A XX. században sokáig nem állt jól az európai bölények (Bison bonasus) szénája: az utolsó vadon élő példányt ugyanis még 1927-ben lelőtték, a fajt pedig emiatt a vadonban kihaltnak nyilvánították. Az utolsó túlélő példányokat állatkertekben tartották, és bár minden adott volt hozzá, hogy a faj örökre eltűnjön a Földről, az európai bölény kapott egy második esélyt.

Az elkötelezett bölényvédők ugyanis mindent megtettek, hogy a történet ne így érjen véget. És sikerrel is jártak: ma Európában több ezer szabadon vagy félig szabadon kóborló állat él. A bölény a vadon élő állatok védelmének és a vadonba való visszatelepítésnek ikonikus szimbólumává vált a kontinensen.

A mai Lengyelország és Fehéroroszország határvidékén fekvő Białowieża-erdőből, az andalúziai Encinarejo erdős és cserjés területeiig a bölények nagy kiterjedésű területeken kóborolnak és legelnek. Olyan módon tartják karban a tájat, ahogyan egyetlen kerttervező sem tudná: nyitott területeket tartanak fenn, és bőséges lehetőséget biztosítanak a vadon élő növények, madarak és rovarok virágzásának. Az elmúlt években Európában számos visszatelepítési program indult el, így ilyen állományok élnek már Bulgáriában, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon is.