Az amerikai tejipar, amely több mint 3 millió munkahelyet biztosít és a GDP 3 százalékát adja, komoly erőfeszítéseket tesz a "tej" kifejezés használatának szigorú korlátozására. Ennek eredményeként a kongresszusban 2017 óta rendszeresen benyújtják azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a növényi alapú termékek tejként, joghurtként, sajtként vagy jégkrémként történő forgalmazását. Legutóbb tavaly nyáron próbálkoztak a tervezet elfogadtatásával a kulcsfontosságú tejtermelő államok szenátorai.
Ez újabb drágulást hozhat a boltokban: keményen fizethetnek a vásárlók
A javaslat eddig rendre elbukott. A fő érvük ugyanis, miszerint a vásárlók összetévesztik a tejtermékeket a növényi alternatívákkal, meglehetősen gyenge. A növényi termékek csomagolásán egyértelműen szerepel az eredetük, és semmi sem bizonyítja, hogy a fogyasztókat megtévesztené a megnevezés. Ráadásul a nyelvhasználat is ellentmond a tiltásnak: a "tej" kifejezést már az 1600-as évek vége óta használják például a kókuszban található folyadékra is.
A tejipar támogatói azzal érvelnek, hogy az ilyen törvényekre a gazdák megélhetésének és a stabil hazai tejellátásnak a biztosítása miatt van szükség. Ha azonban a címkézési tilalmat valaha is bevezetnék, annak nem a kis családi gazdaságok, hanem az ágazatot uraló óriáscégek lennének a fő haszonélvezői. A teljes tejtermelés az elmúlt évtizedekben ráadásul még nőtt is. Hiába csökkent a gazdák száma, és váltak népszerűbbé a növényi alternatívák, szó sincs kínálati hiányról.
Ezzel etetik a sertéseket a drága szója helyett: sokan állnak át a trükkre
Egy ilyen tilalom igazi vesztesei az alternatívákat, például mandulát vagy szóját termesztő gazdák lennének. A termékek kényszerű átnevezése nemcsak felesleges és rendkívül költséges lépés lenne, de ironikus módon épp ez okozna valódi zavart a vásárlók körében. A versenytársak politikai befolyással történő hátráltatása egyáltalán nem új keletű jelenség. Wisconsin államban például 1895 és 1967 között törvény tiltotta a sárgára színezett margarin eladását.
Nyilvánvaló, hogy a korlátozás a vajeladások fellendítését szolgálta. Célja egyáltalán nem az volt, hogy megakadályozza a vásárlókat abban, hogy tudtukon kívül nem tejalapú terméket vegyenek. A névhasználati protekcionizmus ma is létezik: Louisiana állam például tiltja, hogy bármilyen növényi vagy laboratóriumban előállított terméket "húsnak" nevezzenek.
Itt az új tej, ami eláraszthatja a hazai boltokat? Nem is hinnéd, hogyan készül
Hasonló gyakorlatok az Egyesült Államokon kívül is megfigyelhetők. Az Európai Unióban a "feta" nevet csak a görög, a "parmezán" nevet pedig csak az olaszországi Parma régióból származó sajtok viselhetik. Ugyanígy az eredetvédett pezsgő (champagne) is csak a franciaországi Champagne vidékéről származhat. Ha a cél valóban pusztán a fogyasztók tájékoztatása lenne, a termékkategóriák ilyen szintű mikromenedzselése helyett elegendő lenne egy egyértelmű, származási helyet jelölő címke is.
Lehet, hogy irreális elvárás, hogy a vásárlók mindig és minden helyzetben tökéletesen tudatos döntést hozzanak. Az a feltételezés azonban már sérti az intelligenciájukat, hogy képtelenek lennének megkülönböztetni a kesudióból készült italt a tehéntejtől. Az ilyen törvények amellett, hogy akadályozzák az innovációt, pusztán az adófizetők pénzének és a döntéshozók idejének pazarlását jelentik. A politikusoknak a piacra és a fogyasztókra kellene bízniuk a döntést. Számos dolog van, amitől az embereket joggal kell védeni, de a mandulatej biztosan nem tartozik ezek közé.
