2024. március 2. szombat Lujza

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Agro Napló
Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a sertéshús fogyasztását ösztönző kampányát.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese a beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten elmondta, hogy a december 24-ig tartó kampányt az ünnepi készülődés köré építették, ezért főként a bevásárlást végző családanyákat szólítják meg. Arra törekszenek, hogy a karácsonyi menü tervezésekor minden család asztalára kerüljön sertéshús és abból készült étel.

Kiemelte, hogy míg Magyarországon az egy személyre vetített sertéshús fogyasztás 2013-ban 23 kilogramm volt, addig ez az érték 32-33 kilogrammra nőtt az elmúlt években indított hasonló kampányoknak és az áfa-csökkentésnek köszönhetően. Idén megtorpanást tapasztaltak, ezért a kedden elindult figyelemfelhívó akció ennek a fogyasztási szintnek a fenntartására szolgál.

Arra is kitért, hogy a sertéságazat a nemzetgazdaságban, az élelmiszergazdaságban és a húsiparban is húzóágazat. Ezért az Agrárminisztérium ebben a nehéz piaci helyzetben is ott van a sertéstartók és feldolgozók mellett - mondta.

Példaként említette, hogy a Vidékfejlesztési programban a pályázati felhívások hozzájárultak a sertéságazat jövedelemtermelő képességének erősödéséhez. A mostani uniós költségvetési ciklusban pedig a KAP stratégiai terv alapján folytatódik a sertéstartó ágazat modernizációja.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke azt kérte a magyar fogyasztóktól, hogy a hétköznapokban és az ünnepekben is vásároljanak jó minőségű, friss magyar sertéshúst vagy sertéshús készítményt - értesült a közleményből az Agro Napló.

Éder Tamás az ágazat helyzetéről elmondta, hogy 2022 nyara előtt a rendkívül alacsony élősertés árak miatt a sertéstenyésztők nehéz helyzetben voltak az Európai Unióban.

Tavaly a második negyedévben elindult egy ezzel ellentétes folyamat, ugyanis az alacsony élősertés árakra reagálva komolyan csökkent az unió sertésállománya. Mindez pedig a piac törvényszerűségeinek megfelelően az élősertések árának jelentős emelkedését okozta.

Az energiaárak, csomagolóanyagok drágulása, valamint a béremelkedés miatt bekövetkezett alapanyag-árrobbanás az önköltség növekedésével nagyon erős présbe helyezte a vágóhidakat és a húskészítmény üzemeket. Ezek az önköltségek elmúlt 1,5 évben tapasztalt  növekedését egyelőre nem tudták teljesen beépíteni az értékesítési, átadási áraikba. Ez "szomorú hír" a fogyasztóknak, akiknek az elmúlt 1,5 év élelmiszerinflációja úgy is rengeteg nehézséget okozott, de a sertéshús esetében a többi élelmiszerhez képest később elindult korrekciós áremelkedés ment és megy végbe.

Ezért Éder Tamás azt kérte a fogyasztóktól, hogy egészséges patrióta hozzáállással segítsék a magyar sertéságazat szereplőit, biztosítsák gazdasági túlélésüket.

 

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!