még ott él, az vagy megeszi, vagy károsítja, vagy elveszi az erőforrásokat. Ez a jelenlegi termelési rendszer figyelmen kívül hagyja a talajéletet: a cél a teljes gyommentesség, a maximális homogenizálás, a nagy és indokolatlan dózisú műtrágyázás. Ha a rendszer nem működik együtt a talajélettel, a valós élettel, a tájjal, akkor a talajnak a legfontosabb eleme a talajélet megszűnik. A talaj a talajélet mellékterméke. Ha nincs élet, nincs talaj sem, szépen lassan visszaépülnek azok a tulajdonságok, amik a talaj készítették.
A professzor kiemelte: a modern mezőgazdaság sok helyen gyakorlatilag „hidropónikus” rendszerré vált, ahol a termést mesterséges inputok tartják fenn. Szántunk, lazítunk, erőforrásaink vannak, gázolajunk van, acélunk van, lóerőnk van.
A talaj természetes termőképességét háttérbe szorítottuk, és mesterséges műtrágyákkal és megoldásokkal próbáltuk pótolni. Ezek azonban önfenntartásra nem képesek, és hosszú távon a talaj élővilágának pusztulásához vezetnek.
Ezeket a hihetetlen energiaigényes tápanyagokat nem fogjuk tudni pótolni. A nitrogénműtrágyák előállítása világszinten a földgázfelhasználás 3%-át, Magyarországon 5%-át teszi ki, miközben a kijuttatott nitrogénnek többnyire csupán harmada hasznosul.
A talajélet képes lenne nitrogént kötni, de mi inkább energiát égetünk el érte
– tette hozzá.
A talajdegradáció nagyon sok helyen kihat a termelésre, a következményei már ma is jól láthatók. A talajmorzsák szétesnek, lesz belőle por, azt természetesen elfújja a szél, vagy elviszi a víz. Ha vizet kap, akkor az egész szétiszapolódik, és olyan tökéletesen kitölti a teret, hogy amikor kiszárad, akkor óriási tömbökbe összeszárad, amikor meg nedves, akkor meg gyakorlatilag nem tud átmenni rajta a víz.
A talaj vízzel telítetté válik (belvizek) , oxigénhiányos és reduktív állapotba kerül, ami tápanyagveszteséggel jár. Ilyen körülmények között a talajélet lelassul, a növények pedig stresszt szenvednek, fejlődésük gátolt lesz.
A szerkezeti degradáció, a talaj humusztartalmának csökkenésével szoros összefüggésben van. Korábban elhangzott, hogy 1% humusz növekedése mennyivel fokozza a víz visszatartást és minden mást. Nem csak azért, mert a humusz töltéssel rendelkezik, és megköti a felszínén a vizet, hanem azért is, mert a legjobb ragasztóanyag.
A humusztartalom természetes értékének ma csupán a fele jellemző a magyar termőtalajokra. Egy dunántúli lösztalajon például 5% humusznak kellene lennie, ehelyett 2–2,5% az átlag. A humusz nemcsak vízmegtartó és tápanyag‑megkötő anyag, hanem a talajszerkezet legfontosabb „ragasztója” is.
A szakember szerint a degradáció három fő oka:
- a túlzott bolygatás,
- a szerkezeti elemek szétesése,
- a humusz drasztikus csökkenése.
Ha a talajélet nem alakítja újra a szerkezetet, nem hoz létre járatokat a víznek és a levegőnek, nem stabilizálja az elemeket és nem köti meg a tápanyagokat, azok szervetlen formában szabadon vándorolnak a talajvízben – ez pedig komoly hiányokhoz vezet
A professzor szerint a megoldás egyértelmű: a talajélet helyreállítása és a szerkezet újjáépítése. Ennek alapelvei:
- bolygatás csökkentése,
- takarónövények alkalmazása,
- állatok visszaintegrálása a tápanyagkörforgásba,
- folyamatos gyökérnövekedés biztosítása,
- a talaj fedettségének fenntartása,
- a talajélet támogatása egész évben, mikrobiológiai készítmények alkalmazása.
Rengeteg a felesleges bolygatás.. A célunk az kellene, hogy legyen, hogy épüljön egy olyan ellenálló talajszerkezet, amit folyamatosan óvunk. Ugye ez egy teljesen alapjaiban megváltoztatott talajművelési technológiai rendszert igényel.
A talajt ma jellemzően csak négy-öt hónapig használjuk intenzíven, pedig a fennmaradó időszakban is fontos lenne, hogy a talajélet önmagát támogassa, és hozzájáruljon a talaj természetes fejlődéséhez, amely a talajélet mellékterméke.
Ehhez kell a felszín védelme, takarónövénnyel és a talajszerkezet kialakítása gyökerekkel. A gyökerek járatokat hoznak létre, javítják a beszivárgást, levegőztetik a talajt. A takarónövények gyökértömege képes visszaadni a talaj elveszett funkcióit, és csökkenteni a vízveszteséget.
Prof. Dr. Dobos Endre hangsúlyozta: a jelenlegi válság azért „csendes”, mert amíg olcsó az energia és a műtrágya, amivel a hibák elfedhetők. Amikor majd ezek az erőforrások drágulnak vagy elérhetetlenné válnak, akkor derül ki, hogy a talajaink már nem képesek ellátni azt, amit korábban természetesnek vettünk.
A professzor szerint a helyzet súlyos, de nem reménytelen. A megoldások rendelkezésre állnak, és a gazdálkodók egyre nyitottabbak a változásra. A múlt hibáit az agrárium jó szándékkal követett el, de ma már tudjuk, hogy másképp kell csinálni. Aki most nem lép, az már tudatosan hibát követ el.
A talajélet helyreállítása nemcsak agronómiai feladat, hanem a magyar mezőgazdaság fennmaradásának feltétele. A professzor szerint a következő évek döntik el, hogy sikerül‑e megőrizni a talajainkat a jövő generációi számára.
