Egy év után is veszélyhelyzet van Parajdon, továbbra sem múlt el a katasztrófa veszélye
Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet a parajdi sóbánya térségében.
Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet a parajdi sóbánya térségében.
Megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázat. A támogatási kérelem...
A Vidékfejlesztési Program immár 6 éve tartó támogatásának folytatásaként, 2021. november 16-án megjelent az új in situ felhívás, melynek köszönhetően...
Több mint 170 millió forint utalása indult el december 9-től közel 200 gazdálkodónak a védett és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai...
Tisztelettel kell adóznunk mindazoknak, akik az őshonos állatfajták megtartásáért korábban is mindent megtettek, s akiknek köszönhetően ma van még egy...
A polifág kártevõk közül ebben a hónapban a fénykerülõ és a fénykedvelõ lepkék is repülnek. A lárváik a gabonaféléken és a kapásnövényeken, elsõsorban...

Látványosan növekedett a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon a tavalyi év során.
A várakozások szerint a baromfitakarmány-ágazat növekedése ellensúlyozni fogja a sertéstakarmány-piac zsugorodását.
Hogyan lehet megőrizni a friss zöldségek és gyümölcsök minőségét a logisztikai lánc minden egyes pontján?
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
Óriási veszélyt jelentenek az élővilág számára a vizekben elveszített, elhagyott vagy eldobott horgász- és halászeszközök világszerte.